LEKCIÓ: János 4, 43-45
TEXTUS: János 4, 43
IMÁDSÁG: Drága Urunk! Áldjuk és magasztaljuk nevedet a mai istentiszteleten is. Köszönjük, hogy ma is eljöttél, hogy megszólíts bennünket. Köszönjük Úr Jézus, hogy Te már vártál itt bennünket, Te már előre elkészítetted ezt az alkalmat, hogy találkozhassunk Veled. Urunk, bocsátsd meg, hogy ehhez képest mi nagyon sokszor nem várakozással, nem készüléssel vagyunk itt a házadban. Bocsásd meg, hogy sokszor teljesen máshol járnak a gondolataink és nem mérjük fel, hogy Te itt szólni akarsz hozzánk, vezetni akarsz bennünket, feddeni akarsz igéd által. Szentlelked erejét kérjük, hogy figyelmünket irányítsd a keresztre, a kereszt sürgetésére, nehogy lemaradjunk a kegyelemről! A drága, kiontott vérért kérünk, hallgass meg! Ámen.
Kedves Testvéreim!
Az ember életében vannak kritikus pillanatok, döntő időszakok, alkalmas idők, amelyek már nem biztos, hogy visszatérnek, megismétlődnek. Ha ezekben a kritikus pillanatokban nem történik valami, akkor a lehetőség elmegy az ember mellett. Nézzünk egy példát a testi egészségünk szempontjából.
Az egyik ismerősömmel történt, hogy épp Debrecenben tartózkodva, egy nyári reggelen azt vette észre, hogy az egyik oldala nagyon gyenge. Gondolta, nemsokára elmúlik, viszont nem múlt el. Már a kávésbögre is kifordult a kezéből, ezért segítségért telefonált. Hívta az orvost, viszont a beszéde nem nagyon volt érthető. Az orvos nagyon ügyesen felismerte a helyzetet, mentőt küldött, akik a neurológiára szállították. Kiderült, hogy stroke-ja van. Sietősen előkészítették, beavatkoztak, vérrögoldás történt 3 órán belül, a beteg maradványtünetek nélkül gyógyult meg. 3 óra kritikus idő az iszkémiás stroke szempontjából, hisz ekkor még visszafordítható a folyamat nagyobb károsodás nélkül. Nem marad a beteg fél oldala béna, megmarad a beszédkészsége, teljes értékű életet tud élni. Nagyon kicsiny a határ a nyomorék élet és az egészséges élet között és ezen kicsiny határt az idő határozza meg a legjobban. Azért is nagyon veszélyes ez az állapot, mert nem fáj, csak észleli az ember, hogy ügyetlen az egyik keze, lába, kicsit másként áll a szája stb.
Ahogyan a testi egészség szempontjából vannak kritikus időszakok, úgy a lelki egészség szempontjából is vannak kritikus időszakok, amelyek nem biztos, hogy újra megismétlődnek.
János evangéliuma beszél a 4. fejezetben egy nagyon beszédes történetről, amelyet az elmúlt héten magyaráztunk. Jézus találkozik a samáriai asszonnyal. A samáriai asszony életében megjelentek a betegség tünetei. Keresi a boldogságot ez az asszony, de nem találja meg. Mindig ugyanabba a gödörbe esik. Öt férje volt, a hatodikkal pedig együtt él. Ez az asszony Jákób kutja mellett beszélgetésbe elegyedik Jézussal és meggyógyul a lelke, megtér. Ennek az asszonynak ez volt az a kritikus idő, amely soha nem tért volna vissza az életében. Nem tudósít bennünket a Biblia, hogy Jézus más alkalomkor is ott lett volna Jákób kutja mellett.
