Illés

Illés

Lekció: 1 Királyok 17

Textus: 1 Királyok 17, 1-7

Imádság: Szerető Atyánk az Úr Jézus Krisztusban! Hálás szívvel vagyunk előtted a mai vasárnapon is: köszönjük, hogy megtartottál, köszönjük, hogy ma is életet akarsz önteni belénk igéd által. Dicsőítünk téged, hogy kiszáradt életünk, kiszáradt világunk számára Te vagy az élő víznek forrása. Kérlek, fakaszd fel a Te igédnek forrását közöttünk! Az Úr Jézus Krisztus számunkra az élet forrása, az a kőszikla, amely mindannyiunkért megnyílt, hogy az élet forrásává legyen a pusztaságban. Szentlélek Isten, add, hogy láthassuk a bűneinket, add, hogy láthassuk a szabadítást, légy közöttünk, töltsd meg az üres életünket! A kereszt érdeméért kérünk, hallgass meg bennünket! Ámen.

Kedves Testvéreim!

Magány, micsoda szörnyű ellenség! Olyan érzelmi, lelki állapot, amelyet egy ember sem kerülhet el. Sok költőt megihletett, hogy ezt az érzést megfogalmazza. Tóth Árpád így ír versében (Meddő órán, 1908):

Magam vagyok.
Nagyon.
Kicsordul a könnyem.
Hagyom.
Viaszos vászon az asztalomon,
Faricskálok lomhán egy dalon,
Vézna, szánalmas figura, én.
Én, én.
S magam vagyok a föld kerekén.

Mindannyian megtapasztalhattuk már a magány kínzó állapotát. Furcsa ez az érzés, mert nem feltétlenül függ a körülményektől. Lehet magányosnak érezni magunkat még akkor is, ha nagyon sokan vannak mellettünk.

Ismertem egy asszonyt, aki nagy családban élt. Körülvették a gyerekek, az unokák, állandóan volt történés körülötte, de ennek ellenére nagyon magányosnak érezte magát. Emiatt több alkalommal is el akarta dobni az életét, ekkor a család még inkább körül vette, de ennek ellenére ez a belső magányérzés nem szűnt meg.

Magányosnak lenni szörnyű dolog: különösen azért, mert ez egy olyan belső, gyötrő érzés, amelyben egyre hatalmasabbá válik a magányos én érzése, a kiszolgáltatottság, az egyedül maradás terhe: én, én, s magam vagyok a föld kerekén.

Ma egy olyan személyt állít elénk az Isten az Ő igéjében, aki nagyon sokat volt egyedül, nagyon sokszor érezte magát magányosnak, de az Úr nem hagyta őt a magány börtönében, mindig megmutatta az Úr, hogy aki Istenhez tartozik, az soha nincs egyedül. Illés sokat volt egyedül, sokat rejtőzködött különcként, sokat érezte magát nagyon magányosnak, de soha nem volt egyedül, mert az Úr mellé állt minden körülmények között.

Izráelben, az északi országrészben elvetik az élő Istent és az Ő élő igéjét, inkább bálványokat imádnak. Jeroboám öröksége tovább kulminálódik az utódok életében. Isten nélkül folyik a mindennapi élet az északi országrészben. A királyok váltják egymást elég sűrűn és az Isten nélküli életben láthatjuk közöttük a függőséget, az alkoholizmust, hisz Élát Zimri ittas állapotában gyilkolja meg, aki pedig öngyilkos lesz, magára gyújtja a palotát. Omri lesz a király, akinek a fia, Aháb uralkodik majd. Természetesen Aháb sem tesz másként, felesége, a pogány királynő, Jézabel a bálványimádás jelképévé válik az Ószövetségben. Mondhatjuk, hogy ez a királyság az izraeli királyok legsötétebb időszaka.

