LEKCIÓ: Mikeás 7, 1-7
TEXTUS: Mikeás 7, 7
IMÁDSÁG: Szerető Urunk! Magasztaljuk Nevedet, mert fenséges vagy. Hálás szívvel állunk előtted, hisz újra lehetőséget adsz arra, hogy Téged hallgassunk! Urunk, a Te igéd igazság! Nincs kihez mennünk, hisz életnek beszéde van Tenálad! Őszintén megvalljuk, hogy üres az életünk. Arra kérünk, Úr Jézus, hogy Lelked által takaríts ki minden szennyet az életünkből, ajándékozz meg bennünket szomjúsággal igédre, hogy legyen szívünkben vágy a Veled való találkozásra. Úr Jézus, hallgass meg bennünket! Légy közöttünk! Ámen.
Kedves Testvéreim!
Mikeás próféta Istennek egy körültekintő szolgája volt. Nyitott szemmel járt. Látta népének romlottságát, amelynek a könyv terjedelmes részében hangot is ad. A déli országrész Asszíriával megalkudva sok mindent beengedett a fenyegető hatalom mindennapjaiból. A nép vezető rétege a teljes romlottság felé tart. A papok pénzért tanítanak, a bírók aranyért ítélnek. A próféta elmondása szerint egyenesen gyűlölik a jót és annak cselekvését. Gondolataik, életmódjuk teljes mértékben Isten ellen irányulnak. Krisztus előtt a 8. és 7. század ez a kor, amikor a választott nép istenellenes életet él. A próféta nem áll meg annál, hogy leírja a helyzetet. Tudatában van annak, hogy ő is az engedetlen nép közé tartozik. Gyümölcsre vágyik a lelke, de ezeket a gyümölcsöket sem népe körében, sem pedig önmagában nem találja meg. Érdekes, hogy Mikeás nem csak a népben látja a rosszat, hanem önmagában is felfedezi azt. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy Isten elhívott szolgái is emberek. Ők is romlottak, hajlamosak a bűnre. Ilyen a sok közül Isten választott királya, Dávid. Sok csatát nyer, az Úrral kerül a trónra és Vele uralkodik. Mégis eljön az életében az a pillanat, amikor a paráznaság bűnén át eljut a hazugságig, majd a gyilkosságig. Tovább menve pedig eljut a felismerésig, hogy Isten ellen vétkezett és bűnös ember. (51. zsoltár) Ugyanebben a felismerésben tör össze sírva a vehemens természetű Péter is, aki azelőtt teljes meggyőződéssel bizonygatta magának Jézusnak, hogy Ő mennyire jó ember és hűséges tanú.
Rengeteg negatív, félelmetes mondat hangzik el a próféta ajkain, amelyeket mi is olvashatunk. A bűnösség felismerése után olyan csodálatos azt olvasni: „DE én az Úrra nézek…” Olyan a szívem, mint egy letakarított mező, olyan a körülöttem élő, magát választottnak tartó nép, mint egy tűzből kivett üszkös fadarab. Nincs minek örülni, nincs kiben bízni. Ezeknek ellenére én mégis az Úrra nézek és várom az Ő szabadítását. Ezek a szavak Mikeás könyvéből olyan jól összecsengenek a Zsoltáros szavaival: „Egyet kérek az Úrtól, azért esedezem: hogy lakhassam az Úr házában életemnek minden idejében; hogy nézhessem az Úrnak szépségét és gyönyörködhessem az Ő templomában.” (Zsolt. 27, 4). Olyan különleges, felfoghatatlan ereje van annak, amikor egy ember elkezd az Úrra nézni. Mikeás minden rossz ellenére az Úrra néz, és elkezd másként látni. Elkezdi másként látni a helyzetet és felismeri a kegyelmes Istent. A bűnben vergődő nép nem az Úrra nézett, ezért is nem ismerték Őt, hiszen úgy gondolkodtak: mi vagyunk a választott nép, Istennek kötelessége minket megsegíteni. Ő ott van a templomban és annyi a dolga, hogy figyelje az áldozatokat és kiszolgáljon minket. Ez a torz istenkép oda vezetett, hogy az északi országrész elesett, az asszírok elfoglalták. Később pedig elesett a déli országrész is, jöttek a babiloniak. A választott nemzetség elfelejtett Istenre nézni, így fonákul látták a világot. Mikeás csak az Úrra tekintett. Nem az érzelmeire figyelt, mint Jónás. Jónás szintén nem az Úrra nézett, ezért Ő a könyörtelen és igazságosztó Istent ismerte, aki majd jól odapörköl Ninivének, Ő pedig első sorból nézheti majd a műsort. Jónás számára ismeretlen volt a kegyelmes Isten. Ennek ellenére Mikeás azzal dicsőíti az Urat, hogy milyen kegyelmes. Látja a kegyelem tengerét.
