ALAPIGE: „Szombat elmúltával, a hét első napjának hajnalán, elment a magdalai Mária és a másik Mária, hogy megnézzék a sírt. És íme, nagy földrengés támadt, mert az Úr angyala leszállt a mennyből, és odalépve elhengerítette a követ, és leült rá. Tekintete olyan volt, mint a villámlás, és ruhája fehér, mint a hó. Az őrök a tőle való félelem miatt megrettentek, és szinte holtra váltak. Az asszonyokat pedig így szólította meg az angyal: Ti ne féljetek! Mert tudom, hogy a megfeszített Jézust keresitek. Nincsen itt, mert feltámadt, amint megmondta. Jöjjetek, nézzétek meg azt a helyet, ahol feküdt. És menjetek el gyorsan, mondjátok meg a tanítványainak, hogy feltámadt a halottak közül, és előttetek megy Galileába: ott meglátjátok őt. Íme, megmondtam nektek. Az asszonyok gyorsan eltávoztak a sírtól, félelemmel és nagy örömmel futottak, hogy megvigyék a hírt tanítványainak. És íme, Jézus szembejött velük, és ezt mondta: Legyetek üdvözölve! Ők pedig odamentek hozzá, megragadták a lábát, és leborultak előtte. Ekkor Jézus így szólt hozzájuk: Ne féljetek! Menjetek el, adjátok hírül testvéreimnek, hogy menjenek Galileába, és ott meglátnak engem.” Mt 28,1-10
Húsvétot Ünneplő gyülekezet, kedves testvérek!
Hadd kezdjem egy személyes élményemmel. Egyik esztendőben, amikor Nagyszombaton a húsvéti szolgálatra készültem olyan ebédidő tájt felhívott a feleségem, akkor még csak udvaroltam neki, és a következő egyszerű kérdést tette fel a prédikáció írással kapcsolatban, azért, mert a délutánt szerettük volna együtt tölteni: megy? Mire a következő egyszerű választ adtam neki: nem! Aztán ahogyan tovább küzdöttem egyre jobban éreztem, hogy nagyon nem megy, de már olyan lelkiállapotban voltam, hogy a félelem kezdett a hatalmába keríteni, hogy mi lesz így másnap? Aztán azon kezdtem el morfondírozni, hogy engem is milyen könnyen a megtalál ez, az érzés. Milyen könnyen kezdem a félelem barázdáit a szívembe vájni. De vajon miért van ez? Nem azért, mert minden oldalról beszorítanak a félelmet keltő dolgok? Most 2021-ben különösen is. Hiszen itt a mi városrészünkben is, abban a kis környezetben is, ahol a mi életünk színtere zajlik, naponként zúdulnak ránk az olyan kérdések, vagy mondatok: hallottad, ő is milyen beteg? Már lélegeztetőgépen van. Egyik napról a másikra elvesztette a munkáját, felborult a családi egyensúlya, kikészült, nem bírta a feszültséget, kiborult, tönkrement, feladta. Beleőrült a bezártságba, az egyedüllétbe. És talán mindenközben érezzük, hogy rohamosan ott liheg a nyakunkban az a mondat: te leszel a következő! Ez persze a félelem újabb kérdéseit generálja az emberbe: akkor mit tegyek? Van még esély számomra? Tartogat még valami jót számomra Isten? Ilyen erőtlen lennék? Ennyit érne a hitem? De emlékszem akkor, újra rápillantottam a Bibliámra, és megakadt a szemem alapigénk egyszerű, világos felszólításán: Ne féljetek! Bevallom őszintén, ettől még nem nyugodtam meg, és villámként vágott belém az a kérdés: na, jó, de miért ne féljek? Szép kilátás, nem mondom. Még hogy ne féljünk a ránk váró szenvedéstől? Hát ki nem fél?
