Lekció: 1 Thesszalonika 3, 1-8
Textus: Lukács 18, 8b
„De amikor eljön az Emberfia, vajon talál-e hitet a földön?”
Kedves Testvérek!
Az elmúlt hetekben többször voltam távol gyülekezeti alkalmakról, mert az egyházlátogatás szolgálatában tevékenykedtem. Református egyházunk bevett gyakorlata a canonica visitatio, vagyis az egyházmegye elnöksége nevében egy lelkészi és egy presbiteri tanácsos évente egyszer ellátogat a kebelbeli gyülekezetekhez, hogy azokat vizsgálja, erősítse és jelentést továbbítson az egyházmegye elnöksége felé. Ahogyan jómagam és látogatótársam ellátogattunk négy gyülekezetbe, úgy a mi gyülekezetünkbe is érkeztek küldöttek nem olyan rég. A látogatás alkalmával megvizsgáljuk a gyülekezeti adminisztrációt, az épületek állapotát és felmérjük a gyülekezeti szolgálat áldásait és nehézségeit. A látogatás alkalmával akarva akaratlanul azokat a dolgokat szemléljük, amelyek a szemünk előtt vannak így a gyülekezet fejlődését sok esetben külsőségek alapján mérjük le és könyveljük el magunkban. A látogatásról természetesen jegyzőkönyv is készül, amely ott marad a gyülekezetben, illetve az esperesi hivatal is kap belőle.
Az egyházlátogatás intézménye viszont nem református találmány. Az ige, amelyet felolvastam tulajdonképpen egy egyházlátogatói jegyzőkönyv. Pál apostol Thesszalonikában is szolgált, hirdette az evangéliumot, mely szolgálat során megtértek az emberek. Sajnos ellentétek támadtak a városban az igehirdetés, a megtérések miatt, ezért az apostolnak és társának menekülnie kellett, de a felébredtek ottmaradtak. Pál nem csupán szórta az igemagvakat, hanem gondoskodott is a gyülekezetekről, fontosnak tartotta az utógondozást, mert ismerte a Sátán mesterkedéseit, hogy kísérti és lehetetleníti el a hívőket.
Igyekezett már meglátogatni a gyülekezetet Thesszalonikában, de azt olvassuk, hogy ebben megakadályozta a Sátán. Emiatt elküldi Timótheust, hogy végezze el az egyházlátogatás szolgálatát. Később levelében megemlékezik azokról a jelentésekről, amelyet Timótheus hozott a gyülekezetről. Ha figyelmesen olvassuk ezt a „jegyzőkönyvet”, akkor szembe tűnhet, hogy nincs benne szó az épületekről, az adminisztrációról, a kézrátételek számáról, külsőségekről, az orgona állapotáról, hanem egyetlen dolog érdekli Pált, a gyülekezet hite, mint az Istennel való közvetlen kapcsolat belső valósága. Semmi más nem fontos neki, csak a gyülekezet hite. Pál teljesen meg van győződve, hogy a keresztyén élet és keresztyén közösség legfontosabb eleme az élő hit.
Az ember letagadhatatlanul olyan lény, amely hitre van teremtve. Akarja vagy nem akarja, valamiben úgy is hinni fog, csak nem mindegy, hogy miben.
Az élő hit egy olyan különleges dolog az ember életében, amely által képessé válik érzékelni a nem evilági dolgokat. Tulajdonképpen egy olyan érzékszerv, mint bármelyik más, mint a hallás, a tapintás vagy a látás. Ha nincsen valamelyik ilyen érzékszervünk, akkor a világnak azon dimenziója kiesik számunkra. Ha valaki nem lát, akkor nem tudja érzékelni a színeket, ha nem hall, akkor nem érzékeli a hangokat, ugyanígy ha nincs hite az embernek, akkor a világnak ezen dimenziója, ezen másik része teljesen elzárt marad előle.
A Zsidókhoz írt levél 11. fejezete is arról beszél, hogy a hithősök mennyire tudtak bízni a láthatatlan dolgokban és ez a bizalom, ez a meggyőződés hatással volt az életük döntéseire.
Amikor keresztyén hitmélyítésről, hitéletről, lelki, spirituális dolgokról beszélünk, akkor ennek ellenére megmaradunk a hitnek a földi keretek között megnyilvánuló dolgainál. Sokszor a hitmélyítés abban merül ki, hogy ostorozzuk magunkat és egymást, hogy többet kell Bibliát olvasni, nem szabad pletykálkodni, többet kell szolgálni, türelmesebbnek kell lenni. Gyülekezeti életünkben a hitnek a mélyülését szintén materiális dolgokon keresztül mérjük: hányan járnak istentiszteletre, milyen állapotban vannak az épületek stb.