Megközelítőleg körülhatároltuk ennek az igének a mondanivalóját. Szeretném elsősorban a magam, de a testvérek számára is személyessé tenni ezt a mondanivalót, hisz az Úr nem a szomszédomhoz, nem a kutyámhoz, hanem hozzám beszél. Azért vagyunk ma itt, hogy Ő a szívünkre beszéljen. Azért vannak ezek a vasárnapok, hogy Isten valamit helyre tegyen bennünk. Figyelj, hogy mit akar helyre tenni benned!
Mikeás könyvét olvasva kicsit úgy éreztem magam, mintha rólam és arról a világról beszélne, amelyben élek, élünk. Megromlott az emberekben minden erkölcs. Szinte egyenlőkké tettük magunkat az állatokkal, hisz a felvilágosult ember ösztönlénynek tartja magát. A családok romokban hevernek és a csonka családok gyermekei sajnos nagyon nagy számban csonka családok alapítóivá is válnak. Szülő a gyermeke ellen van, gyermek pedig szülői ellen. Nincs megértés, nincs mindent elfedező szeretet, de önbizalom az van minden mennyiségben. Ne nézzük csupán a világot, hanem Mikeás nyomán nézzünk egy kicsit magunkba. Lelki életünk sivár, kopott, terméketlen. Úgy gondolkodunk, mint az akkori zsidók. Választottai vagyunk az Úrnak, mi reformátusok, hisz az ige egyházaként működünk már lassan 500 éve. Közben konganak a templomok, de elsősorban itt nem az emberi kezek által épített templomokra gondolok, hanem az Isten által alkotott emberi szívekre, amelyeknek a Szentlélek templomaivá kellene válniuk. Ehelyett vannak hideg, elutasító, másokat jól leíró, kibeszélő szívek.
Amikor hívom a gyerekeket ifire, a szülők csípőből mondják: sajnos angolra kell járni. Sajnos táncóra van, sajnos nincs ezeknek a gyerekeknek idejük. Szomorúan vettem tudomásul, hogy sok keresztyén ember gyermeke számára inkább nyelvvizsgát, diplomát szeretne elsősorban, lelkének sorsa másodlagos... Majd lesz valahogy az is.
Nagyon sok okunk van arra, hogy ne legyünk boldogok. Mikor boldog a hívő ember? Egyáltalában mikor boldog az ember? Amikor elkezd az Úrra nézni, és másként lát. Minden nyomorúság, szorongattatás és bűn közepette feltekintek Istenre és elkezdek látni.
Van egy 20 éve vak kedves testvérem, akinek egyszer közösen írtuk a bizonyságtételét. Az volt bizonyságtételének a címe: Vak voltam, de most már látok. Látok, mert az Úrra nézek. Érthetetlen és különleges ereje van annak, amikor egy ember felemeli tekintetét az Úrra.
Ismerek egy édesanyát, aki nagyon mélységes körülmények között nézett az Úrra. Kémia tanár volt, kommunizmus alatt kezdte pedagógusi szakmáját, amelyet a rendszer követelményeihez hűen, ateista módon végzett. Jött a rendszerváltás, de a hitetlenség az megmaradt a szívében. Egyszer nagyobbik lányát egy hosszúra nyúlt esti buli közben súlyos motorbaleset érte. Nagyon sokáig küzdöttek az életéért. Hosszú hónapok alatt az életet mentő és fenntartó kezelésekre mindenük ráment. Eladták házukat, kocsijukat, mindenüket, amijük csak volt. Végül nagyobbik lányuk elköltözött az élők sorából. Ez az ateista tanárnő megrendült, összetört állapotában térdre esett és így imádkozott: Istenem, ha létezel, segíts kibírni ezt a helyzetet. Elkezdett Istenre nézni és másként látta az Urat, másként látta magát, és másként látta a világot.
