LEKCIÓ: 2 Mózes 14
TEXTUS: 2 Mózes 14, 1-4
Előima: Drága Urunk! Áldunk és dicsőítünk Téged hatalmas tetteidért! A mai napon megadod számunkra, hogy szemlélhetjük, mily nagy dolgokat cselekedtél és cselekedsz. Urunk, sokszor megtapasztaltuk már, hogyan cselekedtél az életünkben, szeretnénk ma is szemlélni, hogyan cselekszik az igéd közöttünk és bennünk. Szeretnénk megtapasztalni, hogy Szentlelked jelenléte átjárja a lelkünket és félelmeinkből meg tudunk szabadulni. Szeretnénk megtapasztalni, hogy a félelem birodalmából átvezetsz bennünket a hit birodalmába. Tudjuk, Urunk, hogy erre saját erőnkből képtelenek vagyunk, ezért kérjük jelenlétedet, hatalmadat, hogy cselekedj, mi pedig hadd gyönyörködjünk a Te szabadításodban! Ámen!
Kedves Testvéreim!
Kezdjünk valami érdekessel! Egy fiatalember és egy idősebb úr utazott a vonaton. A fiatalember Bibliát olvasott, éppen azt a részt olvasta, amelyet én is felolvastam az Úr asztalától. Csendben utaztak, amikor felkiáltott a fiatal: Milyen csodálatos! Ó, milyen csodálatos! A vele szemben ülő idős, kimért úr egy bibliakritikus teológus volt, aki megkérdezte: Mi olyan csodálatos, fiatalember? Hát az, hogy Isten átvitte a népét a Vörös-tengeren száraz lábbal! Ó, hát azt nem pontosan úgy kell értelmezni. Ott minden bizonnyal bokáig érő víz lehetett, ezért tudtak átkelni a zsidók a tengeren. A fiatalember elhallgatott, majd olvasott tovább. Hamarosan újra felkiáltott: Milyen csodálatos! Ó, milyen csodálatos! Mi az a csodálatos már megint? – kérdezte a vele utazó. Hát az, hogy Isten a bokáig érő vízbe belefullasztotta a fáraó egész seregét, szekereket és mindent!
Valóban, egy elgondolkodtató és sokszor értelmünket meghaladó történéssel állunk itt szemben. Teljesen távol áll tőlem, hogy a Vörös-tengeren való átkelés csodájának vitatásával foglalkozzam innen, erről a helyről. Én hiszem, mert le van írva. Hitünk alapja az Isten kijelentése, a Biblia. Ugyanakkor mindenképp szeretném bemutatni a kedves testvéreknek, hogy mennyire gazdag ez a rész üzenetekben, amelyet hiszek, hogy Isten készített el a mai napon a számunkra! Mit látunk itt?
Tulajdonképpen nagyon fontos meglátnunk azt, hogy az Egyiptomból menekülő nép nagyon szorult helyzetbe kerül. Egyik oldalon a morajló tenger, a másik oldalon pedig a fáraó gyilkolásra éhes, zúgó hadserege. Egy szorongtató, félelemmel teljes szituáció ez, amelyben a nép benne találja magát. Minden olyan szépen indult, a csapások, a csodák, amelyeket átéltek. Átélték azt is, hogy az egyiptomiak még ajándékokat is adtak nekik. Már azt gondolhatták, hogy fellélegezhetnek, vége van a több mint négyszáz évi fogságnak, most már új életet kezdhetnek, mostantól minden más lehet. Ehelyett belekerülnek egy olyan helyzetbe, amely egyrészt biztos halál a tenger miatt, másrészt biztos halál a fáraó és csapata miatt.
