LEKCIÓ: 2 Mózes 19, 3-6 + 2 Mózes 20, 1-17
TEXTUS: „Mert a törvény végcélja Krisztus, minden hívő megigazulására.” (Róma 10, 4)
Előima: Drága Urunk az Úr Jézus Krisztusban! Áldunk és dicsőítünk Téged a gyülekezetünk közösségében! Hálás a szívünk, hogy itt lehetünk a templomban. Köszönjük, hogy adtál erőt az ittlétünkhöz és azt is köszönjük, hogy lehetőségünk is van összegyűlni. Sokan nem lehetnek együtt a gyülekezetük közösségével betegségük miatt, illetve a világjárvány sok templom ajtaját még zárva tartja. Légy közöttünk, érintsd meg a szívünket, légy a mi világosságunk igéd által! Ámen.
Kedves Testvéreim!
Byung-Chul Han modern filozófus A kiégés társadalma című könyvében arról ír, hogy mai világunk társadalma átalakult. A „kell” időknek vége, ma már a „lehet” időket éljük. Az elmúlt évszázadok a szabályokról, kötöttségekről, kötelezettségekről szóltak, sok mindent kellett egy embernek megtennie, ma pedig a „lehet” világában élünk. Szinte semmi sem kötelező, mindent megtehet a modern ember, minden az önmegvalósítás, az önérvényesítés nyomvonalán halad.
Vajon hogyan lehet beszélni az Isten törvényéről, amely tele van csupa kötelezettséggel, szabállyal, betartandó utasítással egy olyan világban, ahol a kell már teljesen idejét múlttá vált, amikor minden a lehet körülményei között zajlik? Hogyan tudja befogadni az ember az Isten törvényét, amikor minden erejével azon van, hogy életét ne szabályok, ne kötöttségek, hanem a lehetőségek, a szabadság határozza meg? Éppen a törvény, a szabályok az, amely sokakat visszatart a keresztyénségtől, a hittől, a megtéréstől: nem akarok Isten követője lenni, mert akkor csupa szabály és kötöttség lesz az életem. Nem akarok hívő ember lenni, mert akkor sok mindenről le kell mondanom az életben, élvezetekről, szabadságról, örömről, vígasságról.
Ezzel ellentétesen pedig azt is látjuk, hogy a keresztyének, akik már megtértek, akik Krisztussal járnak együtt arról tesznek bizonyságot, hogy Krisztusban lenni igazán szabadságot jelent. Krisztusban újjászületni jelenti a valódi felszabadulást a világ fogságából. Milyen furcsa ellentét: a Biblia szerint a világ a rabszolgaság, a kötöttség, a világ szerint pedig a hit, a megtérés az, amely igazi rabigába hajt. Hogyan van ez? Hogyan értelmezzük akkor ezt az egészet, mi az igazság? Ezekre a feszültségekre keressük a választ a mai istentiszteletünkön.
Hallottam két gazdáról, akik állandóan vetélkedtek egymással. Mindkettőjüknek hatalmas gyümölcsöse volt rengeteg gyümölcsfával. Az egyik egyre inkább látta, hogy a másiknak mennyire sikeres a vállalkozása. A vevők állandóan hozzá járnak, egyre több a sikere, az előrehaladása. Mindent igyekezett megtenni, hogy tartsa a versenyt vetélytársával, de egy re inkább rá kellett jöjjön, hogy ez nem sikerül. Már el sem tudta képzelni, hogy a másik gazdának milyen lehet a termése, mi lehet a titka, ezért az egyik éjszaka összeszedte magát és elment vetélytársa gyümölcsöséhez, a kerítéshez és megvizsgálta, megízlelte a fákon lévő gyümölcsöket. Ahogyan ezt tette, látta, hogy ezek a gyümölcsök mennyire satnyák, mennyire íztelenek. Máris megnyugodott, máris visszanyerte az önértékelését, látva, hogy mennyire silány a szomszéd gyümölcsöse. Másnap ment is büszkén, hogy ezt a szemére vesse ellenségének: Tegnap láttam és ízleltem a gyümölcsfáidat, és azt a megállapítást kell tegyem, hogy borzasztó satnya a termésed ebben az évben. Nem is értem, hogyan tudod átverni a vásárlóidat ilyen érdemtelen termékkel. Hogyan is forgalmazhatsz ilyen gyümölcsöket… A másik gazda csak nevetett, és felfedte titkát: Kedves szomszéd! A kerítés mentén a fákat a tolvajok miatt ültettem, mert amikor meglátják, hogy mennyire satnyák ezek a fák, elmegy a kedvük attól, hogy beljebb menjenek és kifosszák a gyümölcsösömet. Az igazán jó és ízletes gyümölcsök belül vannak, a kertben, nem pedig kívül.
