Lekció: 4 Mózes 11, 16-30
Textus: 4 Mózes 11, 29b
„Bárcsak az Úr egész népe próféta volna, és rájuk is kiárasztaná lelkét az Úr!”
Kedves Testvérek!
Református egyházunk a presbiterválasztás évében van. Elengedhetetlen, hogy a gyülekezetek vezetésében olyan elhívott, lelki, szolgálatkész emberek legyenek, akik az Isten országának építésében munkálkodnak. Fontos, hogy megértsük a presbiteri tisztség bibliai teológiai alapjait, hogy gyülekezetünkben is Isten szerint való presbiterek tölthessék be továbbra is ezt a tisztséget. Ma az ószövetségi "presbiterség" kezdeteit vizsgáljuk meg, amely fontos üzeneteket hordoz a mai egyházi gyakorlatunkra nézve.
Egy nagyon érdekes, sokat vitatott, de különös történettel találkozhatunk a mai igénkben. Mózes, Isten parancsára, választ 70 vént, akiket az Isten Lelke különös módon betölt és prófétálnak, különös módon viselkednek. Mózes újra szembe kell néznie a nép nyakasságával, makacsságával. És újra megtapasztalja, hogy az Isten népe között jelen lévő gyülevész népség ellenálló és hangulatkeltő hatását. Kaptak mannát, de most azzal is elégedetlenek és azt mondják: jobb lenne nekünk Egyiptomban. Mózes nagyon megfárad ezeknek a támadásoknak a sorában, hisz a nép hitetlenségét, engedetlenségét, csúfolódását önmagának kellett elhordoznia. Olyasmit állítanak, hogy Egyiptomban minden jobb volt. Egy érdekes, és ma is meglévő emberi tulajdonság, gondolati torzítás, hogy a régi rosszat, szörnyűt megszépítjük és a jelenvaló, a korábbihoz képest kisebb nehézségekkel szembe nézve elkezdünk zúgolódni, panaszkodni.
Ez a nép is csak arra emlékezik, hogy volt étel Egyiptomban. Viszont arra nem emlékszik, hogy igazából nekik nem igazán jutott abból semmi. Egyrészt hús helyett halat, még inkább uborkát és különféle hagymákat ettek Egyiptomban, másrészt rabszolgaság, kiszolgáltatottság és megaláztatás volt ott az osztályrészük.
Isten hatalmas kézzel hozta őket ki, csodákat mutatott, a tíz csapásnak saját szemükkel lehettek tanúi, de ennek ellenére, miután mindenük megvan a pusztában, állandóan zúgolódnak, különösen Mózes ellen. Először fellázad Mózes ellen a testvére, Áron, aztán Kórahnak a fiai és szinte állandóan lázad a gyülevész népség. Mert van egy ilyen csoport, akik mindig keltik a hangulatot és sehogy sem jó nekik. És most itt újra azt mondják Mózesnek, hogy rosszat tett velük. Mózes sokáig hordozta, viselte a nép elégedetlenségét, de mostanra belefárad. Ha elolvassuk a korábbi verseket, akkor látjuk, hogy Mózes azt mondja az Úrnak, hogy túl nehéz neki egyedül vinni a népet, és inkább kilépne ebből a pozícióból, vagy akár a földi életből is. Ekkor parancsolja neki az Úr, hogy válasszon ki hetven vént, akiknek Lelkéből fog adni, hogy Mózessel osztozzanak a gyülekezet terheinek hordozásában.
Ez a történet nem keverendő össze a Mózes második könyvében szereplő esettel (2 Mózes 18), amikor Mózes apósának, Jetrónak a tanácsára választ maga mellé bírókat, akik segítenek neki a nehéz ügyek rendezésében. Az egy szervezési kérdés volt, de ez most lelki kérdés. Akkor egy ember tanácsát hallotta Mózes, most pedig az Úr parancsolja Mózesnek, hogy legyenek férfiak, vének, akikkel megjelenik a kijelentés sátra előtt.
