ALAPIGE: „Mária pedig a sírbolton kívül állt és sírt. Amint ott sírt, behajolt a sírboltba, és látta, hogy két angyal ül ott fehér ruhában, ahol előbb Jézus holtteste feküdt; az egyik fejtől, a másik pedig lábtól. Azok így szóltak hozzá: Asszony, miért sírsz? Ő ezt felelte nekik: Mert elvitték az én Uramat, és nem tudom, hova tették. Amikor ezt mondta, hátrafordult, és látta, hogy Jézus ott áll, de nem ismerte fel, hogy Jézus az. Jézus így szólt hozzá: Asszony, miért sírsz? Kit keresel? Ő azt gondolta, hogy a kertész az, ezért így szólt hozzá: Uram, ha te vitted el őt, mondd meg nekem, hova tetted, és én elhozom. Jézus nevén szólította: Mária! Az megfordult, és így szólt hozzá héberül: Rabbuni! – ami azt jelenti: Mester. Jézus ezt mondta neki: Ne érints engem, mert még nem mentem fel az Atyához, hanem menj az én testvéreimhez, és mondd meg nekik: Felmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez és a ti Istenetekhez. Elment a magdalai Mária, és hírül adta a tanítványoknak, hogy látta az Urat, és hogy ezeket mondta neki.” János 20, 11-18
Kedves Testvérek!
Mária, ahogyan mi is, megszokta, hogy a halál győz az élet felett. Ezért sír és zokog. Elönti az egész lelkét a mélységes szomorúság, keserűség, mert ismét a halál győzött az élet fölött. Pedig a húsvét örökérvényű üzenete, hogy ezúttal nem a halál győzött, hanem az élet. Ezt kellett Máriának is megérteni, ezt kellett ebben a történetben is felismernie.
Kedves Testvérek! Mi is mindannyian megszoktuk, hogy a halál, az elmúlás, a bűn győzedelmeskedik az élet, az életünk felett. A Krisztus feltámadása éppen arról szól, arra egyértelmű bizonyíték, hogy nem a halálé az utolsó szó, hanem az élet, az igazi élet legyőzte a halált. Jézus, az igazi világosság, egyszer és mindenkorra legyőzte a sötétséget. És ez nem csupán valami személytelen tény, hanem nagyon is igaz és igaz lehet a személyes életedben: a te életedben is győzhet az élet a halál felett, a te életedben is győzhet a világosság a sötétség felett!
A tanítványok, miután látták az üres sírt, elmentek. Mária tovább marad azon a helyen és sír. Ebben a történetben János bemutatja, hogy a sírásnak, a keserűségnek, a könnyeknek mennyire vakító hatása van. Máriának egy feltámadás-bemutatót tartanak, de ő csak ragaszkodik a könnyeihez, a veszteségéhez. Mária nem lát a könnyeitől, annyira a meghalt Jézusra, a veszteségére koncentrál, hogy nem veszi észre a feltámadás csodáját. Pedig különleges képek, élmények tárulnak Mária elé, amelyeket néz, de nem lát.
Mária sírása közben benéz a sírboltba, ahol az üres fekhely két oldalán egy-egy angyal foglal helyet. Ez fel sem rázza, meg sem rengeti Máriát, aki tovább zokog és zokogva kérdezi, hová tették a Mestert?
Pedig egy különösen mély jelentőségű képe tárul itt Mária elé, és mindannyiunk elé. Ószövetségi gyökerei vannak ennek a képnek. Egy vízszintes tér angyalokkal keretezve... Emlékeztethet ez bennünket valamire? Lássuk csak, mit ír a 2 Mózes 25, 17kk: „Készíts egy két és fél könyök hosszú, másfél könyök széles födelet is színaranyból! Készíts két kerúbot, szintén aranyból! Ötvösmunkával készítsd azokat a fedél két végére. Az egyik kerúbot az egyik végére készítsd, a másik kerúbot a másik végére, a fedél két végére készítsétek a kerúbokat! Legyen a kerúbok szárnya kiterjesztve fölötte úgy, hogy takarják be szárnyukkal a fedelet! Egymás felé forduljanak, de a kerúbok arca a fedél felé nézzen! A födelet tedd rá a láda tetejére, a ládába pedig tedd bele a Bizonyságot, amelyet neked adok. Ott jelenek meg neked, és a födélről beszélek veled, a két kerub közül, amelyek a bizonyság ládáján vannak: innen beszélek veled mindarról, amit majd általad parancsolok Izráel fiainak”
Ez a fedél nem csupán a láda fedele volt. Az a szó, amelyből ez a fedél szó származik a bűnök elfedésére vonatkozik. Ez a kerubokkal keretezett fedél volt a kegyelem helye a zsidók számára, amely Mózes közbenjárásával a nép számára biztosította bűneik legyőzését újra, és újra. Erről van szó a Zsidókhoz írt levélben, amikor a kegyelem királyi trónusáról van szó, persze már ez is Krisztusra vonatkoztatva.
Csodálatos, hogy János ábrázolásában jelenik meg csupán ez az ószövetségi kép. Más evangéliumokban is van szó a feltámadást hirdető angyalokról, de ezek az angyalok nem csupán az üres sír örömhírét adják tovább, hanem jelenlétükkel kiábrázolják a kegyelem királyi trónusát, rámutatnak az Isten elfedő szeretetére, amelyben feláldoztatott Jézus, feltámasztatott a halottak közül, hogy az emberek, akik szeretnék bűneiket rendezni a Mindenhatóval, azok megtehessék. Jézus Krisztus halála és halál feletti győzelme a bűnök feletti örök győzelem ténye, amely minden bűnbánó embernek lehetősége.
Kérdezik is Máriát: miért sírsz? Miért nem látod a fától az erdőt? Mária az urát siratja, a halott Jézust szeretné, hogy megkenhesse a testét. Mária a könnyeitől a feltámadt Jézust sem ismeri fel. Kertésznek nézi. Amikor a nevén szólítja, akkor már felismeri az Urat! Az ézsaiási ige is beteljesedik itt: „Ne félj, mert megváltottalak, neveden hívtalak, enyém vagy!”
Nem én vagyok a tied, hanem Te vagy az enyém! Jézust nem lehet kisajátítani. Jézust nem lehet saját magunkévá tenni. Máriának is meg kellett érteni, hogy a birtokviszony fordított. Jézus birtokolja őt, Jézus vásárolta meg őt a saját vérén.
Önmagunkra nézés helyett, sírásba bezárkózás helyett ismerjük fel a feltámadott Urat, aki legyőzte a halált és életet adott azoknak, akik hisznek benne. Ámen.
