LEKCIÓ: 2 Mózes 28, 15-30
TEXTUS: Róma 8, 14
Előima: Szerető Atyánk az Úr Jézus Krisztusban! Magasztalunk Téged ezen a mai istentiszteleten jóságodért, szentségedért. Áldunk, hogy szólni akarsz hozzánk. Köszönjük, hogy nem maradsz néma, hanem van mondanivalód számunkra. Bűneink süketté teszik a fülünket, azok miatt sokszor nem értjük, nem halljuk vagy nem akarjuk meghallani akaratodat, üzenetedet. Szeretnénk ebben az órában kizárólag Rád figyelni! Szeretnénk ezen a helyen most tekintetünket Rád függeszteni! Ajándékozz meg bennünket hittel, hogy érthessük szavadat, cselekedhessük parancsaidat! Jézus érdeméért kérünk, hallgass meg bennünket! Ámen.
Kedves Testvéreim!
Nem ritka az életünkben, amikor bizonyos döntésekben tanácstalanok vagyunk. Nem tudjuk mit csináljunk, nem tudjuk, mit tegyünk, nem tudjuk merre menjünk. Milyen jó megkérdezni tapasztaltabb embertársainkat egy-egy nehéz kérdésben! Milyen jó útmutatást kapni rokonainktól, közvetlen családtagjainktól egy-egy kérdésben. Ezzel együtt mégis vannak olyan helyzetek, amikor nyilvánvalóvá válik előttünk, hogy biztos útmutatást, biztos választ emberi bölcsesség, emberi szó nem tud adni.
A pusztai vándorlásban, a nép mindennapjainak lebonyolításában nagyon nagy szükség volt a vezetésre, a vezetettségre. Azt látjuk a zsidó nép életében, hogy Isten vezetni akarja őket kisebb és nagyobb dolgokban egyaránt. Amikor kivonulnak Egyiptomból, akkor Isten nappal felhőoszlopban, éjjel pedig tűzoszlopban vezeti őket. De ezen túl a mai igében látjuk a papi ruha felépítését, az efódot és a mögötte elhelyezkedő hósent, amely az úrimot és túmmimot tartalmazta. Ez a „felszerelés” arra szolgált, hogy Isten színe előtt, az arra kíváncsi egyének megérthessék Isten akaratát életükre nézve egy-egy nehéz kérdésben.
Nagyon vitatott, hogyan működött az úrim és a túmmim. Annyit kell tudnunk, hogy a pap ruhájában volt, a hósenben ez a két kő vagy több kő? Akkor, amikor döntés előtt állt a nép vagy valaki, akkor a pap/főpap benyúlt a hósenbe a kövekért és azoknak a bizonyos ábrázata mutatta, hogy igen vagy nem. Különösen a királyok korában látunk erre nézve utalásokat. Egyrészt Saul királlyal kapcsolatban olvassuk, hogy amikor vétekben volt, már nem kapott kijelentést: „Megkérdezte Saul az Urat, de az Úr nem válaszolt neki sem álomban, sem az úrimmal, sem a próféták által” (1 Sámuel 28, 6)
A filiszteusokkal kapcsolatban szerette volna megtudni Saul, hogy belemenjen-e az ütközetbe vagy ne menjen bele? Dávid király is kérdez ilyesmit később. Annyi a különbség, hogy Saul az engedetlen állapotában nem kap választ, Dávid király pedig megkapja a választ, hogy menjen tovább és harcoljon.
Tehát a mai igében láthatjuk, hogy Isten úgy rendelkezett a népe kultuszát illetően, hogy abban mindenképpen helye legyen az Istennel való kommunikáció minden szintű lehetőségének, mert Isten a népét vezette és vezeti.
Az emberben, belül a lelkében megvan az a megmagyarázhatatlan vágy, hogy vezetett legyen a természetfeletti hatalmak által. Minden ember lelkének van egy kapcsolódási része, amely kapcsolódni akar valamilyen felsőbb hatalomhoz vezetés, vezetettség céljából. Valahogyan így vagyunk megalkotva. Ezért van lelkiismeretünk, amely mindenkiben megszólal. Ezért látjuk azt, hogy mennyire virágzanak ma is, a felvilágosult társadalmakban az ezoterikus mozgalmak, mennyien elmennek jósnőhöz, természetgyógyászhoz, mindenféle okkult személyekhez, hogy életük egy-egy nehéz kérdésében útmutatást kapjanak. Természetesen ezt az útmutatást sokan Istentől kérik és kapják meg.
