Dániel az oroszlánok vermében

Dániel az oroszlánok vermében

Lekció: Dániel 6

Textus: Dániel 6, 19-28

„Azután a király bement a palotájába, és böjtölve töltötte az éjszakát; nőt sem engedett be magához, és kerülte őt az álom. Pirkadatkor aztán fölkelt gyorsan a király, és az oroszlánok verméhez sietett. Amikor odaért a veremhez, szomorú hangon kiáltott Dánielnek. Így szólt Dánielhez a király: Dániel, aki az élő Isten szolgája vagy! A te Istened, akit olyan állhatatosan tisztelsz, meg tudott-e menteni az oroszlánoktól? Dániel így felelt a királynak: Király, örökké élj! Az én Istenem elküldte angyalát, és az bezárta az oroszlánok száját, úgyhogy nem bántottak engem. Mert ő ártatlannak talált engem, és téged sem bántottalak meg, ó, király, semmivel. Erre a király nagyon megörült, és megparancsolta, hogy húzzák ki Dánielt a veremből. Ki is húzták Dánielt a veremből, és egyetlen sérülést sem találtak rajta, mert hitt Istenében. Ezután a király odavitette azokat az embereket, akik bevádolták Dánielt, és bedobták őket fiaikkal és feleségeikkel együtt az oroszlánok vermébe. Még a verem fenekére sem értek, máris megragadták őket az oroszlánok, és összezúzták minden csontjukat. Akkor Dárius király ezt írta a birodalmában lakó különböző nyelvű népeknek és nemzeteknek: Békességetek növekedjék! Elrendelem, hogy birodalmam minden tartományában rettegve féljék Dániel Istenét! Ő az élő Isten, aki megmarad mindörökké. Az ő királysága megdönthetetlen, uralkodása végtelen. Ő megment, megszabadít, jeleket és csodákat tesz égen és földön. Ő mentette meg Dánielt is az oroszlánok karmából.”

Imádság: Hálás szívvel állunk előtted Urunk ezen a vasárnapon! Köszönjük, hogy itt lehetünk a Te házadban! Köszönjük, hogy eljöhettünk és köszönjük, hogy vonzottál bennünket a Te hívó szavaddal! Kérünk drága Urunk, hogy küldd el a Te Szentlelkedet, hiszen szükségünk van a Lélek leleplező, megelevenítő munkájára! Szentlélek Úr Isten tudjuk azt, hogy az emberi szó fülig ha elérhet, de hogyha Te szólsz, ha Te teszed rá a pecsétet a hirdetett igére, akkor az a szívekig hatol. Tudjuk Urunk, hogy a Te igéd kétélű éles kard, ezért kérünk Téged, hogy hatolj most a mi szívünkbe, a gondolatainkba, a vágyainkba, az érzéseinkbe! És valóban formálj bennünket mélyen a lelkünkben, hogy a Te dicsőségedre tudjunk élni, hogy az életünk hadd tudjon megváltozni, hogy hadd legyen nekünk is olyan kiállásunk, amilyen Dánielnek volt, aki minden körülmény között hűséges maradt Hozzád! Drága Urunk, őbenne is a Te Lelked végezte el ezt a határozottságot, ezt az eltökéltséget! Kérünk Szentlélek Úr Isten, hogy bennünk is munkáld ezt az eltökéltséget, ezt a határozottságot, hogy legyen a mi hívő életünk is Hozzád ragaszkodó! Kérünk Urunk, hogy ebben vezess és taníts bennünket a Te dicsőségedre, a Te véred érdeméért drága Úr Jézus! Ámen.

Kedves Testvérek!

Gyülekezeti hetünkön Dániel próféta könyvével foglalkoztunk és eljutottunk az 5. fejezetig. A mai és a következő hetünkön, az istentiszteleten, a 6. fejezettel foglalkozunk.