Kerültél már ilyen helyzetbe, kedves testvérem? Volt már olyan szituáció az életedben, amikor nem láttad a kiútat? Voltál már olyan állapotban, amikor egyik oldalon a végtelen, megoldatlan tengert láttad, a másik oldalon pedig a téged üldözők seregét? Talán most ebben a kérdésben mindegy, hogy a saját hibánkból vagy egyszerűen az élethelyzetünkből adódóan kerültünk szorító helyzetbe, de az érzés talán mindenkinek ismerős. Az a helyzet ez, amikor emberi értelem, megoldási készség szerint nincs menekvés, nincs lehetőség a szabadulásra. Az ilyen és ehhez hasonló helyzetekben az ember visszatérő gondolata, hogy valamilyen módon kilépjen ebből a helyzetből. Sokan ezért a kilátástalan helyzetekben azt az utat választják, hogy önmaguk, mások vagy Isten ellen fordulnak. Sokan a kilátástalan helyzetben önmaguk ellen fordulnak, azt gondolva, hogy biztosan nincs más lehetőség, csak az, ha eldobják az életüket, jobban mondva otthagyják ezt a szorongató helyzetet és akkor hátha vége lesz annak az állapotnak, hogy mindenfelől körbeveszik a nehézségek. Sokan a szorongató helyzetükben, a frusztráltságban mások ellen fordulnak. Talán családtagjaikat bántják, éppen azokat, akik mellettük állnak, mert tehetetlenséget élnek meg.
De ebben a tehetetlenségben éppen Isten ellen fordulnak, Isten felé kiáltanak, lázadnak ellene, ahogyan épp Izráel fiai is tették. Azt olvassuk az igében, hogy kifejezetten szemrehányóan beszélnek az Istennek. Ezt a kiáltást nem feltétlenül lehet imádságnak nevezni, mert az az imádatot feltételezi. Ez egy szemrehányó, elégedetlen megszólítása az Istennek, hisz a biztos halálban vannak, félnek és azt gondolják, hogy nincs tovább. Valahol a nép kiáltása jogos is. Miért? Ha figyelmesen elolvassuk a 14. fejezet előzményeit, akkor egyértelműen látszik, hogy Isten vezette az Ő népét. Éjjel tűzoszlopban, nappal pedig felhőoszlopban. És egyértelmű a Bibliából, hogy Isten az Ő népét a tenger mellé vezeti, ahol nagyon kiszolgáltatottakká válnak a fáraó seregével szemben és nem lesz számukra kiút a szabadulásra. Miért teszi ezt az Úr! El akarja pusztítani a népét? Szórakozik velük? Büntetni akarja őket? És bennünk is jogosan merülhet fel a kérdés, a kiáltás az Isten felé? Miért, Uram? Miért vagyok a tenger és a fáraó hadserege között? Miért vagyok ott, ahol most vagyok? Gyászban, fájdalomban, anyagi vagy lelki krízisben? Miért vagyok itt? Miért engeded? Miért akarod?
Több egyértelmű dolog van előttünk, hogy Isten miért vezeti a népet ide, a Vörös-tenger mellé.
- A krízisben, megmutatkozik, hogy mi van a nép szívében. Akkor, amikor szorongatott helyzetbe kerül az ember, akkor nyilvánvalóvá válik, hogy mi van a szívében. Itt is nyilvánvaló lett, hogy ugyan a nép elhagyta Egyiptomot, de még nem szabadult meg. Ugyan otthagyták a szolgaság házát, de még nem szabadultak meg, mert még visszavágynak, már az első akadálynál megmutatkozik, hogy szívük még nem az Úré. Még nem keltek át a Vörös tengeren, még nincsenek túl a háromnapi járóföldön.
- Isten megdicsőíti önmagát! Megmutatja, hogyan tud Ő cselekedni. Ebben a szorongató helyzetben, amelyben emberileg nem volt felfedezhető egyetlen menekülési útvonal sem, ebben a helyzetben mutatja meg Isten, hogy Ő Úr mindenek felett, még a vizek felett is. Isten még Úr a tenger pusztító morajlása felett is. Isten megdicsőítette magát, és megmutatta azt, hogy a vizek sem kerekedhetnek felül az Ő hatalmán. Megmutatja népének azt, hogy Ő mindent a kezében tart.