Kedves Testvérek! Valahogyan így van ez az Istennel való kapcsolattal is. Nagyon sokan csak kívülről kerülgetik a keresztyén életet és a törvényt, a kötöttségeket látják benne. De igazán csak akkor lehet megismerni, megízlelni a keresztyén, hívő életet és annak erejét, ha az ember beljebb megy, belülről kezdi megélni azt, hogy mennyire csodálatos dolog az Istennel együtt élni a mindennapokat, hogy mennyire ízletes, mennyire csodálatos az Isten törvénye által szabadon élni.
Lochmann, egy teológus is írt egy könyvet a tízparancsolatról. Már a címe is nagyon beszédes: A szabadság útjelzői. A címe is azt sugallja, hogy a törvény nem csupán szabályok összessége, hanem szabadság és annak útjelzője. A törvényre nem úgy kell tekintenünk, mint amely bilincs, hanem mint útjelző. A közlekedésben azért vannak szabályok, hogy szabadon, biztonságosan tudjunk közlekedni. Ha nem lennének közlekedési szabályok, akkor nagyon sok baleset, nagyon sok tragédia lenne. Általában a tragédiák zöme abból születik, hogy az emberek nem tartják be a szabályokat.
Az Isten törvényének vannak félreértelmezései. Pál apostol nagyon szépen beszél erről a Római levélben. Sokan a törvény által akarják igazolni magukat Isten előtt. Kálvin János azt mondja, hogy az Isten törvénye tükör, fék és ösztöke. A törvény tükre sokaknak azt mutatja, hogy ők jó emberek. Sokan épp a törvény által akarják maguknak és Istennek bebizonyítani, hogy ők mennyire jó emberek: soha nem öltem, nem loptam, nem paráználkodtam, nem csaltam, nem faragtam bálványt. Tisztességes életet éltem, ezért Istennek kötelessége engem szeretni, engem elfogadni, engem a Mennyországba juttatni. Ezt gondolták a farizeusok is, ebben bíztak, a saját igazságukban. Viszont sem Pál, sem pedig Kálvin nem gondolt arra, hogy a törvény által a saját igazságunk felől tudnánk meggyőződni. Francis Schaeffer, keresztyén filozófus nagyon ügyesen rávilágít arra, hogy a tízparancsolat a tizedik parancsolatig szinte betartható, de a tizedik parancsolatnál még a legszentebb életű embernek is be kell látnia, hogy az élete bűnös, Isten előtt hiányos. Senki közöttünk nincs olyan, aki ne tekintett volna valakinek a valamijére vagy valakire kívánsággal. Bárkit teszünk a törvény mérlegére, mindenki valamiben hányt fog szenvedni, de ha mindent teljesít is, de a kívánságot nem tudjuk kiirtani magunkból, emberi természetünk, belső törvényünk része az.
A gazdag ifjú is arra gondolt, hogy megtartotta a törvényt és oda is ment Jézushoz, hogy Jézus kiállítsa neki a jósága alapján a Mennyországba belépésre jogosító útlevelet, de ez nem történt meg. Mert senki sem lehet igaz a törvény alapján, mert mindenki bűnös a törvény szerint.
Pál nagyon sokat beszél a Római levélben a törvényről és egy nagyon jó gondolata van, mely szerint az Isten törvénye arra is jó többek között, hogy általa ráébredjünk, belássunk a lelkünkben, az emberi romlott természetünkben rejlő törvényt, a bűnnek a törvényét. A törvény azért van, hogy meglássuk, mennyire a bűn szolgái vagyunk, mennyire rabok vagyunk saját magunk által.