Nabukodonozor, a babiloni királyság vezetője elhurcolja a zsidókat is a Kr.e. 6. században, a foglyok között van a kis Dániel és barátai. Kiszolgáltatott, megalázott, elárvult helyzetbe kerülnek ezek a fiatalok, de már a történet elején látjuk, hogy kiállnak hitük mellett és nem azonosulnak az elnyomó hatalom ideológiájával, nem imádják az idegen isteneket, holott kötelezően rájuk akarták erőltetni. Ezen kiállásukat, hűségüket megáldja az Úr, hisz minden körülmények között Dániel és barátai mellett van: megsegíti Dánielt, amikor lehetetlen álmot kell megfejteni, amikor a három barátot tüzes kemence fenyegeti, és amikor Dánielt az oroszlánok vermébe vetik.

Mert Isten a fogságban is hűséges marad azokhoz, akik megvallják az Ő nevét.

A mai történetben már nem Nabukodonozor a király, hanem Dárius, a méd-perzsa birodalom királya uralkodik, a babiloni királyság megbukott, rendszerváltás történt, de érdekes módon ebben a rendszerben is ott van az Isten embere, Dániel. Bölcsessége, rátermettsége nem csupán a babiloni királyok előtt volt ismeretes, hanem a másik rendszer is megbecsülte bölcsessége miatt, mivel isteni lélek volt benne. Nem váltották le Dánielt, sőt elég magas pozícióba emelték.

120 kormányzó vezette az országot és ezek fölött pedig három főkormányzó uralkodott, akiknek egyike Dániel volt. Azt is olvassuk, hogy Dánielt akarta a legmagasabb pozícióba emelni Dárius király, hisz bölcsessége, rátermettsége, becsületessége nyilvánvaló volt mindenki előtt. Dániel ekkor már 70-80 éves lehetett. Látható és belátható tény a történelmet vizsgálva, hogy aki Isten embere, aki igazi hívő, azt Isten megajándékozza bölcsességgel, helyes döntésekkel. Egyértelmű, hogy Dániel azért került egyre magasabb és magasabb pozícióba, mert bölcsen, felelősséggel végezte a munkáját és annak meg volt az eredménye az ország egészére nézve. Dániel nem lopott, nem magának keresett, hanem az ország javát munkálta és az ő királyának szolgálta, természetesen kereteken belül. És Isten megajándékozta szolgáját gazdasági bölcsességgel is.

Látjuk ezt a mai napig is, mert ahol hívő emberek hordozzák a felelősséget, ott nem romlás, nem hanyatlás van, hanem előrehaladás. Ahol hívő lelkész és hívő presbitérium vezeti a gyülekezetet, ott előrehaladás van, nem viszik csődbe a gyülekezetet. A kommunizmusban is a raktárosi pozícióra mindig igazi keresztyén, megtért embereket kerestek, mert tudták, hogy azok nem lopnak. Olyan is előfordult, hogy ilyen jellegű állást a reformátusok lapjában hirdettek.

Ahogyan Dániel egyre nagyobb pozíciót és megbecsülést kapott a királytól, egyre inkább kivívta a körülötte lévő karrieristák ellenszenvét, mindenképp az életére akartak törni. Egyrészt azért utálták, mert előbbre haladt, mint ők, másrészt pedig azért, mert őt nem lehetett rávenni a korrupcióra. A hívő Dániel életvitele, magatartása leleplezte ezeket a tisztségviselőket, így ki akarták vetni maguk közül, az életére akartak törni, mert nem volt közülük való.

Dániel teremte a Lélek gyümölcsét, ahogyan Pál fogalmaz a Galata levélben és nem találtak ellene semmit, amivel el tudták volna marasztalni, mert az ilyen magatartás ellen nincs törvény (Galata 5, 22-23)!

Mivel nem tudták Dánielt semmin rajtakapni, ezért kieszeltek egy vallási rendeletet, amely által tőrbe csalhatják. Vallási rendeletet irattak alá a királlyal, mely szerint senki nem imádkozhat a saját istenéhez, csak a királyhoz 30 napig. Tudták, hogy Dániel hívő ember és ahogyan eddig sem, ezután sem fogja megtagadni a hitét. Miért is tenné, hisz ez tartotta meg őt évtizedeken és királyokon átívelően.

