Lekció: 2 Királyok 3
Textus: 2 Királyok 3, 18
Imádság: Szerető Atyánk! Hálás szívvel állunk előtted a mai istentiszteleten, köszönjük, hogy megtartottad életünket. Köszönjük türelmedet, amellyel hordozod hűtlenségeinket, nyomorúságainkat. Bocsásd meg, hisz annyi sokszor eldöntöttük már, hogy megváltozunk, de nem történt semmi. Saját erőnkből nem sikerül változnunk, ezért bizalommal járulunk most oda a véres Golgotához erőtlenül, hisz Krisztusban újulhatunk meg. Szentlélek Isten, kérlek, végy körül bennünket, töltsd meg a szívünket. Jézus érdeméért kérünk, hallgass meg! Ámen.
Kedves Testvérek!
Bibliaolvasó kalauzunk a királyok könyvén keresztül vezet bennünket. A mai napra kijelölt igeszakasz a Királyok második könyvének harmadik fejezete. Olyan történet ez, amely első olvasásra nehezen érthető meg, de ha figyelmesen, nyitott szívvel olvassuk és hallgatjuk, akkor kitárul számunkra. Magam is így voltam ezzel, minél többször elolvastam, annál több dolog lett nyilvánvalóvá. Szeretném, ha végig elemeznénk ezt az érdekes történetet, és megértenénk, hogy mi is történik igazán és milyen tanulságokat vonhatunk le a Szentlélek ereje által.
Milyen szereplőkkel találkozunk a történetben?
Jórám, Aháb fia, Izráel királya. Testvére halála után ő lesz a király, valamelyest megtöri a szüleitől örökölt hiábavaló örökséget, de a szíve nem az Úré. Ugyan nem annyira „rossz” uralkodó, mint a szülei, de ennek ellenére tovább marad az istentelen kormányzás útján.
Mésa, Moáb királya. Egy király a szomszédban, aki a leírások szerint egy sikeres kormányzó volt. Kemós istent nagyon tisztelte, követte és királyságának sikerét ennek az istenségnek tulajdonította. Arra gondolt, hogy Kemós abban is fog neki segíteni, hogy megtörje a rabigát, amelyet még Aháb rakott elődeire és rá a magas adók tekintetében.
Jósáfát, Júda királya. Már többször elénk kerül a déli országrész uralkodója a Királyok első és második könyvében. Hibáit és erényeit láthatjuk Jósáfátnak, de tudnunk kell, hogy a szíve az Úré: Isten akarata és tetszése szerint való uralkodóról van szó.
Edom királya, a nép, amely Ézsautól származik. Ez a király viszonylag passzív szereplője a történetnek, de jelen van népével együtt a krízisben és a harcban is.
Elizeus, a próféta, aki Illés „hivatalát” viszi tovább. Elizeusban kétszeres van annak a Léleknek, amely Illésben munkálkodott. Elizeus ugyanolyan konfrontatív és erős alkat, mint amilyen elődje volt. Ezzel együtt Isten igaz prófétája, aki érti és továbbadja az Úr szavát. Ez volt az Ő feladata.
Mi történik?
Három király összefog Moáb királya ellen, mert az fellázad és nem fizet adót. Furcsa koalíciónak lehetünk tanúi, amely már nem első alkalommal fordul elő. Jósáfát a déli országrész hívő királya mit keres együtt Jórámmal, Aháb fiával, aki istentelen módon kormányoz? Miért nem mondott nemet Jósáfát erre a megkeresésre? A Példabeszédek könyvében ezt olvassuk: „Aki bölcsekkel jár, bölccsé lesz, az ostobák barátja pedig romlottá lesz.” (13, 20) Hasonlóképpen látja a helyzetet Pál Apostol is: „Ne tévelyegjetek: „A jó erkölcsöt megrontja a rossz társaság!”” (1 Korinthus 15, 33)
Jósáfát isten gyermeke volt, ismerte az Urat, viszont nem tudott bizonyos helyzetekben határt szabni. Jósáfátnak nem lett volna szabad ennyire nyitottnak és készségesnek lennie Ahábbal és leszármazottjaival, nem lett volna szabad szövetségre lépnie, mert ezzel mindig veszélybe sodorta önmagát és népét. A rossz társasággal az ember könnyen veszélybe sodorja önmagát, hitét is.
