LEKCIÓ: János 8, 48-59
TEXTUS: János 8, 59b
IMÁDSÁG: Urunk, áldjuk nagy nevedet! Dicsőítünk Téged állhatatos szeretetedért, megújuló kegyelmedért! Hálás a szívünk, hogy ma is akarsz szólni hozzánk, hálásak vagyunk életet adó szavadért, amely által megújultunk és megújulhatunk. Bűneinket, mulasztásainkat is hozzuk eléd. Szeretnénk jelenlétedben egyre tisztábban látni nyomorúságainkat, hisz annyi sokszor vakok vagyunk fogyatkozásaink meglátására. Hozzuk eléd félelmeinket, szorongásainkat, amelyekkel mi magunk nem tudunk mit kezdeni. Tudjuk, Urunk, hogy Benned és általad gyötrő érzéseink, félelmeink, terheink elhordozhatóvá lesznek, hisz sebeid által gyógyul a megsebzett lelkünk. Szentlélek Isten, kérünk tölts be bennünket, hogy megérthessük, megélhessük az elhangzott igét, add, hogy ne szóljon igéd hiába! Jézus nevében kérünk, hallgass meg bennünket! Ámen.
Kedves Testvéreim!
Nyugat-Európa, a keresztyén Európa egyik sajnálatos jellemzője, hogy a keresztyén templomok kiürülnek, lerombolódnak, átalakulnak. Felkapjuk a fejünket, amikor egy-egy templom bontásáról fotókat találunk az interneten vagy az újságokban. Megdöbbent csodálkozás van bennünk, amikor templomból könyvtár, szórakozóhely vagy éppen családi ház készül. A keresztyén ember lelkében ilyenkor van valami megmagyarázhatatlan fájdalom, rossz érzés, amelyet szavakban nehéz kibeszélni.
Sokféle magyarázatot találhatunk ezen folyamat hátterében. Vannak, akik a szekularizációt, az elvilágiasodást tartják ezen események fő mozgatójának. Elvilágiasodott a társadalom, amely azt jelenti, hogy a hagyományok, a vallás adta keretek fellazultak, feleslegessé váltak. Mivel ez jellemző az egész társadalomra, ezért a keresztyén egyháznak is az a sorsa, hogy ezen folyamat mentén teljesen erodálódjon.
Vannak, akik az urbanizációban találják az okát a templomok pusztulásának. Az emberek elhagyják a településeket, ezért lesznek az enyészet martalékává ezek az épületek. Mások pénzügyi okokat vélnek felfedezni, mely szerint felesleges ezen épületek karbantartása, felújítása, hisz ár-érték arányban nem éri meg a gyülekezeteket ilyen nagy pénzügyi terhelés alá helyezni. Nem praktikusak, nem kifizetődőek ezek az épületek, jobb tőlük megválni.
Minden bizonnyal ezek a folyamatok részei a templomok elmúlásának, mégis meglátásom szerint, az ige mai üzenete szerint az elsődleges ok nem a szekularizáció, nem az urbanizáció, nem a pénzügyi válság. A templom lerombolásának a hátterében mindig a gyülekezet lerombolódása áll. Amikor elfogy, hanyatlik egy gyülekezet, akkor egy idő után feleslegessé válik a templom, és eljön az a pillanat, amikor kiadják a bontási engedélyt az isten házára és megdöbbentő szemek, egy-egy tiltakozó személy jelenlétében megtörténik a szörnyűség. Viszont a gyülekezet hanyatlásának is van oka, amelyet mai üzenetünk nagyon jól szemléltet.
Hasonló sorsa lett a jeruzsálemi templomnak is. Időszámításunk után 70-ben lerombolták a jeruzsálemi templomot, ahogyan azt Jézus megjövendölte. Ma már csak a siratófal van meg, amely mellett sokan zokognak még épp most is a templom pusztulása miatt. Ezen épület lerombolódása okaként is sok mindent meg lehet nevezni, de a mindenkori templomok (a Biblia kijelentett Istenének imádására készült épületek) pusztulásának az oka a mai igében van előttünk különös módon.
János evangéliumának a 8. fejezete azzal kezdődik, hogy Jézus bemegy a templomba, tanít, kegyelmet gyakorol és sajnos azzal végződik, hogy rejtőzködnie kell a követ ragadott, felbőszült zsidó vezetők miatt és ugyanezek miatt ki is kell menekülnie a templomból. Ebben a fejezetben van elrejtve a mindenkori templom felemelkedésének és hanyatlásának története.
