Isten feljegyzései az életedről

Isten feljegyzései az életedről

Lekció: Jelenések 20:11-15

Textus: Malakiás 3:16

„Amikor erről beszélgettek egymás között azok, akik félik az Urat, az Úr figyelt, és meghallotta. És beírták egy könyvbe az Úr előtt emlékezetül azokat, akik őt félik és megbecsülik nevét.”

Imádkozzunk!

Urunk, Istenünk, mennyei édes Atyánk! Egy esztendő fordulóján, annak az utolsó óráiban is annyi minden ott van az ember szívében. Átgondolja egészen és valósággal, hogy abban az esztendőben mik is történetek: voltak sikerek, magaslatok, egészség vagy mélységek, kudarcok, betegség. Lehet, hogy ebben az évben ez mind ott volt. Köszönjük, hogy most itt lehetünk a Te színed, felséged előtt. Arra kérünk, hogy most is áraszd ki ránk a Te áldott Lelkedet! Kérünk, hogy buzdítsd a hálaadásra! Köszönjük, hogy Te ezt is meg tudod teremni a szívben! Urunk olyan sokan ma felejtésre, mulatásra indulnak, kérünk bennünk mégis a Te reménységed hadd ragyogjon fel! Úgy ahogyan eddig vezettél bennünket hisszük ezután is vezetni fogsz. Könyörülj a Te szolgáidon, a Te gyülekezeteden! És arra kérünk Urunk, hogy most, amikor számot vetünk egészen őszintén tudjunk megállni előtted! Ami jó, azt tudjuk tovább vinni, ami nem tőled való, azt letenni, itt hagyni, elfelejteni. Könyörülj rajtunk a Te szeretetedért, Jézusért! Ámen.

Kedves Testvéreim!

Az ember életéről sokféle tekintetben történnek feljegyzések. Amikor egy ember megszületik, azt feljegyzik, anyakönyvi kivonatot állítanak ki. Ha orvoshoz megy, akkor arról ambuláns lap készül. Ha megkeresztelkedik, konfirmál, akkor bekerül az adott gyülekezet anyakönyvébe. Nagyon sokszor kerülünk olyan helyzetbe, hogy ezeket a feljegyzéseket fel kell lapozni.

Érkezett már olyan kérés is hozzám, hogy családi viszály miatt a szülők összevesztek a keresztszülőkkel, emiatt mondták, hogy legyek szíves kihúzni őket a keresztelési anyakönyvből, hogy ott azok már ne legyenek regisztrálva. Sokszor szükséges az orvosnak is átnéznie a betege korábbi dokumentációját, hogy megfelelő képet alkosson a beteg állapotáról, lehetséges kezeléséről. A digitalizáció pedig ezt a dokumentációt hihetetlen magasságokba emelte és nagyon gyorsan lehet adatot, korábban feljegyzett eseményt előhívni.

Ugyanakkor nagyon fontos felhívnom a kedves testvérek figyelmét arra is, ha az ember ilyen precízen, pontosan tudja dokumentálni életének folyamatát, akkor mennyire megteszi ezt az Úr is, aki figyel az életünk történéseire, cselekedeteink, tetteink nagyon is pontosan dokumentálva vannak az Istennél. Szó van erről a Jelenések könyvében és itt Malakiásnál. Az Istennél pontosan rögzítve vannak az életed dolgai. Isten nagyon is jól tudja, hogy mit tettél és mit nem tettél ebben az évben.

Vajon milyen feljegyzései vannak az Istennek az életünkről a 2023-as évre vonatkozóan? Vajon hogyan sáfárkodtunk azokkal a dolgokkal, amivel megajándékozott az Isten?

Mit csináltunk az elmúlt esztendőben az idővel? Mindenkinek minden nap 24 óra adatott. Vajon mennyit fordítottunk imádságra, elcsendesedésre? Talán semmit? Vagy csak akkor fordultunk az Istenhez, amikor bajban voltunk? Utazás közben vagy unalmunkban, esetleg este, elalvás előtt álmosan rebegtünk el néhány szót az Istennek? Mennyi időt szántunk arra, hogy megismerjük Isten szavát, hogy olvassuk a Bibliát? Boldogok azok, akik engedték, hogy Isten megajándékozza őket a csendes órában! Boldogok azok, akik tudtak csendességet tartani rendszeresen, mert engedték, hogy megajándékozza őket az Isten a jelenlétével.

Mit csináltunk 2023-ban a testünkkel? Megbecsültük vagy túlhajszoltuk? Foglalkoztunk annak egészségével, ápolásával, táplálásával? Gondoltunk arra, hogy a testünk a Szentlélek temploma, amelynek tisztának és szentnek kell lennie? Tiszta és szent az a test, amit Istentől kaptunk ajándékba? Vagy bemocskoltuk, megszentségtelenítettük a korszellemnek megfelelően, amely azt suttogja: az én testem, azt csinálok vele, amit akarok?