Ezzel a vallási rendelettel ezek a vezető emberek nem az ország előrehaladását akarták munkálni, hanem teljes mértékben Dánielt vették célba, hisz személyre szabott csapda volt ez. Két lehetőség állt fenn és mindkettő megvalósulása esetén Dániel elveszíti azt a pozíciót, amije van. Mert vagy megfertőzik a bálványimádással vagy csapdába ejtik az engedetlenség miatt. Ha Dániel meghajlik, akkor a benne lángoló hit lankad meg, ha pedig ellenáll, akkor lesz okuk elítélni.

A mindenkori világ így akarja elpusztítani az evangéliumi keresztyénséget, vallási rendeletekkel, téves, idegen ideológiákkal: megalkuvásra vagy ellenállásra kényszerítik. Lássuk csak a ma egyre elterjedtebb gender-ideológiát. Ez egy olyan, már-már vallási rendelet, amellyel szemben az egyházak két módon viszonyulhatnak, vagy meghajolnak előtte, vagy ellenállnak neki, de bármit tesz az egyház veszít. Mindkettő reakcióban ott van a romlás, a hanyatlás lehetősége. Ha meghajolnak előtte, akkor saját tanításaikkal, saját identitásukkal, épp a Bibliával, az Isten kijelentésével találják szembe magukat. Ebben az esetben azt mondaná az egyház, hogy ez belefér, de annak az lenne a következménye, hogy elveszti Isten Szentlelkét. Mert Dánielben az isteni Lélek mindig csak addig maradhatott, addig volt jelen, amíg az Istennek engedelmeskedett. Hiszen a Szentlelket meg lehet szomorítani, meg lehet oltani.

De ha a másik utat választják az egyházban és nem hajlanak meg, elfogadják ezeket az embereket, hiszen nem akarunk ítélkezni senki fölött, de ezt az ideológiát nem tudjuk elfogadni, mert az ellentétes azzal, amit Isten az igében tanít a nemiségről, akkor kirekesztőknek, maradiaknak és gyűlölködőknek bélyegzik őket a világban.

Mert ezek a sátáni erők tönkre akarják tenni az evangéliumi keresztyénséget, az igaz hitet, hisz az ellenségnek kezdettől fogva ez a célja. Észre kell vennünk ezt a csapdát, amit Dánielnek is állítottak és a mindenkori Dánieleknek felállítja ezt a világ.

Ezt láttuk az elmúlt rendszerben is. Mert voltak, akik meghajolva az ellenséges rendszer ideológiája előtt jelentettek is. Így tulajdonképpen a Szentlelket oltották ki saját magukban. A mi egyházunk is vétkes ebben.

Dániel tudomásul veszi a rendeletet. Azt olvastuk, hogy „amikor Dániel megtudta, hogy ez az irat alá lett írva, hazament. Emeleti szobájának ablakai azonban nyitva voltak Jeruzsálem felé, és ő napjában háromszor térden állva imádkozott, és magasztalta Istenét, ahogyan azelőtt is szokta.” Dániel nem lármáz, nem ingerli ezeket a szerencsétleneket, hanem a törvény szerinti időkben, reggel, délben, este imádkozik az Úrhoz. Dánielnek, annak ellenére, hogy nagyon elfoglalt, nagyon magas beosztású ember, rendszeresen volt ideje az Istenre, volt stabil imaélete, imaideje. Dánielnek van ideje az Istenre függetlenül a magas beosztásától, az elfoglaltságától, a családjától, független az aktuális uralkodótól, ideológiától. Dániel tizenéves korától vénségéig Isten mellett marad, mert tudta, hogy az Istennel való kapcsolat mindennél fontosabb. A Zsoltárok könyvében Dávid király szavait is olvashatjuk arról, hogy ugyanilyen rendszerességgel imádkozik: „Bár reggel, délben, este gondban vagyok, és sóhajtozom, ő meghallja hangomat.” (Zsoltárok 55, 18)

Dániel imádkozó életű ember volt, volt ideje Istenre és győzelmes hívő életet élt! Nagyon sokan panaszkodnak arra, hogy nincs idejük, örömtelen a hívő életük, nem tapasztalnak győzelmeket, elöntik a bűnök, a nyomorúságok, gyermekeik nem akarnak Istenhez közeledni. De vajon ezeknek az embereknek van-e stabil imaidejük? Mert azt látjuk Dániel életében, hogy elkötelezett volt Isten felé és semmi sem – rendelet, király, időjárás – akadályozta meg abban, hogy az ő urával megmaradjon a kapcsolata.