Aztán Isten rámutatott az ige vers folytatására: nincsen itt, mert feltámadt! És rádöbbentem, hogy nemcsak azt mondja az angyal, hogy ne féljetek, hanem azt is, hogy nincsen itt, mert feltámadt. Azaz rögtön hozzáteszi az angyal is, hogy miért nem kell félni. És ezzel azt is világossá teszi, hogy a húsvéti evangélium azt jelenti, hogy Istennek idáig is elér a szeretete, hogy a mélységeknek mélységében is, valami különös, megmagyarázhatatlan, de mégis valóságos módon felbuzog az élet. Mert Jézus Krisztus élet. Mindannyiunknak! Akár hogyan értékeljük az életünket. Akkor is, ha sikeres embernek ítélem magam, vagy ítélnek mások, és akkor is, ha kudarcok terhe alatt roskadozom. Akkor is, ha ehhez a belső örömhöz, belső élet-békességhez mosoly és vidámság is társul a mindennapokban, de akkor is, ha könnyes a szemem, mert veszteségeket élek meg éppen.
És hogy van-e ennek realitása, azt világosan megerősíti egy történet. Egy lelkésztovábbképzésen arról volt szó, hogy az internetet, hogyan használjuk fel a Jézus Krisztusról szóló örömüzenet terjesztésében. Az előadó elmondott egy nagyon megható történetet. Jó pár éve, amikor még nem volt ennyire sem elterjedve az internet, belépett egy chat szobába és elkezdett teljesen ismeretlenül beszélgetni valakivel. Beszélgettek sok mindenről és készült elbúcsúzni. Amikor már elköszönt, a chatpartnere kérlelte, maradjon még egy kicsit. Beszélgettek tovább. Később megint elérkezett a búcsúzás ideje, de a beszélgető partnere megint kérlelte, hogy maradjon. Beszélgettek mindenről, az időjárástól kezdve a politikán át egészen Jézus Krisztusig. Azt vették észre, hogy az egész éjszakát átbeszélgették. Bármikor el akart köszönni az előadó, a társa kérlelte „Maradj még”. Megbeszéltek egy személyes találkozót, a következő vasárnapra egy gyülekezetben, ahol éppen szolgált ez az előadó, történetesen, mert lelkész. Ahogy belépett egy kigyúrt férfi a gyülekezetbe, mindenki hátra fordult, annyira szokatlan látvány volt. Kereste chatpartnerét, és valaki mondta, hogy ott van a szószéken. Megvárta az istentisztelet végét és folytatták a beszélgetést. Elmondta az az illető, hogy ha nem maradt volna ott a számítógép mellett azon az estén, akkor ő öngyilkos lett volna. Nagyon el volt keseredve, mert tragikus balesetben meghalt a lánya és neki nem merte elmondani az élettársa, mástól kellett megtudnia. Már oda készítette a fegyverét a billentyűzet mellé. Aztán megtért, bűnbocsánata, nyomorult gondolatoktól menetes és félelem nélküli örök élete lett Jézusban!
Vajon keresztre ment volna Jézus, ha nem érdekelné Őt a mi életünk, vajon feltámadt volna, ha nem lenne fontos Neki, hogy mi van velünk? Vajon tenne-e értünk valamit, ha magunkra akarna hagyni? Vajon különlegesek lennénk-e számára, ha nem adta volna az életét értünk? Vajon kellenénk-e neki, ha nem lenne Húsvét csodálatos öröme? Húsvét azt jelenti, hogy Jézus nem halott, Jézus nem ment tönkre, nem feledkezett el rólunk, nem tart feleslegesnek, hanem velük van és marad is. Ö az, aki az erőt és az életet adja, holnap is, holnapután is, meg az örökkévalóságban is.
Kedves testvérek!
Amikor 6-7 éves gyerek voltam sokszor megtörtént, hogy a barátokkal való együttlét után hazamenve ledobtam a biciklimet a szőlő tövébe, gondolván, hogy majd csak leviszi valaki a hátsó udvarra, a helyére. Ezt azonban általában nem úsztam meg, és ha elég későn szóltak rám, hogy le kell vinni a bicikli a helyére, akkor még nehezebb volt megtenni, mert lent már nagyon sötét volt, én meg mindenfélét beképzeltem, hogy a kert felől ki, vagy mi fog rám támadni. Egyszerűen fogalmazva féltem. Ilyenkor rendszerint vagy énekelve, vagy fütyörészve vittem le a biciklit a sötét tárolóba, vagy a kutyámat hívtam és fogtam a szőrét, hogy addig, míg világosra nem érek, legyen ott velem, akkor is, ha a kutya nem akarta. Húsvét öröme azt mondja el, hogy nem kell praktikákat keresni a félelem elűzésére. Nem kell éjszakákon át égetni a villanyt, nem kell minden pillanatban énekelni, vagy éppen naphosszat fütyörészni, hívni a kutyát, mert Jézus fogja a kezünket. Jézus nemcsak odavetteti az angyalokkal, hogy ne félj, hogy éppen mondjon valamit, hogy egy kicsit jobb legyen, hogy egy kissé megnyugtasson, hanem ehhez bátorságot is ad.