Meg is történik, megjelenik Mózes a hatvannyolc férfival, mert ketten nem mennek el. Bizonyára Mózes már ebben a pillanatban is érezte azt az erőt, amely abban rejlik, amikor valami előtt, valami ellen, valamivel, valakivel szemben nem egyedül, hanem mások jelenlétében kell megállnia. Nagy erő lehetett abban, hogy Mózes odaáll az Úr elé 68 vén társaságában. De nem azért állnak ott, hogy szembe szálljanak az Úrral, hanem azért, hogy Lelkéből részesedjenek.
Megtörténik valami különleges dolog, Isten a Mózesben lévő Lélekből ad ennek a hetven vénnek és elkezdenek prófétálni. Nagyon érdekes ez, érdemes erről egy kicsit beszélni.
Az Ószövetségben sokszor van arról szó, hogy a Lélek milyen mennyiségben van jelen az emberekben. Elizeusról is azt olvassuk, hogy Illés lelkének a kétszerese van benne. A Szentírás azt akarja ezekkel a mennyiségi jelzőkkel kifejezni, hogy egy-egy választott edényében mennyire jelen van, mennyire munkálkodik a Lélek, az Isten Lelke. Itt egyfajta megszállásról van szó, amikor is valakinek az életében az Isten Lelke átveszi az irányítást. Ezek az emberek – pozitív értelemben – Isten megszállottjai lettek. Más megszállottság magában hordozza azt, hogy az egyén fokozatosan elveszíti az énjét, önmagát.
Sokféle megszállottság létezik. Valaki a focinak, valaki a munkának a megszállottja és mindent feláldoz annak az oltárán. Vagy valamilyen idegen léleknek a megszállottja, mert ilyen is lehet. A megszállottság nagy hatással van az egyénre. Egy függőségben lévő ember is egyre inkább elveszíti önmagát, egyre inkább elveszíti az énjét. Viszont az Isten Lelkének a megszállása teljesen más. Mert akkor, amikor az Isten Szentlelke van jelen az életében, nemhogy elveszíti az énjét, hanem akkor találja meg igazán. Azt mondja Jézus Krisztus, hogy „aki meg akarja menteni az életét, elveszti azt, aki pedig elveszti az életét énértem, megtalálja azt” (Máté 16, 25).
Itt is, amikor az Isten Szentlelke elkezd munkálkodni Mózesben és a hetven vénben, nem elveszítik önmagukat, hanem igazán megtalálják. A Lélek megerősíti őket abban az elhívásban, abban a szolgálatban, abban a feladatban, amiben vannak. Tulajdonképpen úgy is mondhatjuk, hogy a Lélek lelkesíti őket.
Azt is látjuk, hogy annak ellenére, hogy Isten a Lelkét osztja, annak egyenként megjelenő mennyisége nem lesz kevesebb. Az Isten Lelkének kérdésében azt látjuk, hogy minél több emberben van jelen, annál több lesz, nem pedig kevesebb. Nem osztódik, hanem inkább sokszorozódik. Az első pünkösd alkalmával is azt látjuk, hogy ezrek térnek meg, ezrekben indul el valami és ezen hatás nem gyengülést mutat, hanem egyre inkább kiterjed. Olyan, mint egy fertőzés, amely minél inkább terjed, annál hatalmasabb, de ez egy pozitív értelemben vett fertőzés. Saullal is ez történik, amikor apja állatait keresi, a prófétatanítványok közé keveredik és maga is prófétál.