Azt mondta egyszer valaki: mutasd meg a barátaidat én pedig megmondom a jövődet. Elgondolkodtató, de van benne nagyon sok igazság. Mások azt is mondják, hogy az ember karaktere a hozzá legközelebb álló öt ember karakterének a keveréke. Nagyon nem mindegy, hogy kivel vesszük körbe magunkat. Nagyon nem mindegy, hogy kivel lépünk szövetségre. Ehhez kapcsolódóan pedig nagyon komolyan kell vennünk keresztyén emberként, hogy az életünkben kivel kötünk szövetséget. Természetesen Krisztus a Föld sójának szánt minket, de nem szabad összekevernünk a missziót a szövetségkötéssel. Szövetség egy mély barátság, komoly szövetség a házasság. Ezeket nem köthetjük meg akárkivel, mert könnyen veszélybe sodorhatjuk önmagunkat, hitünket, karakterünket.
Hét napig vándorol a nép a pusztában, ahol kiszáradnak, víz nélkül a halál fenyegeti a csapatot. Kialakul egy krízis. Mi történik a krízisben, hogyan viselkednek a vezetők?
Jórám vádolja Istent. Eddig soha nem foglalkozott vele, nem beszélt róla, de az első dolog, amelyet megfogalmaz, hogy rá hárítja a felelősséget. Ó, mennyire tipikus magatartás ez az istentelen ember életében. Jórám eddig soha nem foglalkozott Istennel, soha nem beszélt Elizeussal, hogy hallja az Úr szavát, soha nem imádkozott, soha nem kereste az Úr törvényét. Számára Isten egy lényegtelen tényező, de akkor, amikor szembekerül egy problémával, egy krízissel, amelyet tulajdonképpen Ő maga idézett elő, máris Istenre hárítja a felelősséget. Istent okolja a saját hibáiért, vezetésének kudarcáért. Vezetőként nagyon frusztráló lehetett szembesülni a sikertelenséggel, ez alatt a nyomás alatt Jórám kiborul, vádolja az Urat.
Ezzel szemben Jósáfát kiborulás, vádaskodás helyett arra sarkall mindenkit, hogy nézzenek a dolgok mögé egy próféta szemével. Jósáfát meg akarja kérdezni az Urat, mert hívő király volt. Jósáfát már sokszor megtapasztalta az életében, hogy az Úr egyértelműen vezette, ezért ugyanabban a krízisben nem vádaskodik, nem kiborul, hanem az Urat keresi.
Vajon mi, hogyan viselkedünk egy-egy krízishelyzetben? Hogyan viszonyulunk az előttünk álló problémákhoz? Milyen indulatok jönnek fel bennünk, amikor kiesik a kezünkből a kontroll és mindenhonnan nyomás alatt vagyunk? Jórám módján vádaskodunk vagy Jósáfát módján az Úrhoz fordulunk?
A hívő ember kötelessége a krízisben megkérdezni az Urat és a környezetét is arra sarkallni, hogy ezt tegyék meg. Jósáfát ebben a helyzetben nem veszítette el a hitét, hanem hitével világított istentelen királytársának, hogy az Úrra támaszkodjanak.
A királyok teljes kétségbeesésük közepette megkeresik a prófétát. A helyzet súlyosságát mutatja, hogy nem utána küldenek Elizeusnak, hanem személyesen keresik meg. Azt gondolom, hogy ebben a pillanatban a győzelem, vagy egyáltalán a csata gondolata teljesen távol került már a királyoktól és seregeiktől, az egyetlen dolog, amely nagyon fontossá vált, hogy túléljék ezt az egész helyzetet.