Dániel tudta azt, hogy az ő bölcsessége nem önmagában van elrejtve, nem a személyiségének a sajátja, hanem az Istentől jön. Dániel minden körülmények között megmaradt a hite, az Úr mellett, így az Úr is minden körülmények között mellette volt!

Van-e stabil imaéleted, imaidő az életedben? Le lehet-e téged beszélni arról, hogy az Istenre időt szánj? Dániel nem lehetett lebeszélni, rendelet ide vagy oda ő az idejét az Istenre odaszánta. Ebben fegyelmezettnek kell lenni, mert ha nem döntöm el, hogy a napomnak egy meghatározott részét az Istennek szentelem, akkor elmarad az imaidő és elmarad a győzelmes keresztyén élet!

Kedves Testvérek!

Kezdjük egy kicsit távolabbról! Sokszor nemhogy a rendszeres imaidő nincs meg az életünkben, hanem még a rendszeres istentiszteletre járás sem! Arról ne is beszéljünk, hogy az istentiszteleten kívül még van bibliaóra, imaóra.

El kellene már végre dönteni, hogy vasárnap az istentiszteleten a helyem! El kellene már dönteni legalább azt, hogy a hét 168 órájából legalább kettőt az Istennek szentelek a nagy gyülekezetben, amely csak kicsivel több mint egy százalék! Mert a sátáni erők mindig azon vannak, hogy ilyen elkészített, eldöntött idők ne legyenek az életünkben!

Figyeljük meg, hogy pontosan akkor történnek a váratlan dolgok, amikor Bibliát akarunk olvasni, amikor imádkozni akarunk, amikor templomba igyekszünk. Merem mondani, hogy a gyerekek soha nem olyan hisztisek, mint a vasárnapi istentisztelet előtt és még sorolhatnánk az akadályokat. Mindig akkor jönnek közbe a dolgok, amikor az Isten ügyével kellene foglalkozni.

Dánielnek nem számít, bármi közbe jön, ő mindig tetten érhető az imádságban. Dániel nem enged a Sátán mesterkedéseinek az istennel töltött idejét illetően. Te engeded? Mert ha engeded, akkor neked az Isten senki. Minden egyéb fontosabb Nála, ez pedig azt jelenti, hogy neked nem számít az Isten. Számít minden egyéb, csak Ő nem. Ez egy torz Isten-képről beszél, mert Istent az ilyen ember nem Úrnak, hatalmas Királynak tekintjük, hanem valamilyen szolgának vagy biztonsági őrnek, akinek az a dolga, hogy ha bajban vagyunk, akkor segítsen. Aki ilyen Istenben hisz, annak ilyen Istene van. Dániel pedig egy olyan Istenben hisz, aki még az oroszlánok felett is úr, és meg is tapasztalja az Isten hatalmas erejét.

Kedves testvérek! Ezt mindenkinek magának kell megharcolnia! Nekem az a dolgom, hogy határozottan, őszintén, az ige alapján elmondjam. De helyetted én ezt nem tudom megharcolni! Viszont azt tudom, hogy addig nem lehet az embernek győzelmes hívő élete, ameddig nem szánja rá az időt az Úrra, a vele való kapcsolattartásra.

Ha az ember nem tankolja rendszeresen a kocsiját, az le fog állni. Ha egy favágó nem élezi rendszeresen a fejszéjét, akkor azt fogja tapasztalni, hogy hiába üti a fa törzsét, egyre nagyobb erőfeszítésbe fog telni az egyre kevesbedő eredmény.