Milyen volt az elmúlt évben a beszédünk? Mire használtuk a nyelvünket? Csak a panasz jött ki belőle? Csak állandóan magunkról, meg a magunk bajáról tudtunk beszélni? Vagy csak állandóan kibeszélni tudtunk másokat a hátuk mögött? Vagy beszédünkkel leminősítettünk másokat, hogy magunkat felmagasztaljuk, jobb színben tüntessük fel? A Biblia nagyon keményen fogalmaz a hiábavaló szavak kimondását illetően:

„De mondom nektek, hogy minden haszontalan szóról, amelyet kimondanak az emberek, számot fognak adni az ítélet napján” Máté 12:36

Ha ezt az igét komolyan vennénk, akkor meggondolnánk, hogy mikor és mit szólunk! Mert az ítéletkor ott lesznek ezek is az Isten feljegyzéseiben és fogjuk hallani a hiábavaló szavainkat és azok is fogják hallani, akikről azt elmondtuk. Komolyan vesszük? Mert nem jó az, hogy ugyanabból a szájból jön elő áldás és átok.

Mire használtuk az elmúlt esztendőben a szemünket? Mire tapadt? Min legeltettük? Mit néztünk rajta keresztül? Milyen mocsokkal etettük a tekintetünket? Mennyit néztük okoseszközünket, mennyi volt a képernyőidőnk? Érdemes és nagyon fontos visszaemlékeznünk, hogy az első bűneset is a szemen keresztül kezdődött. Éva is meglátta a gyümölcsöt és kívánatosnak tartotta. Sámson is meglátta az idegen nőket és lett az a veszte! Mire tapadt a tekintetünk az elmúlt esztendőben? Vajon milyen feljegyzések vannak erről az Istennél?

Mire használtuk a kezünket? Vajon használtuk-e arra, amire az Úr rendelte? Hogy lehetőségeink szerint dolgozzunk? Mert sokan tétlenkedve lavírozták végig az évet és mindig arra vártak, hogy kezük munkája nélkül gyarapodjanak. Sokan nem tartották be a hat napon át munkálkodjál parancsát és hétből hét napot dolgoztak megfárasztva kezüket és lelküket. Használtuk-e a kezünket bántásra, mi tapad ahhoz? Nem tapad-e szenny, vér, mocsok a kezünkhöz, ha most azokra nézünk? Az Ige arról beszél, hogy tiszta kezeket, felemelt kezeket vár tőlünk az Úr, amely arra utal, hogy megszentelt életünkkel magasztaljuk Őt.

Mire használtuk a lábunkat? Sok helyre elsiettünk vele, sok helyre pedig soha nem értünk el. Sok olyan helyre vitt el a lábunk, ahová nem kellett volna. A Biblia arról beszél, hogy a bűnös embereknek gyors a lába a vérontásra és nem kedvelik az egyenes utakat. Milyen utakon jártál a 2023-as esztendőben?

„Lábuk gonosz cél után fut, sietnek ártatlan vért ontani. Gondolataik ártó gondolatok, pusztulás és romlás jelzi az útjaikat. A békesség útját nem ismerik, eljárásuk soha nem törvényes. Ösvényeik görbék: aki azokon jár, az békét nem ismer.” Ézsaiás 59:7-8

Mire használtuk a 2023-as évben a pénzünket? Mindig csak azon keseregtünk, hogy mennyire kevés vagy észre tudtuk venni azt, akinek kevesebb van? Tudtunk-e adni, adakozni? Tudtuk-e azt szívből tenni, nem pedig számításból vagy kötelességből? El tudtuk-e felejteni, amit adtunk, vagy újra és újra megemlítettük azt. Mert kedves testvérek, amit adtunk és akinek adtuk, azt el kell felejteni! Viszont, soha nem felejthetjük el azt, amit kaptunk az Istentől és azt, akit Isten használt abban, hogy mi kaphassunk.

Mire használtuk a gyülekezeti alkalmainkat? Ebben az évben a gyülekezetünkben kb. 250 alkalom volt, amikor a templomban vagy a gyülekezeti teremben szólt az Isten igéje. Hány alkalommal tudtunk megjelenni? Hány alkalommal vettük a fáradtságot, az áldozatot, hogy az Isten jelenlétében legyünk. Mert sokan itt voltak, talán sokkal elfoglaltabbak, mint bárki, de mégis itt tudtak lenni. Az ige arról beszél, hogy áron is meg kell vennünk az alkalmakat. Vajon tudtunk-e így tekinteni ezekre az alkalmakra?

Mit tettünk azokkal, akik mellettünk vannak? Családtagok, munkatársak, akik talán miattunk keseredtek meg, akik talán miattunk lettek szomorúak, szótlanok, szorongók, rosszkedvűek... Vajon hány ránc képződött 2023-ban azokon, akik mellettünk élnek épp a mi viselkedésünk, beszédünk miatt?

Ijesztő belegondolni Istennek ezen feljegyzéseibe, de bele kell gondolnunk. Talán a szilveszter alkalmával azért is űzik távolra az életükből mulatsággal, alkohollal, tűzijátékkal, petárdával, mert ezzel nagyon fájdalmas szembenézni.

