Alapige: „Amint pedig Péter azon tűnődött magában, hogy mi lehet az a látomás, amelyet látott, íme, azok a férfiak, akiket Kornéliusz küldött, Simon háza után kérdezősködve megálltak a kapu előtt, 18 és bekiáltva megkérdezték, hogy ott van-e szálláson Simon, akit Péternek is hívnak. 19 Amíg Péter a látomásról elmélkedett, ezt mondta neki a Lélek: Íme, három férfi keres téged: 20 kelj fel hát, menj le, és eredj el velük! Semmit ne tétovázz, mert én küldtem őket! 21 Péter tehát lement a férfiakhoz, és így szólt hozzájuk: Íme, én vagyok az, akit kerestek. Milyen ügyben jártok itt? 22 Azok így feleltek: Kornéliusz százados, ez az igaz és istenfélő ember, aki mellett bizonyságot tesz az egész zsidó nép, egy szent angyaltól azt a kijelentést kapta, hogy hívasson téged a házába, és hallgassa meg, amit te mondasz. Lk 7,4-5 23 Ekkor Péter behívta, és vendégül látta őket.” ApCsel 10, 17-23a
Tovább olvasom...Megújult erő
Lekció: Zsoltárok 98.
Textus: Ézsaiás 40, 27-31
Imádság: Szerető Istenünk az Úr Jézus Krisztusban! Hálás szívvel vagyunk előtted a mai vasárnapon, köszönjük, hogy lehetőségünk van újra közösségben lenni a Te jelenlétedben. Szükségünk van a testvéri közösségre, hogy egymás hite által is megerősödhessünk. Urunk, hozzuk ma eléd minden erőtlenségünket, minden gyengeségünket, csüggedésünket, amelyek az elmúlt időszakban, a jelenben árnyékolják életünket. Vágyunk arra, hogy a Te erőd által megerősödhessünk! Várjuk, hogy betöltsd az életünket, lelkünket a Krisztusról szóló örömhírrel. Szentlélek Úr Isten, kérünk, légy közöttünk, beszélj velünk, vezess! A drága vér érdeméért kérünk! Ámen.
Tovább olvasom...A növekedés akadálya: zúgolódás
ALAPIGE: „Azokban a napokban pedig, mivel nőtt a tanítványok száma, a görögül beszélő zsidók zúgolódni kezdtek a héberül beszélők ellen, hogy a naponkénti gondoskodásban elhanyagolják a közülük való özvegyasszonyokat. Ekkor összehívta a tizenkettő a tanítványok egész gyülekezetét, és ezt mondták nekik: Nem helyes az, hogy az Isten igéjét elhanyagolva mi szolgáljunk az asztaloknál. Hanem válasszatok ki magatok közül, testvérek, hét férfit, akikről jó bizonyságot tesznek, akik telve vannak Lélekkel és bölcsességgel, és őket állítsuk be ebbe a munkába, mi pedig megmaradunk az imádkozás és az ige szolgálata mellett. Tetszett ez a beszéd az egész gyülekezetnek, és kiválasztották Istvánt, aki hittel és Szentlélekkel teljes férfi volt, valamint Fülöpöt, Prokhoroszt, Nikánórt, Timónt, Parmenászt és Nikolaoszt, az antiókhiai prozelitát, az apostolok elé állították őket, és miután imádkoztak, rájuk tették kezüket. Az Isten igéje pedig terjedt, és nagyon megnövekedett a tanítványok száma Jeruzsálemben, sőt igen sok pap is engedelmeskedett a hitnek.” ApCsel 6, 1-7
Tovább olvasom...Lélekkel betöltekezve
ALAPIGE: „Amíg beszéltek a néphez, eléjük álltak a papok, a templomőrség parancsnoka és a szadduceusok; bosszankodtak ugyanis azon, hogy tanítják a népet, és azt hirdetik, hogy Jézus által van feltámadás a halálból. Ezek elfogták őket, és mivel már este volt, őrizetbe vették őket másnapig. De azok közül, akik hallgatták az igét, sokan hittek, és a hívő férfiak száma mintegy ötezerre nőtt. Másnap összegyűltek Jeruzsálemben a vezetők, a vének és az írástudók; Annás, a főpap, Kajafás, Jóannész, Alexandrosz és a főpapi család valamennyi tagja. Középre állították és vallatták őket: Milyen hatalommal vagy kinek a nevében tettétek ti ezt? Ekkor Péter, megtelve Szentlélekkel, így szólt hozzájuk: Népünk vezetői, Izráel vénei! Ha minket ma azért vallattok, mert egy beteg emberrel jót tettünk, és azt kérdezitek, hogyan gyógyult meg, tudjátok meg valamennyien, Izráel egész népével együtt, hogy a názáreti Jézus Krisztus neve által, akit ti megfeszítettetek, akit Isten feltámasztott a halálból: őáltala áll előttetek ez az ember egészségesen. Ez lett a sarokkő, amelyet ti, az építők megvetettetek, és nincsen üdvösség senki másban, mert nem is adatott az embereknek az ég alatt más név, amely által üdvözülhetnénk.” ApCsel 4, 1-12
Tovább olvasom...Júdás életének intelmei
ALAPIGE: „Azokban a napokban felállt Péter a testvérek körében, amikor mintegy százhúsz főnyi sokaság volt ott együtt, és így szólt: Testvéreim, férfiak! Be kellett teljesednie az Írásból annak, amit előre megmondott a Szentlélek Dávid szája által Júdásról, aki vezetője lett azoknak, akik elfogták Jézust; közénk tartozott, és részt kapott ebből a szolgálatból. Ez gonosztettének jutalmából mezőt szerzett, de fejjel lezuhant, kettészakadt derékban, és egész belső része kifordult. Közismertté is vált ez Jeruzsálem lakói előtt, ezért nevezték el azt a mezőt a maguk nyelvén Akeldamának, azaz Vérmezőnek. Mert meg van írva a Zsoltárok könyvében: „Legyen a szállása pusztává, és lakó ne legyen abban”, és „az ő tisztségét más kapja meg”. Szükséges tehát, hogy azok közül a férfiak közül, akik egész idő alatt együtt voltak velünk, amíg közöttünk járt az Úr Jézus, kezdve János keresztségétől addig a napig, amelyen felvitetett tőlünk, még valaki tanúja legyen velünk együtt az ő feltámadásának. Ekkor kijelöltek kettőt: Józsefet, más néven Barsabbást, akinek mellékneve Jusztusz volt, és Mátyást, és így imádkoztak: Urunk, minden szívnek ismerője, te mutasd meg, hogy e kettő közül melyiket választottad magadnak, hogy megkapja ebben a szolgálatban, az apostolságban azt a helyet, amelyet Júdás elhagyott, hogy az őt megillető helyre jusson. Sorsot vetettek rájuk: a sors Mátyásra esett, és a tizenegy apostol közé sorolták őt.” ApCsel 1, 15-26
Tovább olvasom...