Lekció: 1 Péter 5, 1-5
Textus: 1 Péter 5, 2-3
„legeltessétek Isten közöttetek levő nyáját, ne kényszerből, hanem önként, ne nyerészkedésből, hanem készségesen, ne is úgy, mint akik uralkodnak a rájuk bízottakon, hanem mint akik példaképei a nyájnak.”
Imádság: Hálával állunk előtted, Atyánk, a mai istentiszteleten is, megköszönve azt, hogy a mai napon is akarsz velünk találkozni, akarod közölni velünk a Te szavadat, a Te igédet! Köszönjük Urunk, hogy ma is tanítani akarsz bennünket, és ma is életre, alázatra hívsz! Kérünk Téged, hogy Szentlelked által légy itt közöttünk! És a Szentlélek hadd mutasson rá a véres golgotai keresztre, hadd mutasson rá a mi elveszettségünkre, és hadd mutasson rá gyülekezetünk fontos kérdéseire! Kérünk Szentlélek Úr Isten, hogy így taníts bennünket! Tedd a mi szívünket alázatossá, hogy befogadhassa a Te szavadat! Ámen.
Kedves Testvérek! Kedves Gyülekezet!
A mai istentiszteleten folytatjuk a presbiterségről szóló sorozatunkat. Az elmúlt héten a gyülekezethez tartozás áldásairól hallottuk az igét, előtte viszont két alkalommal a presbiteri tisztség bibliai jellemzőiről esett szó. Így érthettük meg, hogy a presbiter lelki ember kell, hogy legyen, illetve feladata a gondviselés, a nyájnak az őrzése.
Igen, a presbiterség, a vének tanácsa már az ószövetség kezdeteitől jelen van az Isten népének életében. Mózes mellett szolgáltak a vének, akik tanácsukkal, szolgálatukkal segítették a nép vezetését, szervezeti működését. Később látjuk, hogy a városok vezetésében is a vének vesznek részt, gondoljunk csak Ruth könyvére, ahol sok minden a városkapuban zajlik, vezetői, vagy akár jogi kérdések rendezése.
Nem csupán az Ószövetségben, hanem az Újszövetségben is nagy szerepe van a presbitereknek, a véneknek a gyülekezetek vezetésében, szolgálatban. Már az első gyülekezetekben láthatjuk azt, hogy az apostolok mellett presbiterek is részt vesznek a keresztyén gyülekezetek életében, döntéseiben, szolgálatában.
Ahogy növekszik az Isten egyháza a Szentlélek által, úgy van szükség szervezési feladatok rendezésére, és ilyen szervezési kérdésekben voltak illetékesek a presbiterek, a vének és a diakónusok. Nem csak az apostolok szolgáltak. Az apostolság egy kitüntetett szerep volt, ami nem tud ismétlődni, mert azokat nevezzük apostoloknak, akik szemtől szembe találkoztak az Úr Jézus Krisztussal. Viszont később a gyülekezet vezetésében a presbiterek, a vének vettek részt, a diakónusok pedig a szolgálatban.
Az első zsinaton, amikor a pogánykeresztyénekre vonatkozó törvényekről esett szó, nem csupán az apostolok voltak döntési helyzetben, hanem a vének is. (lásd. ApCsel. 15, 2) Ez a vénség nem csupán korban értendő, hanem lelki érettséggel, lelki vénséggel rendelkeztek ezek a hívők.
Pál apostol is fontosnak tartja a vének, presbiterek szerepét, hisz ő maga is foglalkozik a gyülekezet elöljáróinak szerepével és személyével a Timóteushoz írt levélben, illetve Titusznak egyenesen megparancsolja, hogy állítson presbitereket szolgálatba különböző városokban. A Biblia végén, a Jelenések könyvében is találkozunk vénekkel, 24 vén van az Isten trónusa előtt.