Ugyanakkor nem csupán ennek az asszonynak volt ez az időpont nagyon sorsdöntő az életében, hanem a városnak is, ahonnan származott, ahol élt ez az asszony. Jézus két napig marad Sikár városában, épp erről szól ez a mai textus: két nap múlva elment onnan Galileába. Nagy aratás, nagy ébredés volt Sikár városában. A samáriai asszony bizonyságtétele sokakat odavitt Jézushoz, sokan találkoztak a Messiással, sokaknak lett új élete Sikárban. Ez a kegyelmi idő, ez a kritikus időszak két napig tartott. Három óra, két nap, egy hét, tíz év – más és más időszakok, viszont behatároltak.
A görög nyelvben az ilyen kritikus, döntő időszakra van egy szó: kairosz. Ez a szó az elválaszt igéből származik. Jelentését úgy is szoktuk visszaadni, hogy alkalmas idő. Olyan, amely egyszer csak megtörténik az ember életében és nagyon kritikus az, hogy ezzel az időszakkal mit kezd? Hogyan cselekszik ebben az időben?
A Biblia is előszeretettel használja ezt a kifejezést üdvtörténeti, lelki vonatkozásban. Az időre a Bibliának két szava van: kronosz és kairosz. A kronosz az idő, a kairosz pedig az alkalmas idő. A kairosz, az alkalmas idő el van határolva a többitől, lejár és a benne kifejeződő isteni „program” azután már nem valósítható meg ugyanúgy. Lássunk ezzel kapcsolatban néhány fontos bibliai utalást:
„Képmutatók, a föld és az ég jelenségeit felismeritek, e mostani időt miért nem tudjátok felismerni?” (Lukács 12, 56)
„Mert ő mondja: „A kegyelem idején meghallgattalak, és az üdvösség napján megsegítettelek.” Íme, most van a kegyelem ideje! Íme, most van az üdvösség napja!” (2 Kor. 6, 2)
„Jól vigyázzatok tehát, hogyan éltek; ne esztelenül, hanem bölcsen, kihasználva az alkalmas időt, mert az idők gonoszak.” (Efezus 5, 16)
Két nap Sikárban. Ennek az igének van egy csodálatos örömhíre és egy rettenetes fenyegetése.
A csodálatos örömhír az, hogy Jézusnak át kell mennie Samárián. Jézus az, aki elkészítette az Atya akaratán keresztül, azt maradéktalanul teljesítve, ezt a csodálatos időszakot mind a samáriai asszonynak, mind pedig annak a városnak, amelyben az asszony élt. Egy zsidó rabbinak sem jutott volna eszébe, hogy a Messiás érkezéséről, vagy éppen eljöttének tényéről tudósítsa a samáriaiakat. Senki nem gondolt volna erre a keverék, a zsidók szemében istentelen népet értesíteni. Jézus mégis megteszi, nem a megszokott útvonalon megy Galileába, hanem Samárián keresztül, mert dolga volt ott! Jézus adott ennek az asszonynak, ennek a városnak két napot. Micsoda kegyelem, micsoda odafordulás, micsoda ajándék!
Ebben is láthatjuk, hogy a kairosz, az alkalmas idő Istentől jön, nem tudjuk befolyásolni, nem tudjuk azt előidézni. Az alkalmas idő az Isten felfoghatatlan, megmagyarázhatatlan kegyelme, kiválasztása. Nem tudjuk Jézus miért pont arra ment, miért pont akkor ment. Nem tudjuk miért Sikárba és nem más városba ment.
Viszont ebben az üzenetben van egy rettenetes fenyegetés is. Épp az, hogy ez az idő, amelyet Jézus Sikárban tölt nem végtelen, nem végtelen módon ismétlődik: két napig tart. Egy perccel sem tovább. A megtérés lehetősége nem biztos, hogy a halálig tart. A samáriai asszonynak egy lehetősége volt, ott a kútnál! Sikárnak két napja volt arra, hogy találkozzanak Jézussal. Nem tudunk arról, hogy ez a lehetőség valaha is megismétlődött volna. Ezért nagyon fontos belátnunk, hogy a kairosz, az alkalmas idő Isten ajándéka, viszont az ember felelőssége, hogyan él vele!