Sötét időszak: bálványimádás, függőség, öngyilkosság, pozícióféltés, istentől való teljes elszakadottság. Ebben az időszakban nem csupán a vezetőséget, hanem a népet is ez jellemezte. Mi történik ebben a sötétségben? Isten elküldi Illést, mert meg akarja szabadítani a népet ebből a sötétségből!

Egy tüzes embert küld, akinek világítania kell a sötétségben. Az emberek lelkileg is teljesen elhomályosultak, szükségük van valakire, aki az élő Isten élő szavát képviseli, aki felnyitja az emberek szemét arra, hogy változniuk kell.

Micsoda kegyelem, micsoda szeretet! Isten nem mond le a tíz törzsről, nem szakítja meg a szövetséget, hanem helyre akarja állítani népét. Isten nem mond le az emberről még a legsötétebb időszakban sem.

Illés egyszer csak felbukkan és elmondja, hogy nem lesz eső addig, amíg ő újra el nem mondja. Jakab beszámolója szerint ez egy viszonylag hosszú időt foglalt magában: „Illés ugyanolyan ember volt, mint mi, és amikor buzgón imádkozott azért, hogy ne legyen eső, nem is volt eső a földön három évig és hat hónapig.” Jakab 5, 17

Három és fél évig nem volt csapadék azon a vidéken. Természetesen, amikor Illés fellépett, úgy gondolom, hogy senki sem vette komolyan. Ó, mit beszél ez! Meg van bolondulva! Mi amúgy is Baalt tiszteljük és imádjuk, aki a termékenység istene, ő majd gondoskodik rólunk akár mit beszél ez a jött-ment próféta.

Viszont, ahogy teltek a hetek, a hónapok az emberek előtt egyre nyilvánvalóbba lett, hogy Illés szava beteljesedni látszik. Hiába könyörögnek Baalnak, hiába mutatnak be áldozatokat a szárazság tovább tart és az emberek elkezdenek éhezni. Szárazság van, halál van.

És nem csupán fizikai értelemben volt szárazság és halál, hanem lelki értelemben is ez volt az országban, szárazság és halál, csak ezt az emberek nem érezték, nem gondoltak vele. Amikor ez már a fizikai valóságban is megjelent, akkor már szenvedtek tőle.

Kedves testvérek! Örök törvény, hogy a lelki halál előbb vagy utóbb megmutatkozik a fizikai szárazságban, halálban. Láthatjuk az északi országrészt, először azt gondolták, hogy Istentől elszakadva ők tudnak élni, de a lelki szárazság egy idő után megmutatkozott a hétköznapokban is. Isten az áldás forrása mind lelkiekben, mind testiekben, ha egy embernek, egy népnek az életében nincs ott az Úr szavának való engedelmesség, akkor ott lelki és fizikai értelemben is szárazság, sötétség, halál áll be.

Ezt az Úr előre megmondta népének: „Fejed fölött az ég olyan lesz, mint az érc, alattad a föld pedig olyan, mint a vas.” 5 Mózes 28, 23

Be is teljesedik ez az ige Aháb uralkodásának idején. Ugyan kezdetben minden bizonnyal nem hisznek Illésnek, de rá kell jönniük, hogy az isteni szó, az ige valóság.

Ebben a lelki, fizika értelemben vett szárazságban küldi az Úr Illést napkelet felé, a Kerít-patak mellé, a magányosságba. Illés évekig ott van a Kerít-patak mellett. Talán Ő ezt nehezen élte meg, nem tudta mi fog történni, nem tudta, mi lesz ezután, egyik-napról a másikra élt.

Az egész történetet látva viszont ennek nagyon is fontos okai voltak. Egyrészt az Úr elküldte Illést a magányosság országába azért, hogy a gyűlölet országától megmeneküljön. Amikor egyre nyilvánvalóbbá vált Aháb és országa előtt, hogy a próféta szava igaz, akkor halálra keresték őt. Varázslónak nézték, nem gondoltak azzal, hogy tulajdonképpen nem Illésre kellene haragudniuk, hanem önmagukra, mert Illés csak az Úr szavát tolmácsolta. Isten elküldte Illést a magányba, hogy megmeneküljön a gyűlölettől. Van, hogy a hívő embernek el kell menekülnie a gyűlölet elől, mert nem bírná ki. Az Úr kiemeli Őt onnan, mert veszélyben van.