Tehát a presbiterség, a vének szerepe végighúzódik az egész Biblián, így a tisztség, a presbitérium szervezése nem csupán a gyülekezetek szervezési kérdése, hanem az Isten akarata. A gyülekezetben a Szentlélek munkája az emberek megtérése és a gyülekezet szép rendben való működése. Nem választhatjuk el a kettőt, hogy az éneklés, prédikáció, imádság, megtérés a Szentlélek munkája, a szervezési, felújítási kérdések pedig az emberek munkái. Akkor egészséges a gyülekezetek működése, ha mindkettő mozgatója a Szentlélek. Hisz minden gyülekezeti történésnek, munkának, szervezésnek, presbiterségnek lehet úgy is eleget tenni, hogy az nem a Szentlélek irányítása alatt történik.
Lehet imádkozni, prédikálni, megtérni másoknak való megfelelésből, feltünésből, azért, hogy elfogadjanak. Lehet építkezni, gyarapodni, szervezni versenyből, hatalomvágyból, de nem a Szentlélek indíttatására. És lehet presbiternek is lenni teljesen más motivációkkal, éppen erről beszél Péter apostol a mai igénkben.
Péter apostol azt mondja, hogy ne legyen senki kényszerből, hanem önként a Szentlélek indíttatására. Senki se legyen presbiter azért, hogy hatalmat gyakoroljon másokon, mert a presbiterség nem a hatalomgyakorlásról, hanem a szolgálatról szól. Senki se legyen presbiter azért, mert nyereségre vágyik, mert a presbiterség nem a nyereségről, hanem éppen az önmagam elvesztéséről szól, amely által Isten dicsősége mutatkozik meg.
Mire helyezi a hangsúlyt az apostol ebben az igeszakaszban a presbiterséget illetően?
Az alázatban járásra, az alázatban való példamutatásra buzdít az apostol. Péter nagy utat járt be az alázat iskolájában. Személyiségének belső működésére az volt a jellemző, hogy ő mindig kitűnjön, mindig egy-két lépéssel előrébb járjon a többieknél, hogy megmutassa a Mesternek, hogy ő miért értékesebb, mint a többiek. Minden cselekedetét, tettét a kitűnés motiválta, hisz abból indult ki, hogy ő jobb, kiemelkedőbb a többieknél.
Hosszú utat kellett megtennie az alázat iskolájában, de mégis átalakult, szembenézett ezen fals magatartásával, jobban mondva Jézus szembesítette vele.
Jobban szeretsz-e engem, mint ezek? – kérdezte tőle Jézus János evangéliumának a végén. Péter ekkor már nem fellengzősen, feltűnési mániával válaszol. Azt mondja Jézusnak, hogy te tudod Uram, hogy szeretlek téged. Megértette Péter, hogy nemhogy jobb a többieknél, hanem talán ő a legrosszabb tanítvány.
Péternek meg kellett tanulnia magára öltenie az alázat köpenyét. Alázatot tanult Péter Jézus Krisztusnál, mert az Úr szembesítette azzal a tulajdonságával, ami jellemezte: nem az alázat, hanem a gőg. Emiatt is beszél és mutatkozik be ebben a szakaszban is úgy, mint presbitertárs. Nem azt mondja, hogy én vagyok Péter, a kőszikla! Én vagyok Péter, az első tanítvány, a legjobb! Én vagyok Péter, a legalkalmasabb és legbátrabb tanítvány!
Nem. Én, mint presbitertárs, mint aki veletek egyszinten vagyok, aki nem vagyok több, sem kevesebb mint ti. Olyan vagyok, aki sok mindent átéltem Krisztussal és megtanultam azt, hogy Őt nem lehet szolgálni hiú dicsőségvágyból. Nem lehet Krisztus egyházában senki elöljáró, aki uralkodni akar másokon. A krisztusi lelkület megköveteli az alázatot, az aláhajlást, a példaadást az alázatban.
Péter a gyülekezetet nyájként mutatja be ebben a szakaszban és a nyáj egyetlen vezetője a főpásztor, Jézus Krisztus. A presbiterek, a vének tulajdonképpen nem pásztorok, hanem maguk is a főpásztor vezetése alatt állnak és tőle tanulnak alázatot, aláhajlást és ezáltal lesznek példaképeivé a nyájnak.