Jézus Krisztus már korán reggel a templomban van és tanít. A sokaság megtölti azt a helyet, hallgatják őt, mert úgy tanít, mint akinek hatalma van. Már a tanítását megzavarják a zsidók, hogy egy házasságtörő asszonyt hurcolnak oda, hogy csapdába ejtsék a Mestert. Ezt követően pedig állandó vitában maradnak Jézussal. Ráöntik haragjukat, kételkedésüket, hitetlenségüket az Isten Szentjére, aki hiába beszél lelki dolgokról, de szavai süket fülekre, elvakult szemekre találnak. A végén, a mai igében már odáig fajul a vita, hogy többen követ ragadnak és el akarják pusztítani azt, aki kegyelmes, aki erőt ad, aki betegeket gyógyít, aki hatalommal tanít. El akarják pusztítani azt, aki felülről jött, el akarják pusztítani azt, aki lelki dolgokról beszél. Jézusnak bujkálnia kell abban a templomban, amit Ő hívott létre, amely reá nézve építtetett, hisz a Kolosséiakhoz írt levélben azt olvassuk, hogy minden Jézus által lett. (1, 17) És nem csupán rejtőzködnie kell, hanem ki kell mennie a templomból.
Kedves Testvéreim! Nem egy épület lerombolása, nem egy kőből épült templom pusztulása a tragédia, hanem ez a tragédia, amit itt látunk a mai igeszakaszban. Az a tragédia, amikor Jézusnak nincs helye a templomban, az a tragédia, amikor a vallásos emberek rejtőzködésre, menekülésre kényszerítik az Isten Bárányát, az Isten Szentjét. Nem az a tragédia, hogy a lerombolt templomokban nem szól már az orgona, nem zajlik a liturgia, hanem az a tragédia, amikor már Jézusnak nincs ott helye. És általában ez sokkal hamarabb elkezdődik, mint maga az épület lebontása. A gyülekezet sokkal hamarabb lebomlik, mint ahogy a templom. A templom pusztulása már csak egy végső állomása a pusztulásnak, amely elsősorban nem a külsőségekben, hanem a lelkekben teljesedett ki.
Valami hasonló történik Sámuel első könyvében is. „Egy benjámini férfi elfutott a csatatérről, és még aznap megérkezett Sílóba megszaggatott ruhában, porral beszórt fejjel. Amikor megérkezett, Éli ott ült székén az út mentén figyelve, mert szíve remegett az Isten ládája miatt. Amikor megérkezett az az ember a városba, és elmondta a hírt, jajgatásban tört ki az egész város. Meghallva a hangos jajgatást, ezt kérdezte Éli: Mi ez a nagy lárma? Akkor az az ember gyorsan odament, és megmondta Élinek. Éli akkor már kilencvennyolc éves volt, révedező szemeivel alig látott. Az az ember ezt mondta Élinek: A csatatérről jövök, ma menekültem el a csatatérről! Éli ezt kérdezte: Mi történt, fiam? A hírnök így felelt: Megfutamodott Izráel a filiszteusok előtt, és igen súlyos vereség érte a népet. A két fiad, Hofní és Fineás is meghalt, sőt az Isten ládáját is elvették! Amikor az Isten ládáját említette, Éli leesett a székről, háttal a kapufélfának, nyakát szegte, és meghalt, mert már öreg és elnehezedett ember volt. Negyven évig volt Izráel bírája. A menye, Fineás felesége pedig terhes volt, közel a szüléshez. Amikor meghallotta a hírt, hogy elvették az Isten ládáját, és meghalt az apósa meg a férje is, összegörnyedt és megszült, mert rátörtek a szülési fájdalmak. És amikor haldoklott, ezt mondták a mellette álló asszonyok: Ne félj, mert fiút szültél! De ő nem felelt, nem is figyelt oda, hanem elnevezte a gyermeket Íkábódnak – ami azt jelenti: odavan Izráel dicsősége –, mert elvették az Isten ládáját, és odalett az apósa, meg a férje is. Ezért mondta: Odavan Izráel dicsősége, mert elvették az Isten ládáját!” 1 Sámuel 4, 12kk
Megdöbbentő sorok és események ezek. Éli meghal, menye is haldoklik. Szívük megrendülésének oka, hogy odavan a láda, odavan Izráel dicsősége. Ekkor még nem volt templom, de a láda volt az, amely a templomot jelképezte a szentélyben. A láda volt az Isten jelenlétének kézzel fogható, szemmel látható záloga. Amikor odalesz a láda, akkor Éli meghal a megdöbbenéstől, még menye is megszül, haldoklik, gyermekét is Ikábódnak nevezi, mely azt jelenti: odavan Izráel dicsősége.