Isten odatette ezt az asszonyt a mennyország kapuja elé, de neki kellett belépnie. Isten odatette Sikárt a mennyország kapujába, viszont Sikár lakóinak maguknak kellett belépniük! Miért a mennyország kapuja, mert Jézus Krisztus a mennyország kapuja! Oda senki más által, semmilyen cselekedet által nem lehet belépni, csak Rajta keresztül! A kairosz egy kimondhatatlan ajándék, de egy rettenetes felelősség is!
A Bibliában is találkozunk egy olyan emberrel, aki nem jól sáfárkodott az alkalmas idővel. Az újszövetség ír róla, nagy ember volt, római helytartó, Félixnek hívták. Volt egy foglya, aki Pál apostol. Feleségével hallgatta ki Pált, „de amikor az igazságról és az önmegtartóztatásról meg a jövendő ítéletről kezdett beszélni, Félix megrémült és így szólt: Most menj el, de ha alkalmat találok, majd ismét hívatlak.” (ApCsel. 24, 25) Soha többé nem lett ideje és alkalma meghallgatni Pált és megismerni Megváltóját, Jézus Krisztust.
Ha a Jézus Krisztussal való találkozás lehetőségét félretéve az ember azt mondja, hogy majd, akkor abból általában soha lesz. „Majd elolvasom”; „Majd imádkozom”; „Majd ha lesz időm”; „Majd ha nyugdíjas leszek”; „Majd, ha jobban leszek” és még sorolhatnánk.
A vak Bartimeus életében is eljött egyszer a Kairosz: egyszer Jézus arra járt és ezt ő meghallotta. Azt olvassuk Márk evangéliumában: „Többen is rászóltak, hogy hallgasson, ő azonban annál inkább kiáltozott: Dávid Fia, könyörülj rajtam!” (Márk 10, 48) Tudta, hogy nem lesz több lehetősége, tudta, hogy Jézus talán soha nem megy el mellette már az életben. Megragadta az alkalmat, meggyógyult.
Kedves Testvérek! Nagy tévedés azt gondolni, hogy életem minden pillanatában, halálom napjáig ugyanolyan lehetőségem van találkozni az Istennel! Mindenkinek más az az idő, amikor még dönthet a Krisztus mellett!
„Jól vigyázzatok tehát, hogyan éltek; ne esztelenül, hanem bölcsen, kihasználva az alkalmas időt, mert az idők gonoszak.” - mondja Pál az efezusi levélben.
Miért gonoszak az idők? Miért beszél Pál az idő ördögi tulajdonságáról? Azért, mert az idő el akarja hitetni velünk, hogy lesz még lehetőségünk megtérni! Lesz még lehetőségünk keresni az Isten később is. A gonosz el akarja hitetni velünk, hogy ráérünk még Istennel találkozni, hisz a lator is megtért a kereszten az utolsó pillanatban. Épp most hallgattam egy prédikációban, amelyben az igehirdető rámutatott, hogy a lator nem az utolsó pillanatban tért meg, hanem az elsőben! Életében először találkozott Jézussal és odaadta neki az életét!
Drága testvérem! Ha megérint az Úr szava, ha hallod a hangját és fájnak a bűneid, akkor az alkalmas idő, a döntő pillanat most van az életedben, holnap már nem biztos, hogy újra eljön! Lehet, elmegy az örök élet vonatja, és te nem száltál fel és egész örökkévalóságban azon fogsz tűnődni, hogy miért nem tettem meg? Siess, mert lejár az idő(d)! Ámen.
FÜLE LAJOS: SIESSETEK, HAMAR LEJÁR!
Siessetek, hamar lejár!
Kegyelme már régóta vár.
Ma még lehet, ma még szabad,
borulj le a kereszt alatt!
Elszáll a perc, az életed.
Ma még, ha jössz, elérheted.
Ne késs tovább, ne várj tovább,
ma kérd ATYÁD bocsánatát!