Boldogok-e a hívők? Úgy gondolom és úgy élem meg, ha az Úrra néznek, akkor igen. Mert az a csodálatos, hogy az Úrra néző ember meglátja és megismeri Őt. Akik emberekre néznek, azok sokféleképpen gondolkodnak Istenről. Vannak olyan vélemények, hogy Isten olyan, aki kiszolgál engem, ha szükségem van rá. Gondolják sokan azt, hogy Isten egy haragos, büntető valaki. Sokan pedig csak a végtelen szeretetet látják benne, aki mindenkinek mindent megbocsát és egyszer minden ember ott lesz vele a menny dicsőségében, talán a kárhozat meg nem is létezik.
Istent nem lehet emberi képzelet határai közé beszorítani. Azért beszél Mikeás is Istenről úgy, mint aki a hegyeken lépdel és megolvadnak lába nyomai alatt a magasságok. Isten olyan hatalmas, hogy minden ember meghajol előtte, minden térd megbicsaklik, amikor Ő megjelenik. Nem bennünket kiszolgáló gyorsautomata. Szeretném, ha mindannyian meglátnánk azt, amit Mikeás is látott. Isten az egyedül cselekvő, kegyelmes és hűséges Isten! Szeretném ezt a három dolgot kicsit részletesebben is megmagyarázni.
Először is mi a kegyelem? A kegyelem definíciója talán így hangozhatna: nem azt kapom, amit megérdemelnék. Halált érdemelnék, de örök élettel ajándékoz meg engem Isten. És mit lehet elmondani a kegyelemről. Két dolog jutott eszembe: érthetetlen és elég. A kegyelem érthetetlen és elég.
Nagyon szeretném, ha a felolvasott igében meglátnánk az egyedül cselekvő Istent. Nem az áll itt: ha jól viselkedsz, ha eleget imádkozol, és elég jót teszel, akkor én kegyelmes leszek hozzád. Nem! „Újra irgalmas lesz hozzánk, eltapossa bűneinket, minden vétkünket a tenger mélyére dobja!” A Károli úgy fogalmaz, Hozzánk térvén… (19. vers) Isten az, aki hozzánk tér. Nem én térek meg hozzá. Ő az, aki eljött ebbe a világba. Ő lenyúl, a magasból fölvesz engem és megtisztít minden gonoszságtól. Eltiporja álnokságaimat, beleveti bűneimet a kegyelem tengerébe, amely az Úr Jézus Krisztus keresztje. Az Úr Jézus Krisztus az a tenger, amelybe beletemettetett a világ romlottsága. Ő az egyetlen tökéletes Bárány, akiben minden hívő el van választva az üdvösségre.
Isten hűséges az Ő népéhez. Hűséges a hűtlenekhez. Elkezdi bennünk a jó munkát, de be is végzi azt az Úr Jézus Krisztus napjára. Bennünket a hűtlenség jellemez, Istent pedig a hűség minden körülmények között. Nap mint nap válaszoljunk Isten hűségére mi is odaadó hűséggel. Nap mint nap meg kell harcolnunk a hitnek nemes harcát. Küzdeni kell, félelemmel és rettegéssel.
Kedves Testvéreim! A boldog hívő élethez minden körülmények között tekintsünk az Úrra, hogy másként lássuk Őt, magunkat és másokat! Ámen.
IMÁDSÁG: Köszönöm, Uram, hogy minden nyomorúság ellenére Te állandó vagy, biztos pont az ember, az emberiség életében. Köszönöm, hogy a mai istentiszteleten igéden keresztül Rád nézhetünk. Add, hogy tekintetünket Rád irányítva, hadd kezdjünk el látni. Hadd kezdjük el látni elveszettségünket, nyomorúságainkat. Építsd lelki életünket, gyülekezetünket, egyházunkat! Jézus nevében kérünk, hallgass meg! Ámen.