A szomorú eseményeken túl még szomorúbb ebben a történetben és ennek a családnak az életében, hogy Isten már rég nem volt jelen a család életében, már rég nem volt jelen az istentiszteleten. Hofni és Fineás paráználkodtak az Isten házában, a kövér falatokat maguknak akarták. Éli részegnek nézi a szenvedélyesen imádkozó Annát. Mennyire megdöbbentő ez a vakság, hogy jajgatnak, beleborzonganak a láda elvesztésébe, de a lelketlenség, a lelki dolgok teljes hiánya egyáltalán nem döbbenti meg őket.
Kedves Testvérek! Lehet sírni egy fal mellett, mert elveszett a templom. Lehet sóhajtozni, megdöbbenni a templomok pusztulása, kiürülése felett, de vajon a lelkek üressége felett szoktunk-e könnyeket ejteni? Vajon zavar-e bennünket, hogy Jézusnak bujkálnia kell a templomainkban, mert szavát, erejét, jelenlétét megvetjük, hisz ma már nem így vannak ezek a dolgok. Nem szabad azt túlzásba vinni, nem szabad azt olyan komolyan venni…
Vajon zavar-e bennünket, hogy alapvető lelki dolgok hiányoznak a gyülekezeteink életéből? Szenvedélyes imádság, akár kiáltani hangosan az Istenhez, hogy könyörüljön rajtunk? A szenvedélyes bizonyságtétel, amikor valaki elmondja, hogy mi történt az életében Krisztus megjelenésével? A szenvedélyes éneklés, dicsőítés, amikor az emberek hangja a Megváltó Jézust emeli fel? Vajon zavar-e bennünket, hogy Jézusnak nincs helye az életünkben, a családjainkban, a gyülekezeteinkben? A templomok üressége vagy a lelkek üressége felett kesergünk?
A bevezetőben említettem, hogy a legtöbbet mondott magyarázat a templomok pusztulására a szekularizáció, az elvilágiasodás. Valóban erről van szó, de egy kis pontosítással: az egyház szekularizációja, a gyülekezek elvilágiasodás az oka annak, hogy kiürülnek a lelkek, kiürülnek a templomok és végül az enyészeté lesznek.
Sokféle gondolat, módszer, ajánlás van arra nézve, hogyan lehetne újra becsalogatni az embereket a templomba. Vannak, akik a könnyűzenére esküsznek. A dicsőítés, az érzelmek felkorbácsolása majd vonzó lesz az embereknek. Azt látjuk, hogy ez nem hoz maradéktalanul megoldást, hisz rengeteg helyen dicsőítenek, de az emberek mégsem mennek. Vannak, akik a hagyomány maradéktalan megtartásában látják a megoldást, mely megtartó erőként újra behozza az embereket. Sajnos ez sem üdvözítő, hisz rengeteg hagyománytisztelő közösséget látunk kiüresedni. Talán a parkolóhelyek hozzáférhetősége adhatja a megoldást, ahol jól lehet parkolni, oda majd jönni fognak. A nagyon felkészült, színes, megkapó prédikáció sokak szerint a megoldás, mert akkor jönnek majd az emberek. Sajnos egyikben sem látom a megoldást. Hadd idézzem Gyökössy Endre gondolatait ezzel kapcsolatban: „Be sokszor, be sok helyen panaszolják a világon, hogy az emberek nem mennek be a templomba. Milyen sokféle diagnózisát hallottam már ennek, és mennyiféle modern vagy modernkedő receptet, amivel az embereket ismét be lehetne csalogatni. Pedig, azt hiszem, egyszerűbb a kérdés. Ahonnan Jézus kimegy, oda miért mennének be az emberek?”
Kedves Testvérek! Amikor Jézust elüldözzük az életünkből, a családunkból, a gyülekezetünkből, a nemzetünkből, akkor elsősorban nem Neki teszünk rosszat. Nem Jézus marad egyedül nélkülünk, hanem mi maradunk egyedül, védtelenül, árván Jézus nélkül! Hisz az Ő jelenléte élet és világosság. Az Ő jelenléte által kezd élni egy ember, egy család, egy gyülekezet, egy nemzet. Nélküle hanyatlás, torzulás, kiüresedés és halál van!
Jézussal vagy Jézus nélkül a templomban? Te hogyan döntesz? Mi hogyan döntünk? Behívjuk az életünkbe, a közösségünkbe vagy elüldözzük Őt? Ámen.
IMÁDSÁG: Úr Jézus! Bűnbánattal állunk előtted! Bocsásd meg, hogy életünkben, családunkban, gyülekezetünkben ugyanúgy viselkedünk, mint a farizeusok és az írástudók. Bocsásd meg, hogy hitetlenségünkkel, engedetlenségünkkel, bűneinkkel elűzünk az életünkből. Kérlek, Úr Jézus, adj nekünk világosságot! Adj nekünk tüzet, hogy Veled és általad élhessünk! Ámen.