Ez a Lélekkel való betöltekezés látszik a véneken, hisz elkezdenek prófétálni. A környezet, a szemlélők számára egyértelmű volt a prófétai magatartásuk. Felismerhető a számukra, hogy a Szentlélek átformálta ezeket az embereket, mert látszik rajtuk. Ezt pontosan nehéz meghatározni, hogy milyen viselkedés volt az, amelyet mutattak ezek a Lélekkel betöltekezettek. Talán leginkább azzal lehet megragadni a prófétai magatartást, hogy az Isten Lelkével betöltekezett elkezdi az önmaga életét és a mások életét másként látni. A prófétai látás egy másfajta látásmód, amikor már az ember nem csupán azt nézi, ami a szeme előtt van, hanem inkább mögé lát a dolgoknak, elkezdi a világ és az élete történéseit lelki módon szemlélni, lelki emberré lesz. Nem a saját lelkétől lesz lelki ember, hanem az Isten Lelkétől.
Azt is nagyon érdekes látni a történetben, hogy ketten nem állnak oda Mózessel együtt a kijelentés sátra elé. Eldád és Médád nincsenek ott, hanem a táborban maradnak. Az Ige alapján egyértelmű, hogy ez nem egy megfeledkezés, hanem ők szándékosan nincsenek ott. Nem tudjuk, miért. Lehet, féltek megállni a szent és hatalmas Isten előtt, talán féltették az életüket. Lehet, nem akarták vállalni a kilátásba helyezett feladatot. Lehet, ők is megelégelték a néppel járó nehézségeket és nem akartak részt venni a problémák megoldásában. Az is lehet, hogy nem szimpatizáltak Mózessel. Nem tudjuk pontosan, de azt tudjuk, hogy valami okból elmenekültek a feladat elől. De az Isten Lelke elől nem lehet elmenekülni. Az Isten Lelke kitöltetett ezekre a vénekre akár akarták, akár nem. Akár engedelmeskedtek, akár nem, egyszerűen magával ragadta őket az Isten fergeteges, hatalmas, erős Lelke. Mert az Isten Lelke egy ilyen magával ragadó személy!
Józsué máris Mózes védelmére kel, de Mózes nem féltékeny, nem félti a pozícióját, mert tudja: Az Isten Lelkének hatalmában van ő is, Eldád és Médád is. Mózesnek az adja a legnagyobb biztonságot, ha Lelki emberekkel van körülvéve, sőt arra vágyna, hogy mindenki részesedjen az Isten Lelkének magával ragadó hatalmában.
Érdekes az is, hogy Isten a húst kérő és váró sokaságnak, és segítségként Mózesnek nem felszolgálókat, nem szakácsokat, nem pincéreket ad, hanem lelki embereket. Isten az Ő népének vezetését nem szervezési kérdésnek, hanem lelki kérdésnek tekinti. Az Isten népe, az Isten gyülekezete, az Isten választott népének a működése elsősorban Lelki emberekre van bizatva, akik bírják az Isten Lelkének csodálatos jelenlétét. Olyan emberek, akiben ott van a Szentlélek.
Itt kapcsolódhatunk össze mi az elhangzott Igével. Ez a történet egyrészt az újszövetségi pünkösdi történetnek az ószövetségi paralel története. Itt is lehet látni a Szentlélek csodálatos jelenlétét, amint magával ragadja ezeket a véneket. Másrészt pedig tanít bennünket a presbiterség intézményével, annak lényegével kapcsolatban. Ebben a történetben összeér az emberi választás és az isteni akarat összefüggése, hiszen a presbiterválasztásban is összeér az emberi értelemben vett választás és az Isten akarata. A közösség olyan embereket választ, akik bölcsességük, hitük, hozzáállásuk szerint alkalmasak lehetnek arra, hogy az Isten Lelkének betöltekezése megpecsételje hivatásukat.
A gyülekezeteknek, Isten népének ma is nehéz kihívásokkal kell szembenéznie: támadások, manna-kérdés, hús-kérdés, szervezési kérdések, gyülevész népség, mert ahogy akkor volt ilyen népség, úgy most is van. Akik mindig a feszültséget generálják, akikben nem az Isten Lelke, hanem a szétdobáló lelke munkálkodik.