Másrészt Illésnek szüksége volt arra, hogy az Úrral legyen, mert nagy harcok vártak még rá. A pusztába csábította az Úr, hogy beszéljen vele, mert Illésnek készülnie kellett, hogy szembe tudjon szállni Jézabellel, Ahábbal, a Baál prófétákkal, a nép hitetlenségével. Illésnek szüksége volt az Úr előtt való töltekezésre, hogy az abban a kézzel fogható sötétségben világítani tudjon. Olyan ez, mint amikor tárgyak foszforeszkálnak. Fénybe tesszük, feltöltjük és gyönyörködünk abban, hogy a sötétben világítanak.

Illésnek is erre volt szüksége, hogy a csendben, a magányban szembenézzen önmagával, és szemben álljon az Istennel, hogy elég fényt szívjon magában a későbbi világításhoz.

Harmadrészt pedig Illésnek meg kellett tapasztalnia azt, hogy az éhínség, a szárazság, a sötétség ellenére a mindenható Úr gondoskodik róla. Van patak és van élelem a hollók által, napi kétszer. Reggelit és vacsorát szállítottak folyamatosan Illésnek a hollók. Mondhatjuk, hogy az egész országban éhínség volt, Illés pedig félpanziós ellátásban részesült, mert az Úr gondoskodott róla.

Mindenütt halál van, de az Úr szavának engedelmeskedő életében élet van. Az egész 17. fejezet valahol erről szól. Izráelben, Sáraptában szárazság, halál van, de ahol az Úr szava szól, ott élet van.

Illés magányos ugyan, de nincs egyedül. Engedelmeskedik az Isten szavának. Mindenki ellene szegül az Isten szavának, de Illés engedelmeskedik. És ez nem Illésről szól, hanem az engedelmességről. Illés engedelmes, ezért élet fakad számára a halál földjén. A sáreptai özvegyasszony engedelmes és megtapasztalja az Isten kifogyhatatlan áldásait, megtapasztalja az életet a halál országában.

Ez az engedelmesség nem a félelemben, hanem a hitben gyökerezik. Ez a hitben gyökerező engedelmesség az élet forrása Illés számára és azok számára, akiknek ezt az engedelmességet hirdeti a próféta.

Illés küldetése és feladata örök érvényű prófétai feladat. Illés volt az, aki készítette az utat az Úr megjelenése előtt. Ő volt az, aki fellépésével készítette az Úr tüzének megjelenését. Ő építette meg az oltárt és hittel várta, hogy az Úr leszálljon a mennyből. Ez az útkészítői feladat: hittel várni és készíteni az Úr megjelenésének útját. Ezt tette keresztelő János is és beteljesedett benne a malakiási prófécia: „Én pedig elküldöm hozzátok Illés prófétát, mielőtt eljön az Úr nagy és félelmetes napja.” Malakiás 3, 23

Igen, keresztelő János volt a Krisztus útkészítője, ő lett az újszövetségi Illés, ahogyan Jézus is mondta: „És ha el akarjátok fogadni, ő maga Illés, akinek el kellett jönnie.” Máté 11, 14

Fontos, hogy bekapcsolódjunk ebbe a prófétai szolgálatba. Készítsük az Úr útját, hogy Krisztus beszéde sokakhoz eljusson! Kérjük a Lélek jelenlétét, hogy üres életünk megelevenítője legyen Ő! Ámen.

Imádság: Úr Jézus! Kérünk, töltsd meg kiüresedett életünket, töltsd meg jelenléteddel magányunkat! Te vagy az élet forrása, kérünk, hadd találkozzunk Veled valósággal! Ámen.

Publikálta

dr_kallai_imre.jpg

Dr. Kállai Imre