Péter nem foglalkozik konkrét élethelyzeti tulajdonságokkal, mint Pál, hanem a legfontosabb tulajdonságra mutat rá, amelyből majd következik minden egyéb: az alázatra.
Jézus Krisztus az, aki példát mutatott az alázatban. Péter lelkébe beleégett az a kép, amikor összegyűltek Jézussal a vacsorára és a lábmosás szolgálatát senki sem vállalta, mert mindenki kicsit jobbnak tartotta magát a többieknél.
- Pont én legyek az, aki ezt a szolgai, alantas feladatot elvégzem? – kérdezhették magukban a tanítványok.
Ekkor Jézus képletesen és a szó szoros értelmében is magára öltötte az alázat köpenyét, majd megmosta és megtörölte tanítványai lábát. Alázatban, csendben, másokat többre tartva. Természetesen Péter itt is ki akart tűnni, de persze nem az alázat, a mások különbnek tartása jellemezte a megszólalását, hanem ismét a feltünési vágy, éppen az, hogy magát többnek tartotta a többieknél.
Péter azt mondta Jézusnak, hogy „az én lábamat nem mosod meg soha. Jézus így válaszolt neki: Ha nem moslak meg, semmi közöd sincs hozzám.” (János 13, 8)
Mert Jézus Krisztus nem a kitűnés, a feltűnési vágy érdekelte, hanem a szív alázata, csendessége érdekelte. Miután sok mindent átélt és járja Péter az alázat iskoláját, akkor a presbiter legfontosabb tulajdonságaként az alázatot jelöli meg.
Mert az alázat az, hogy másokat többnek gondolok magamnál, értékesebbnek tartom. A gőg pedig éppen az, hogy magamat többnek, értékesebbnek tartom másoknál. Sokszor a gőg tud burkolódzni az alázat köntösébe, alázatoskodásba, mint ahogy Péternél és sokszor nálunk is, de Jézus mindenkinek ismeri a gondolatait, a szívét, átlát a kényszerű, magunkra vett alázatosságon.
A presbiter, mint példa. Példa az alázatban. Aki nem nyereségből, hatalomvágyból, uralkodási vágyból szolgál a gyülekezetben, hanem alázatból. Mert önmagánál többre tart mindenkit, ezért Krisztusnak akar tetszeni és Krisztustól tanulta meg az alázatot.
Kedves Testvérek!
Nagyon fontos, hogy legyenek példák a gyülekezetben. Példák, akik elöl járnak az alázatban, akik Krisztustól tanulták az alázatosságot, mert ez hatással lesz az egész közösségre. Valahogyan az egész világunk úgy épül fel, hogy hihetetlen szerepe van a példának. Ha akarjuk, ha nem, az általunk látott példák hatással vannak a gondolkodásunkra, magatartásunkra, legyenek azok rossz vagy jó példák. Befolyásukat nem tudjuk elkerülni. Ezért a gyülekezetben is a legfontosabb az, hogy a vének, a presbiterek, a hitben elöljárók alázatban legyenek elöljárók és így adjanak példát.
Emlékszem, gyermekkoromban volt egy gyönyörű vörös cicánk. Nagyon szép, ápolt cica volt, nagyon tudta, hogyan kell hízelegni a gazdiknak, mesteri szinten tudott dorombolni. Sajnos sok jó tulajdonsága mellett volt egy rossz, nagyon szeretett enni és nem tartotta vissza magát attól, hogy lopja az ételeket. Simán felmászott az asztalra, a frissen levágott csirke egy-egy nagyobb darabját szemrebbenés nélkül tulajdonította el. Megért a családban az a döntés, hogy a folyamatos lopkodás miatt túladunk a szép, vörös kandúron. Viszont, előtte szereztünk kiscicákat, hogy legyenek helyettesítői az egerekkel folytatott harcban. Azt vettük észre, hogy egy idő után, a két kiscica, akiket befogadtunk, szintén elkezdtek mesteri szintén lopni. Párszor megismétlődött ez a próbálkozás, míg egy idő után rájöttünk, hogy nem mi választunk lopásra kiképzett cicákat folyamatosan, hanem minden fiatal macska megtanulja a vörös kandúrunktól, hogyan kell rosszul viselkedni. Látták a példát és követték.