Isten ezért, ahogyan akkor, ma is, elsősorban Lelki embereket akar gyülekezeteinek vezetőségébe állítani, akik az Ő Lelkének erejével néznek szembe a másik lélek szétdobáló, zűrzavart keltő hatalmával szemben. Tehát a presbiterek elsősorban nem karbantartók, még csak nem is a gyülekezet védelmezői a lelkésszel szemben, nem önmegvalósításra és uralkodásra törekvő emberek, nem lázadók. A presbiterek Lelki emberek kell, hogy legyenek: az Isten Lelkének megszállottjai. Olyanok, akiket az Isten Lelke vezérel.
Csodálatos dolog, amikor valaki részesedik a Szentlélek ajándékában. Csodálatos dolog, amikor valaki megtapasztalja az Isten Lelkének jelenlétét az életében és ezen jelenlét által megtapasztalja azt, hogy a Lélek jelenléte nem kevesebbé, kisebbé tesz, hanem sokszoroz. Nem leszek kevesebb, nem leszek fogyatkozás elszenvedője, vagy gyenge. Sőt! A Szentlélek által más emberré leszek, mert Isten Lelkének hatása alá kerülök. Az Isten Lelkének jelenléte által lehetek éppen azzá, akivé lennem kell, amit fel fogják ismerni a környezetemben élők, ahogyan felismerték a prófétáló véneket is.
Kedves Testvérek! Kedves Testvérem!
Ezért nem érdemes az Isten Lelke elől menekülni, mert úgy is megtalál. Teljesen felesleges távol maradni a ránk bízott szolgálattól, mert Isten Lelke a táboron kívül vagy azon belül, megtalál. Az Isten Lelkének kiválasztó hatalma a templomon kívül vagy azon belül, így is úgy is utolér és olyan teherként nehezedik rád, amelyet nem tudsz figyelmen kívül hagyni.
Jetró tanácsának, ember tanácsának ellen lehet állni. Lehet, sokan nem vállalták a bíráskodást, amikor Mózes megosztotta a feladatokat. De itt, a 70 vén esetében nem emberi tanácsra történik a munkamegosztás, hanem itt az Isten parancsára történik a Lélekkel való betöltekezés. A presbiterség nem csupán egy gyülekezetszervezési kérdése, hanem itt az Isten szervezéséről van szó, akinek úgy tetszett, aki úgy döntött, hogy népének vezetésében Lelki embereket akar látni. Akik irányt mutatnak, akik kiállnak a nehézségekkel szemben. Olyan emberek, akik odaállnak az Isten oltára elé és kérik az Ő Lelkét.
Ebben az ószövetségi „pünkösdi” történetben láthattuk az Isten Lelkének megszálló erejét és a presbiterség kezdeteit, nagyon fontos, alapvető bibliai-teológiai alapvetését, mely szerint Isten az Ő népének vezetésében legyen szó mannáról, fürjekről, szervezésről: lelki embereket akar látni. Leli embereket, akik az Isten Lelkének jelenléte által felismerik az ördög munkáját a gyülevész népség mögött és kiállnak a gyülekezet mellett. Olyan emberek, akik másként látják a világot és a gyülekezetet. A gyülekezeti tagokban nem közönséget látnak, a gyülekezeti alkalmakban nem színes programok szervezését, hanem felülről való vezetés, az Isten Lelkének munkája által az emberek lelkéért cselekednek. Presbiterek, akik odaállnak az Úr elé, kiáltanak a Lélek csodálatos jelenlétéért és kiállnak az Isten népéért, a saját gyülekezetükért a világ támadásaival szemben.
Kedves Testvérek!
Nekem is hasonló az óhajom, a vágyam, mint Mózesnek. Bárcsak mindannyian az Isten Lelkének hatása alá kerülnénk és ugyanúgy terjedhetne közöttünk és bennünk az Úr csodálatos Lelkének jelenléte, mint akkor! Adja az Úr, hogy ez így legyen közöttünk! Ámen.