Én hiszem, hogy Jézus az élet bátorságát a szívünkbe tudja írni, akkor, amikor úgy érezzük nincs esély, amikor úgy véljük lehetetlen a helyzet, akkor, amikor azt mondjuk nincs visszaút. Bátorságot ad, ha már úgy érezzük, nem megy tovább, és kész bátorságot adni, ha félelem fog el.
Azonban ennek van egy feltétele. Ahogyan egy másik evangélium mondja: nem a holtak között kell keresni az élőt! Nagy nyomorúsága az életünknek, hogy mi holt dolgokkal akarjuk megoldani azt, amit csak az ÉLŐ-vel lehet. Halott vallásokban, ideológiákban keressük a félelem ellenszerét. Nem akarjuk megvallani a bűneinket, amik a halál felé húznak, és, ha nincs megoldva, végleg a halálba visznek.
Halott eszmékkel, halott cselekedetekkel, azonosítjuk az élő Jézust. Az életünk legnehezebb helyzeteiben is a rozsda és a moly által emészthető eszközökben bízunk. Meddig testvér, meddig csinálod még, míg örökre el nem vész az életed? Meddig azonosítod Jézust halott vallásokkal, hogy végül is minden vallás ugyanazt keresi? Meddig takargatod a gondolati, a szóbeli, a cselekedeti, a mulasztásbeli bűneidet, hogy más is így csinálja, sőt sokkal rosszabb, mint én? Mikor veszed észre, hogy beleroskad az egészséged, a családod, a közösségeid, az életed azáltal, hogy a halállal és nem az ÉLŐVEL barátkozol? Mikor veszed észre, hogy Jézus nincs a sírban, mert feltámadt, mikor veszed észre, hogy megszólítható, hogy téged hív: jöjj és kövess engem? Mikor tudatosul benned, hogy a Jézusban élőt semmi nem tudja elszakítani az Ő szeretetétől, amellyel hozzánk jött, amellyel megváltott, és amellyel küzd az életünkért. Mikor veszed észre, hogy aki hisz Őbenne, ha meghal is él? Ó de jó lenne, ha ezen a Húsvéton minél többen találkoznátok, találkoznánk az élő Jézussal, Aki feltámadt a halottak közül. Mert az élő Jézus és az ember találkozásából megújult élet fakad, melynek nyomán mások is találkozni akarnak Vele, melynek nyomán oszlik a sötétség, megbocsáttatnak a bűnök, múlik a félelem a fájdalom, hullanak a megkötözöttségek, gyógyulnak a lelki sebek, de még a testi betegségek, nyomorúságok, fertőzések is.
Ne féljetek! Nincsen itt, mert feltámadt!, -mondja az ige. Észreveszed testvér, hogy te ezért a szóért viszont mindig azt mondhatod: Itt van, mert feltámadt! Mond ezt, amikor megkísértenek a régi és az újonnan feltörő bűnök. Itt van, mert feltámadt! Mond ezt, amikor elindulsz reggel. Itt van, mert feltámadt. Mond ezt, amikor a temetőben egy drága sírhalom fölött megállsz. Itt van, mert feltámadt, mond ezt, amikor a szeretted válságban van a vírus miatt. És majd ha rád borul az élet estéje és jön a nagy sötétség, a halál, mondd el újra boldogan: itt van, mert feltámadt! És ha akárki akármit mond, te akkor is csak azt mondd: itt van, mert feltámadt! Ez, a Húsvét döntő, és legnagyobb ajándéka.
Ámen