A prédikáció elején említett könyvben a szerző arról beszél, hogy a mai modern ember már nem a külső kötöttségek által rab, hanem éppen a nagy szabadság teszi rabbá. Bármit megtehet és ez a bármi, ez a lehet teszi éppen rabbá. Arról beszél, hogy a rabszolga és a rabszolgatartó egy személyben, az emberben összpontosul.
És valóban, a nagy szabadságban mennyire rabbá leszünk: a saját céljaink, vágyaink hajtanak bennünket előre. Ezért nincs idő családi beszélgetésekre, nincs idő elcsendesedésre, nincs idő szemlélni azt a csodálatos világot, amiben élünk. Gyermekeink felnőnek mellettünk, szüleink rohannak előttünk. Szabadnak hisszük magunkat, de közben pedig rabok vagyunk. Saját belső törvényünk rabjai.
Az Isten törvénye erre is rá akar mutatni, hogy az életünk rabságban szenved. Pál ezért jut el a felolvasott igéig, mely szerint a törvény célja Krisztus. Célja a törvénynek, hogy meglássuk Krisztus szabadságát. Hogy ne legyünk se külső rabszolgatartók, se a belső vágyaink rabjai. Krisztusban új életünk lehet.
A zsidókhoz írt levél gondolataival szeretném befejezni a prédikációt: „Ti ugyanis nem tapintható hegyhez és lángoló tűzhöz járultatok, sem homályhoz, sötétséghez, szélvészhez vagy trombitaharsogáshoz és szózatok hangjához. Akik ezt hallották, kérték, hogy ne szóljon többé hozzájuk. Mert nem bírták elviselni a parancsot: „Még ha állat érinti is a hegyet, meg kell kövezni!” És olyan félelmetes volt a látvány, hogy Mózes is így szólt: „Félelem fogott el és remegés.” Ti a Sion hegyéhez járultatok, és az élő Isten városához, a mennyei Jeruzsálemhez és az angyalok ezreihez, az elsőszülöttek ünnepi seregéhez és gyülekezetéhez, akik fel vannak jegyezve a mennyekben, mindenek bírájához, Istenhez és a tökéletességre jutott igazak lelkeihez, az új szövetség közbenjárójához, Jézushoz és a meghintés véréhez, amely hatalmasabban beszél, mint Ábel vére. Vigyázzatok, hogy el ne utasítsátok azt, aki szól! Mert ha azok nem menekültek meg, akik elutasították azt, aki a földön adott kijelentést, mennyivel kevésbé menekülünk meg mi, ha elfordulunk attól, aki a mennyből szól hozzánk.” (Zsidók 12, 18-25)
A zsidó nép évtizedekig bolyongott a pusztában többek között azért, mert nem engedelmeskedtek az Úr szavának. Nem tartották meg azt a szövetséget, amelyet az Úr kötött velük. Mennyire bolyongás, cél nélküli vergődés az Isten szövetsége nélkül élni. Mennyire üres, mennyire rohanó rabszolgaság Krisztus nélkül élni a földi életet. Testvéreim! Azért adatott a törvény, hogy annak tükrében meglássuk elveszettségünket és ezen látás miatt rohanjunk a kegyelem királyi székéhez. Ámen.
UTÓIMA: Szerető Atyánk! Köszönjük az igét, a törvényt, amelyben megláthatjuk az elveszettségünket. Bocsátsd meg, hogy annyi sokszor az önmagunk igazolását láttuk a tízparancsolatban. Bocsátsd meg, hogy annyi sokszor csak a kötöttségeket, szabályokat értettük meg az igédből és nem láttuk meg a Veled való áldott közösség lehetőségét. Köszönjük, hogy a törvény betöltése a szeretet. Az a szeretet, amelyet Krisztusban tapasztalhatunk meg. Kérlek, Uram, Lelked által győzz meg bennünket elveszett állapotunk felől és adj hitet, hogy Krisztus vére által megszabaduljunk! Ámen.