Megfeledkezünk arról, hogy ezek a külső cselekedetek csupán egy belső állapotnak a tünetei, egy belső meggyőződésnek, belső valóságnak a kifelé történő megnyilvánulásai.
A hőmérő és a szoba hőmérséklete szorosan összefügg, de nem a hőmérő higanyszála a lényeg, hanem hogy meleg legyen a szobában. Talán azért olyan sikertelen, nem tartós sokszor a hitmélyítésünk, mert azt gondoljuk, hogy a hőmérővel kell foglalkozni, holott sokkal fontosabb, hogy milyen a hőmérséklet.
Pál apostol is erről beszél a Thesszalonikai levél 3. fejezetében. Timóteust nem azért küldik, hogy ellenőrizze az épületeket, a viselkedési mintázatukat, a kézrátételek számát, vagy azt, hogy ki hányszor veszekszik a feleségével, férjével. Nem a hangosítás vagy a nyílászárók állapota érdekelte. Nem, valami sokkal fontosabbra volt kíváncsi: a gyülekezet hitére.
Nekünk embereknek, a külső változók, külső dolgok vannak a szemünk előtt, még a hit kérdésében is. Még ezt is eltorzítjuk gondolatainkkal, viselkedésünkkel. Bennünket a hit szempontjából is elsősorban a külsőségek érdekelnek, lelkesítenek vagy keserítenek el. Pedig Pál is nagyon jól tudta, Istennek a hit számít, mint belső valóság és meggyőződés, mint szívbéli bizalom.
Nagyon sokszor beleesünk abba a zsákutcába, és ez ugyancsak a hőmérő dörzsölgetése, hogy a hitünket és valaki másnak a hitét a szavain, szóhasználatán mérjük le. Ha valaki tudja beszélni azt a nyelvet, amelyet hívőnek gondolunk, akkor máris az. Az ébredést követően az egyházunkban is ez a jelenség ütötte fel a fejét, mindenki azt a nyelvet kezdte el beszélni, de a szavak mögött nem volt élő hit. Sajnos élő hit nélkül a szavak nem építenek, hanem rombolnak. És beleragadtunk ebbe a kegyes mix-nyelvbe, amely már inkább rombol, mint épít.
Ézsaiás próféta így beszélt erről a jelenségről:
„Így szól az Úr: Mivel ez a nép csak szájával közeledik hozzám, és ajkával dicsőít engem, de szíve távol van tőlem, istenfélelme pedig csupán betanult emberi parancsolat…” Ézsaiás 29, 13
Sajnálatos módon kialakult bennünk egy furcsa, kevert keresztyénség. Ez megjelenik a nyelvezetünkben, de a gondolkodásunkban is. Azt gondoljuk, hogy a keresztyén élet arról szól, hogy küzdünk és ha nem megy, akkor még erősebben küzdünk. Arra vagyunk berendezkedve, hogy a hívő életünk abban merüljön ki, ami külsőség, amit meg kell tennem a keresztyén élethez és keressük ezáltal Isten jóváhagyó akaratát.
Viszont ebben a gondolkodásban a fókusz átkerül a cselekvő Istenről az erőlködő emberre. Pedig a reformáció egyik alaptétele volt az, hogy nem az ember szenvedése, erőlködése a hitélet lényege, hogy mit tudok elérni a saját erőmből, hanem teljesen más, mit tudok megkapni az Úrtól nem erőből, hanem hitből.
A keresztyén élet nagysága nem abban van, hogy mit értem el az erős akaratommal, hanem abban, hogy mit kaptam a hitem által az Úrtól. Nem az számít, hogy én mit értem el az Úrnál, hanem az, hogy Ő mit ért el nálam!
Ezért tud velünk az Úr a mélységben beszélgetni, ezért tudunk igazán megerősödni hitünkben a mélységben, mert akkor az ember feladja az erőlködést és elkezd hinni. Elkezd hit által kapni az Úrból, nem pedig érte cselekedni.
Ezt élte át Pál, Jeremiás: a mélységben erősödtek meg a hitükben. Pál ezért mondja, hogy akkor vagyok igazán erős, amikor tudok gyenge lenni!
„Hiszek, Uram, segíts hitetlenségemen!” - ez kell legyen hitújulásunk alapja!