Valahogy az emberi kapcsolatainkban is így van. Akarva akaratlanul hatással van ránk, hogy milyen embereket látunk, milyen példákat látunk magunk előtt. Emiatt nagyon fontos megfogadnunk Péter intését, fontos alázatban példaértékű presbiterekkel megtölteni gyülekezetünket, mert az hatással lesz az egész közösség életére. És hogyha Krisztustól megtanult alázattal tudnak presbiterek szolgálni, forgolódni a gyülekezetben, akkor a gyülekezet növekedni fog: nem csak számban, hanem az alázat mértékében is.
Hiszen Krisztus nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, hanem megalázta, megüresítette önmagát és szolgai formát vett fel azért, hogy szolgáljon nekünk.
Kedves Testvérek!
Az alázat a legszebb virág a hívő ember lelkének a virágoskertjében! Gyülekezetünkben legyenek olyan presbiterek, akik Krisztustól tanulták az alázatot, akik példát tudnak adni az alázatban és ezáltal tudják gazdagítani, gyarapítani a gyülekezetet!
Befejezésül álljon előttünk Füle Lajos verse a presbiterekről!
Füle Lajos: Presbiterek
Kinek a lelke vágyik a fényre,
kinek kenyere az Úr Igéje,
és kenyeréből másnak is szel,
az presbiter.Kinek van szeme a más bajára,
kinek van füle a más jajára,
a tennivalóit így méri fel,
az presbiter.Ki másnak vermét sohasem ássa,
aki keresztjét nem teszi másra,
a mások terhét így veszi fel,
az presbiter.Kinek a templom kegyelem háza,
otthon van benne maga, családja,
bár mindenütt az Úrra figyel,
az presbiter.Aki hitét örömmel megvallja,
mind presbiter, bár nem az a rangja,
de kedves élet Isten előtt:
megáldja és megszenteli őt.Ámen.
Imádság: Áldunk Téged Úr Jézus Krisztus azért, hogy megüresítetted önmagadat, hogy szolgai formát vettél fel! Köszönjük, hogy ilyen alázattal jártál előttünk és megmutattad azt, hogy milyen az isteni szeretet! Úr Jézus Krisztus szeretnénk tőled alázatot tanulni!
Szeretnénk, hogy a gyülekezetünkben egyre inkább ez a Lélek gyümölcs tudjon terjedni, szaporodni! Ezért kérünk Téged, Urunk, hogy állíts elénk olyan presbitereket a választás során, akik valóban tőled tanulták és tanulják az alázatot és tudnak példák lenni, példaképei a mi nyájunknak! Köszönjük Szentlélek Úr Isten, hogy a Te munkád a megtérés, az életek formálódása, az igei kinyilatkoztatás! Köszönjük, hogy a Te munkád az, hogy gyülekezetünkben szép rendben történjenek a dolgok és ne legyen összevisszaság, széthúzás, hanem legyen itt valóban testvéri közösség a Te dicsőségedre!
Szentlélek Úr Isten dicsőítünk azért, hogy ezeken túl a vigasztalás is a Te munkád! Ezért kérünk, hogy vigasztald meg azokat, akik nem rég veszítették el hozzátartozójukat és találkoztak a halál szörnyű hatalmával és pusztításával! Szentlélek Úr Isten Te légy az, aki megvigasztalod az ő szívüket! Kérünk a gyászolókért, hogy Te mutasd meg nekik a feltámadás örömhírét és Te adj nekik élő hitet, hogy legyen reménységük Tebenned!
Urunk eléd hozzuk az alkalmainkat! Te áld meg kérünk a gyülekezeti hetet, az egyházmegyei ifis kirándulást, a nyári angol tábort és a gyermek hetet! Urunk minden alkalmat eléd hozunk, hogy Te légy a mi őrizőnk, pásztorunk és vezetőnk! Jézus Krisztus érdeméért kérünk hallgass meg! Ámen.