Elizeus nem esik hanyatt tőlük, a három király megkeresi a prófétát. Elizeus Jósáfátra tekintettel kérdezi meg az Urat egy lantos hatása alatt és elmondja, hogy mit vár az Úr.
Elizeus nagyon kemény Jórámmal szemben, szavaival, úgy gondolom, nem csupán Jórámot, hanem Jósáfátot is megítéli, de a hívő királyra való tekintettel megkérdezi az Urat. Nagyon érdekes, amelyet hallunk: Az Úrnak csekélység az, amely a királyoknak teljesen lehetetlen. Istennek minden lehetséges, sőt könnyű dolog számára segíteni a hozzá fordulókon. Neki ez csak csekélység! Ami a királyoknak és csapataiknak elképzelhetetlen, az a mindenható Istennek csekélység!
Istennek csekélység volt átvezetni népét a Vörös tengeren. Csekélység volt megannyi helyzetben megmenteni népét, mert Ő a mindenható. Ő mindenható Izráelben, mindenható a pusztában, mindenható Moáb mezején is. Isten hatalmas és hatalmát megmutatja azoknak, akik hittel fordulnak hozzá.
Kedves testvérem! Életed pusztaságaiban bolyongva meg kell látnod, hogy az Úr számára a szabadítás csekélység, könnyű dolog. Számára minden lehetséges. Mennyi probléma, megoldhatatlan gond tornyosul előttünk, amely miatt szorongunk, aggódunk… Mennyi legyőzhetetlen bűn, mennyi legyőzhetetlen helyzet vesz körül bennünket, életünket. Nem merünk velük szembenézni, aggódunk a kimenetel felől és vízionáljuk az elmúlást, a halált, a bukást. De mindezek során megfeledkezünk arról, hogy az Úr számára ez csekélység.
Imaórán már annyiszor megtapasztaltuk, hogy az Úr elé vittük életünk megoldhatatlan helyzeteit, őszintén elmondtuk az Úrnak, hogy miben vagyunk, aztán a következő imaórán megtapasztaltuk, hogy a megoldhatatlan probléma egy csapásra megoldódott. Igen, mert az Úr nem változik és azok a gondok, amelyek számunkra megoldhatatlanok, az Úr számára csekélység, mert Ő mindenható!
Kedves Testvérem! Bízzál az Istenben! Ne vádaskodj, ne borulj ki, hanem kérdezd meg Őt, kérd az Ő segítségét, Ő bizonyosan megadja.
De hogyan kérhetjük, milyen jogalapunk van arra, hogy az Úrhoz menjünk? Ez a három király és népe Jósáfátra tekintettel kapott Istentől segítséget. Nekünk is van egy királyunk, akire támaszkodva megszólíthatjuk az Urat, hogy életünk hatalmasan tornyosuló problémáiból megszabadítson. Jézus Krisztusra támaszkodva kérhetünk mi Istentől bármit és Benne van imáink meghallgatásának záloga. Ez nem csupán azt jelenti, hogy imádságaink végére odahajítjuk Jézus nevét, hanem azt jelenti, hogy nekünk kapcsolatunk van vele. Jézusra tekintettel lehet így szabadulásunk bűneinkből és nehéz helyzeteinkből.
Az Úr kéri az emberi közreműködést, amely sok gödörnek a kiásását jelenti a patakmederben. Nem lehetett könnyű ezt hittel megtenni, de megtették és jött az áldás. A vízzel együtt jött a győzelem is.
A történet végén szereplő emberáldozat eltántorította az Úr népét, mert annyira megbotránkoztak, hogy nem volt a győzelem teljes. Sajnos ezután már majd Júda ellen fognak össze az ammoniták, a moábiták és a meúniak egy része. (Lásd 2 Krónika 20)
Ami az embernek lehetetlen, megoldhatatlan, az az Úrnak csekélység! Kérjük hittel az Istent Jézus nevében és megtapasztaljuk, hogy életünk tornyosuló feladatai, megoldhatatlan problémái csupán csekélységek számára. Ámen.