Döntöttél-e már Isten mellett? Részemről én itt vagyok istentiszteleten, bibliaórákon, imaórákon. Te eljössz? Fontos neked az Isten, a lelked ügye? Szalay Szilárd azt mondta – és igaza van –, hogy a hívő ember tartozik az Istennek azzal, hogy megvan az életében a stabil imaidő, istentiszteleti idő. Valójában az egész életünk az Ővé, mindenünk az ővé, ezek a csendességek is.

Dánielt tetten érik, Dárius hiába próbálja megmenteni, bedobják az oroszlánok vermébe. Viszont az Úr megőrzi hűséges szolgáját, mert Dánielnek nem a kollegái, nem a király, sőt még nem is az oroszlánok a bírói, hanem az élő Isten. Nevének jelentése is ez: Isten az én bírám. Isten ártatlannak találja Dánielt, bezárja az oroszlánok száját és megszégyeníti az ellenséget. Isten hűséges marad hűséges szolgájához és győzelmet ad neki.

Igen, a hívő ember is vetődik oroszlánok vermébe, tüzes kemencébe, de bárhová is kerül, az Isten hűséges marad.

Kedves Testvérek!

Isten ma is képes megőrizni a tüzes kemencében, Isten ma is képes bezárni az oroszlánok száját, akik feltátják ellened szájukat. Isten ma is megadja a győzelmes keresztyén életet, de vajon van-e neked stabil imaidőd, amikor az Úrral vagy? Mert ha győzelmes keresztyén életet akarsz élni, akkor meg kell maradnod a hitedben, bárhogyan is alakuljanak a körülmények! Ámen.

Imádság: Áldunk Téged, Úr Jézus Krisztus, hogy figyelmeztetsz bennünket az igazán fontos dolgokra az életünkben! Bűnbánattal valljuk meg előtted, hogy annyi minden fontosabb számunkra Nálad, annyi minden magasabb prioritást élvez az életünkben, mint Te, és ezzel nem Téged csalunk meg, hanem saját magunkat! Kérünk, Urunk, hogy Szentlelked által adj nekünk belátást, adj nekünk bűnlátást és bűnbánatot ezzel kapcsolatban és add, hogy komolyan vegyük a lelki életünket! Köszönjük, Urunk, hogy elküldted a Te Szentlelkedet, aki nem hagy magunkra bennünket ezekben a helyzetekben, ezekben a kérdésekben, aki akkor is megerősít, amikor mi erőtlenek vagyunk!

Szentlélek Úr Isten köszönjük Neked, hogy Te nem csupán megerősíteni tudsz bennünket, hanem meg is tudsz vigasztalni! Kérjük a Te vigasztaló szeretetedet, a Te vigasztaló erődet azoknak az életében, akik nem rég veszítették el hozzátartozójukat, ismerősüket, hittestvérüket! Te adj Urunk vigasztalást, Te légy az, aki még inkább rámutatsz a feltámadás valóságára és csodájára!

Kérünk Téged, Urunk, hogy formáld a mi gyülekezetünket, formáld a mi hívő életünket! Add Urunk, hogy Dánielhez hasonlóan hitvalló, eltökélt keresztények lehessünk, akiknek fontos a Te ügyed, a veled való kapcsolat, a neked való szolgálat!

Áldunk, Urunk mindazokért, akik valóban komolyan veszik ezt a szolgálatot és kérünk Téged azokért, akik még bizonytalankodnak! Adj nekik Urunk döntést, eltökéltséget, elhatározottságot, hogy döntve melletted mondjanak nemet a bálványimádásra és mondjanak igent az istentiszteletre, Terád!

Kérünk, Urunk, hogy így munkálkodj a szívünkben és ezeken keresztül adj nekünk győzelmes keresztény életet! Kérünk, hogy bennünk is az a Lélek munkálkodhasson, aki Dánielben is munkálkodott! Ámen.

Publikálta

dr_kallai_imre.jpg

Dr. Kállai Imre