- Ebben a krízisben az is megmutatkozik, hogy mennyire megszégyenül az ellenség. Isten azért vezet bele sokszor bennünket, az ő népét ilyen helyzetekbe, mert ezekben a helyzetekben megszégyenül az ellenség. Ahogyan Jób életében is látjuk. Megszégyenül a Sátán, hiába gondolja, hogy Jób Istentagadó lesz a szorongattatásban. Kedves Testvérem! A Zsidókhoz írt levélben, a hithősökről szóló beszámoló sorában van egy különös mondat a Vörös-tengeren való átkelésről. „Hit által keltek át a Vörös-tengeren, mint valami szárazföldön, és amikor ezt az egyiptomiak is megpróbálták, elmerültek.” (Zsidók 11, 29) A szorongatott helyzetben nagyon fontos, hogy ne pánik üzemmódban működjünk, hanem hit üzemmódban. Mert a hit tud átvezetni a félelem tengerén! A hit képes szemlélni, hogyan cselekszik az Úr! Ezért csillapítja a népet Mózes: Maradjatok veszteg, az Úr harcol értetek! De még Ő sem gondolta, hogy a tenger ketté fog válni. Mózes azt gondolta, hogy majd az Egyiptomiakkal maga az Úr angyala fog harcolni. Nem, Isten most nem a harcot választotta, hanem a tengert választotta ketté, hogy a nép továbbmehessen, elindulhasson. Csak hittel lehetett keresztülmenni a Vörös tengeren. Az egyiptomiak nem hittek, nem is mentek keresztül. Belehaltak a hitetlenségbe, az Istennel való szembenállásba.
HISZEK NEKED URAM (Pajor Ábrahám) A hegyre fel, A víz színén. Égő kemencék közepén Vízfalak s tengerfenék között odalenn, Istenem, Te is tudod, lehetetlen Egy nagy hajó a szárazon Vörös zsinór a várfalon A sziklán megkötözve egy ártatlan gyerek Istenem, ha te mondod, továbbmegyek…
Kedves Testvérem! Ha megkötözöttnek érzed magad az élethelyzeted miatti félelmektől, akkor higgy! Hidd el, hogy az Úr céllal vezetett ebbe a szituációba, hidd, hogy Isten félelmi reakció helyett hitet akar ébreszteni benned, hogy ezzel a hittel átkelj a Vörös tengeren! Jézus Krisztus a Gecsemáné kertben valami hasonló helyzetben volt. Körülötte alvó, hitetlenkedő tanítványok, előtte a kereszt, nyomában a haraggal teljes római katonák, farizeusok. Jézus hittel tekintett fel az Atyára és továbbment, félelem helyett hitt. Átment a halálon, átment a lehetetlenen és Isten kihozta a tenger mélységéből, a halál megkötöző hatalmából. Ugyan sokan belefulladtak, a fáraó hatalma elveszett, de Ő megszabadult. Jézus ki akar vezetni téged is a félelem, a rabság, a világ birodalmából. Jézus ki akar vezetni téged a halálból az életre! Nem kell ehhez semmit tenned, csak hittel elindulnod és azt mondani Jézusnak: ha te mondod, továbbmegyek! Ámen.
UTÓIMA: Szerető Atyánk, az Úr Jézus Krisztusban! Legyen dicsőség Neked, hisz lovat lovasával a tengerbe vetettél! Legyen dicsőség Neked, Uram, mert a népedet a látszólagos pusztulásba vezetted, de csodálatos kézzel és hatalommal szabadítottad meg őket. Áldunk Urunk, hogy most számunkra is megmutattad, mi a célod a nehéz, kemény, szorult helyzetekkel az életünkben. Urunk, annyira kegyelmes vagy, hogy át akarsz vezetni a halálból az életbe. A krízisek nélkül lehet, soha nem döbbennénk rá, hogy mennyire halottak, mennyire rabok vagyunk lelkiekben. Urunk, ajándékozz meg bennünket a hittel, hogy ne a félelem vezéreljen bennünket, hanem a hit. Szabadíts meg bennünket, adj megtérést, megújulást, mert vágyjuk látni a Te nagy cselekedeteidet! Ámen.