De a Biblia egyértelműen beszél arról, hogy Istennek vannak feljegyzései a cselekedetek könyvében és azokról számot kell adnunk, mert lesz ítélet. Istennek joga van számonkérni az életünk tetteit, cselekedeteit, mert Ő az Úr!

És az ítéletkor könyvek fognak kinyittatni és azokban minden pontosan meg lesz írva a 2023-as évünkről és az egész életünkről.

Ugyanakkor a Bibliában szó van arról is – és ez a legfontosabb –, hogy Istennek van egy másik könyve, az élet könyve, amelybe nem cselekedetek, hanem nevek vannak feljegyezve. Akinek a neve be van írva az élet könyvébe, annak van joga bemenni az Isten országába, annak úgymond törlődik az „aktája”, annak már nem kell ítéletre mennie, hanem átment a halálból az életre.

Ítélet biztos, hogy lesz, viszont volt is ítélet. Cseri Kálmán így fogalmazta ezt meg: „Amikor Jézus meghalt a kereszten, nem a saját bűneinek a büntetését szenvedte el, mert neki bűne nem volt, hanem a mi bűnünk büntetését vállalta magára. Isten Jézuson hajtotta végre a mi ítéletünket. Aki ezt hiszi, az már nem megy ítéletre. Aki ezt nem hiszi, az ragaszkodik hozzá, hogy rajta hajtsa végre Isten az ítéletet és rajta fogja végrehajtani.”

Vajon mivel van beírva a választottak neve az élet könyvébe? A Bárány vérével! Mert csak azok kerülnek bele az élet könyvébe, akik megismerik Krisztust, akik minden bűnüket a Jézus Krisztus vére alá helyeznek.

Az élet könyvébe csak azok irattatnak be, akik az Úr Jézus Krisztus drága vérét, drága áldozatát, elfogadták. Mert Jézuson ott volt az ítélet és Ő felvitte a Golgotára a mi bűneinket, azokat is, amiket 2023-ban követtünk el.

Ha a feltett kérdéseken végig haladunk, akkor mindannyian szégyenkezve állunk az Isten előtt ezt az évet illetően, viszont lehet nekünk örömünk és ujjongásunk, hogyha meg tudunk állni a golgotai kereszt előtt hittel.

És akkor Pál apostollal együtt tudjuk vallani azt, amit a Római levélben így olvashatunk:

„Nincsen azért most már semmiféle kárhoztató ítélet azok ellen, akik Krisztus Jézusban vannak” Róma 8:1

Kedves Testvérek!

Képzeljük most el az utolsó ítéletet, ahol könyvek fognak kinyittatni és akinek nincsen benne a neve az élet könyvében, őt a cselekedetei alapján fogja megítélni az Isten.

És bármennyi jót tett valaki, bármennyire sok jót gondolt az életéről, senki nem fog tudni megállni a cselekedetei alapján Isten előtt, mert az Isten feljegyzései nagyon-nagyon pontosak.

Viszont, akinek az élet könyvébe be lesz írva a neve, annak már nem fognak foglalkozni a többi könyvvel, hanem átmegy a halálból az életre.

Vajon a te neved ott van az élet könyvében? Vajon be van-e írva az élet könyvébe a te neved is a Bárány vérével? Majd a nagy számadáskor fogják-e olvasni a te nevedet az élet könyvéből?

Egyedül Jézus Krisztus által kerülhetünk be ebbe a könyvbe. Ez könnyűnek tűnik, de nagyon nehéz. Hiszen megüresíteni önmagunkat, kitárni a szívünket, megtérni nehéz dolog, mert önfeladással jár.

Jézus Krisztus azonban ezt kínálja számunkra. Ő kitörli az Isten feljegyzéseit az Ő vére által és bekerülhet a nevünk az élet könyvébe, de ezt nem tehetjük meg másként csak úgy, ha Őneki adjuk oda a terheinket, a bűneinket.

Kedves Testvérem!

Ha a feljegyzések sorában magadra ismertél, akkor kérlek ne habozz, fogadd el a kegyelmet Krisztusban, hogy a neved benne lehessen az élet könyvében! Helyezd a 2023-as esztendőt az Úr Jézus vére alá és vegyen új irányt az életed a következő évben! Ámen.

Imádkozzunk!

Úr Jézus Krisztus, orcánk pirulásával jövünk eléd ezen az óév estén sok-sok mulasztásunk, rossz utunk miatt az elmúlt esztendőt illetően. De szeretnénk, Urunk, benned újat kezdeni! Köszönjük, Urunk, hogy annyi mindennel megáldottál bennünket! Kérünk téged, hogy készítsd a mi szívünket, a mi életünket, hogy lehessen üres a kezünk, hogy a Te elkészített adományaidat, áldásaidat el tudjuk venni a következő esztendőben! Ámen.

Publikálta

dr_kallai_imre.jpg

Dr. Kállai Imre