Mert kedves testvérek, ha valakinek az életében megjelennek szégyenletes dolgok, azt mindig megelőzi a hitének elgyengülése, eltűnése. Ha valakinek kívülről tönkremegy a keresztyén élete, azt mindig megelőzi a tönkrement hitélet.
Amikor valakinek megjelenik az életében a türelmetlenség, az indulatosság, akkor elkezdődött sokkal korábban a hitének elgyengülése, eltorzulása. Ha megjelenik a paráznaság, a kapzsiság, a képmutatás – hitproblémákkal állunk szemben, nem csupán külső kísértésekkel.
Ahogyan Pál apostol számára, úgy Krisztus számára is elsősorban a hit belső bizonyossága a mérvadó, nem pedig annak külső megnyilvánulásai.
Mivel tudjuk Jézus Krisztust „levenni a lábáról?” Mert ez egy nagyon fontos kérdés. Mert elsősorban nem nekünk kell jól éreznünk magunkat az istentiszteleteinken, hanem az Úrnak tetszőnek kell lennie! Ó, micsoda orgona? Ó, micsoda tömeg? Ó, micsoda kórus? Ó, micsoda hang? Ó, micsoda prédikáció? Nem, ez nála nem működik. A tanítványok is próbálkoztak ezzel, nem nagyon jártak sikerrel: Mester, nézd mekkora kövek!
„Amikor Jézus kiment a templomból, egyik tanítványa így szólt hozzá: Mester, nézd, mekkora kövek és mekkora épületek! Jézus ezt mondta neki: Látod ezeket a nagy épületeket? Nem marad itt kő kövön, amit le ne rombolnának.” Márk 13, 1-2
Az egyetlen dolog, amellyel Jézus Krisztust ámulatba lehetett és lehet ejteni az egyedül az emberek hite vagy hitetlensége. Az evangéliumokban egyetlen helyen sem látjuk, hogy Jézust meghatotta volna valakinek az igaz élete, tudása, tehetsége, csak egyedül a hite.
Nézzünk ezt meg három újszövetségi példán keresztül!
• A százados hite, és meggyógyul a szolgája – „Amikor Jézus ezt meghallotta, elcsodálkozott rajta, és hátrafordulva így szólt az őt követő sokasághoz: Mondom nektek, Izráelben sem találtam ekkora hitet.” Lukács 7, 9
• A kánaáni asszony hite, meggyógyul a gyermeke – „Ekkor így szólt hozzá Jézus: Asszony, nagy a te hited, legyen úgy, amint kívánod! És meggyógyult a leánya még abban az órában.” Máté 15, 28
• A názáretiek hitetlenség, amely „megkötözi” Jézust – „Nem is tudott itt egyetlen csodát sem tenni azon kívül, hogy néhány beteget – kezét rájuk téve – meggyógyított. Csodálkozott is hitetlenségükön. Majd sorra járta a környező falvakat, és tanított.” Márk 6, 5-6
A hit tehát nem csupán egyfajta érzékelési lehetőség, hanem az Isten erejének megnyilvánulási csatornája az életünkben. Hit által láthatunk, hit által élhetjük át az Isten csodálatos erejét az életünkben. Egyedül hit által! Sola Fide! Mert a hit az Isten hatalmának megnyilvánulási csatornája. Istennek úgy tetszett, hogy hatalmát csak akkor gyakorolja, ha azt megelőzi a hit. Nem a csoda szüli a hitet, hanem a hit szüli a csodát!
„Titeket pedig Isten hatalma őriz hit által az üdvösségre, amely készen áll arra, hogy nyilvánvalóvá legyen az utolsó időben.” 1 Péter 1, 5
A hit egy olyan érzékszerv, amellyel tudunk kapcsolódni az Úrhoz Jézus Krisztus áldozata által. A hit egy olyan csatorna, amelyen keresztül az Úr képes munkálkodni hatalmával az életünkben. Jézus Krisztus visszajövetelekor, vizitációjakor egy dolog fog számítani, a hit.
Vajon talál-e hitet az életedben az Úr? Vajon talál-e hitet a gyülekezetünkben? Mert hiába mutogatjuk Neki az épületeinket, intézményeinket, tömegeinket Őt az nem érdekli. Egy dolog számít Neki: a hited, a hitünk! Neked számít az élő hit? Hiszel Jézus Krisztusban, mint személyes Megváltódban? Borultál már a kereszt alá hittel alárendelve Neki az egész életedet? Ha még nem, akkor tedd meg még ma! Ha már igen, akkor engedd Neki, hogy megújítsa, megelevenítse a hitedet! Ámen.
