Lekció: ApCsel 1, 4-14
Textus: Zsoltárok 139, 1-10
„Uram, te megvizsgálsz és ismersz engem. Tudod, ha leülök vagy ha felállok, messziről is észreveszed szándékomat. Szemmel tartod járásomat és pihenésemet, gondod van minden utamra. Még nyelvemen sincs a szó, te már pontosan tudod, Uram. Minden oldalról körülfogtál, kezedet rajtam tartod. Csodálatos nekem ez a tudás, igen magas, nem tudom felfogni. Hova menjek lelked elől? Orcád elől hova fussak? Ha a mennybe szállnék, ott vagy, ha a holtak hazájában feküdnék le, te ott is jelen vagy. Ha a hajnal szárnyaira kelnék, és a tenger túlsó végén laknék, kezed ott is elérne, jobbod megragadna engem.”
Kedves Testvérek!
Mai istentiszteletünkön szeretném megmagyarázni a mennybemenetel ünnepének lényegét. Ehhez először is azt kell tisztáznunk, hogy hová ment Jézus és ennek milyen értelme, haszna van az életünkre, üdvösségünkre nézve.
Először is azt olvassuk az Apostolok cselekedeteiről írott könyvben, hogy Jézus felemeltetett. Nem arról van szó, hogy űrutazást kezdett meg. Nem az űrbe szállt Jézus, hanem a mennybe ment, ezért is nevezik így ezt az ünnepet.
Tisztáznunk kell a mennyország fogalmát. A Biblia sehol sem beszél arról, hogy a mennyország fölöttünk lenne. Nyilvánvalóan képes beszéd szintjén lehet erről szó, de konkrétan soha nem hangzik el az, hogy a mennyország valahol fent lenne.
Természetes, hogy amikor az ember az égre tekint, vagy szemléli a csillagokat, akkor a végtelenséggel, a hatalmas világegyetemmel találkozik, amely akarva akaratlanul transzcendenciaérzéssel ruházza fel az embert. Mert az úr és lakóhelye is ilyen végtelennek képzelhető el. Ugyanakkor látnunk kell azt, hogy a mennyország nem ebben a fizikai valóságban létezik, az nem egy materiális hely, amelyet ember meg tudna találni. Az egy másik dimenzió, amely már nem idői keretek között létezik, hanem körülöleli azt az időt, világot amelyben élünk.
Nem a felhők közé ment Jézus, hanem felhők takarták el őt, tulajdonképpen mögé került az emberi láthatóságnak Jézus. Valahogy a mennyországot is így kell elképzelnünk: nem fölöttünk van, hanem a világunk, a mi szemeink láthatósága mögött van, egy másik világ, amelyet testi szemeinkkel nem érzékelhetünk, viszont hitünkkel igen.
A Szentírásból és az azon alapuló Heidelbergi Káté 49. kérdés-felelete alapján nézzük meg, hogy mit használ nekünk Krisztus mennybemenetele.
Először is azt, hogy Ő a mennyben Atyja színe előtt értünk könyörög. Jézus Krisztus az emberiség, az emberek közbenjárója a mennyben. Már nem a vádló, a Sátán van ott, aki levettetett a mennyből, hanem Krisztus van az Atya színe előtt és értünk jár közben. Nincs az embernek más közbenjárója Jézus Krisztuson kívül! Nem lehet odaállítani az Atya elé a mi jó cselekedeteinket vagy egy emberi személyt! Az egyedüli aki megszólalhat az érdekünkben az Atya előtt az az Úr Jézus! Lehetővé teszi az elveszett ember számára, hogy Isten szemében újra igaz legyen. Uram, ne rá nézz, ne a bűneire nézz, hanem rám való tekintettel fogadd el őt igaznak – mondhatja Jézus.
Másodszor, hogy a mi testünk ővele már a mennyben van, s ez biztos záloga annak, hogy ő, mint a mi fejünk, minket, tagjait is fölemel magához.
Jézus Krisztus kettős természete is megjelenik a mennybemenetel ünnepében, vagyis ő ember és isten egyszerre és emberi testében is fölemeltetik, átvitetik a másik valóságba. A Káté arról beszél, hogy a Krisztus egyháza az ő teste, tehát, ha a fej fenn van a mennyben, akkor nekünk lehet reménységünk, hogy vele együtt felemeltessünk majd annak idején. Az Úr Jézus azért ment fel a mennyekbe, hogy elkészítse a helyet azoknak, akik Benne hisznek, akik Őáltala élnek.
Harmadszor, hogy ő viszont zálogul az ő Lelkét küldi el nekünk, akinek ereje által nem a földieket keressük, hanem az odafenn valókat, ahol Krisztus ül Istennek jobbján.
Mennybemenetele tette lehetővé a Szentlélek csodálatos kitöltetését, aki által érezhetjük Krisztust az életünkben. Krisztus minél távolabb kerül tőlünk, annál közelebb érezzük magunkhoz. Mint a nap, leginkább déli, koradélutáni időben van a legmagasabban érzékelésünk szerint, de akkor érezzük leginkább élesen sugarainak erősségét.
Jézus Krisztus testiekben nincs velünk, de Lelke által annál inkább jelen tud lenni az övéinek életében. A Szentélek által tudunk mi hinni, a Szentlélek által látjuk meg a bűneinket, a Szentlélek által kapunk vezetést és világosságot az Isten Igéjének megértéséhez. A Szentlélek által tapasztalhatjuk meg az Úr valóságos jelenlétét az úrvacsorában és Jézus ígérete is a Szentlélek által válik valósággá: „és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig” (Máté 28, 20)
És azért is küldte el Isten a Szentlelkét, hogy általa az odafelvalókkal tudjunk törődni, nem űrutazással, hanem csendességgel.
Tehát ahogy láthatjuk a mennyei dolgokkal való foglalatosság nem a csillagászatot jelenti, nem az űrutazást, hanem az elcsendesedést a Szentlélek által. Hiszen annyit rohanunk, mindenre és mindenkire van időnk csak arra nincs, hogy odafigyeljünk Jézus hangjára.
Mert akkor tudunk „felhágni” a mennyei valóságban, amikor elcsendesedünk a belső szobánkba és elkezdünk beszélni az Úr Jézussal: amikor megvalljuk a bűneinket, amikor elé tárjuk a gondjainkat vagy amikor vezetést kérünk.
Jussunk fel így a mennybe, hogy tudjuk átélni a Krisztussal való találkozás nagyszerűségét és csodáját. Ámen.