A Biblia elején, a teremtéstörténetben egyértelmű, hogy az ember kezdetben Istennel közvetlen kapcsolatban volt. Vezetettsége, Istennel való közvetlen kommunikációja zavartalan volt. Viszont a bűneset következtében leszakadtunk, elszakadtunk az Úrtól és a vezetés, vezetettség megszűnt. Isten és az ember között megszűnt a közvetlen kommunikáció, egy nagy szakadék került a Teremtő és teremtménye közé, a bűn. Ugyan meglett ez a szakadék, de két dolog nem változott. Isten vágya arra, hogy vezesse az embert és az ember szüksége arra, hogy vezetett legyen.
Isten szól, de az emberek nem törődnek vele. Jób könyvében azzal találkozunk Elihú első beszédében: „Hiszen szól az Isten így is meg úgy is, de az emberek nem törődnek vele.” (Jób 33, 14) Isten vezetni akarja az embert, Isten szól az emberhez, viszont az ember nem mindig érzi szükségét az Isten vezetésének, vagy nem ismeri fel a vezetést.
Isten szól igéjén keresztül, hív önmagához, hogy az eltorzult ember újra ember legyen. Isten hív téged is, hogy az életed a halálból az életre menjen. Hív, mert meg vagy fáradva és megnyugvást, békességet akar adni elalélt lelkednek.
Ez a hívás Jézus Krisztusban teljes és Ő megszólít most mindenkit: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek.” (Máté 11, 28) Csak Jézus által és Jézusban lehet újra kapcsolat az elveszett ember és Isten között. Jézus a közbenjáró, aki által nekünk újra lehet érzékszervünk, érzékelésünk az Isten akaratára, vezetésére nézve!
Az embernek szüksége van az Isten vezetésére, mint ahogyan szüksége volt a népnek is erre a vezetésre, de nagyon sokszor nem ismeri fel ezt a szükséget önmagában. Inkább az igényeire figyel, nem pedig a szükségeire. Szükségünk van arra, hogy vezessen bennünket az Úr, különben elveszünk!
Hogyan lehet megérteni az Isten akaratát? Mi teszi az embert az Isten beszédét értővé? Hogyan kezdi el valaki érteni az Istent?
Zimányi József lelkész sokat szenvedett a hitéért. Lágerben volt, fogságban, mert barátaival levelet írtak Sztálinnak. Felemelték a hangjukat az istentelen hatalom ellen. Amikor készültem, felelevenedett bennem könyve és annak a címe: Tűzoszlopoddal a jéghegyek között. A cím egyrészt utal az Isten vezetésére a tűzoszlop miatt, másrészt pedig utal Szibériára a jéghegyek miatt. Európai ember számára elképzelhetetlen dermesztő hidegben dolgoztatták a foglyokat és ezekben a munkatáborokban iszonyatos körülmények uralkodtak. Rengeteg „jéghegy”, amelyeken át vezette az Úr ezt a lelkipásztort. Fogsága alatt és fogsága után nagyon sokan kérdezték tőle, hogyan vezeti őt az Úr? Válasza mindig ez volt: van egy antennám, amelyen keresztül veszem a mennyei adást. Ez az antenna, a hit. Hit az Úr Jézus Krisztusban.
Ezért is olvastam fel a Római levél egy igeversét, amely arról szól, hogy a Lélek által vezetett emberek azok Isten gyermekei. Fordítva is igaz, akik Isten gyermekei, azokat vezeti az Isten az Ő Lelke által.
Tulajdonképpen a hit, a gyülekezeti közösség, a hívő magatartás arra kell irányuljon, hogy Istennel élő kapcsolatunk legyen és ebben a kapcsolatban egyre inkább megértsük az Ő szent akaratát saját és mások életére nézve! A gyülekezeti közösség, az alkalmak azért fontosak, azért kell nekünk itt lennünk, hogy megérezzük az Isten jelenlétét az ő igéje által és ebben a jelenlétében megértsük vezetését is! Ha nem a vezetés iránti szükség van a szívünkben, ha nem azért vagyunk itt, hogy Ő betöltsön jelenlétével és vezessen bennünket, akkor a közösségünk egyre erőtlenebbé, kiüresedetté válik. Nagyon fontos, hogy Reá nézzünk és Tőle várjuk az útmutatást életünkre nézve!
Isten vezetni akar, de hogyan teszi ezt ma? Úrimmal és túmmimmal? Esetleg egy kristálygömb van a lelkészi hivatalban, ahová eljöhetnek a testvérek és én majd megmondom, merre menjenek, mit csináljanak?
Nem. Röviden szeretném elmondani, hogyan szól hozzánk Isten.
- Igéje által általánosan és konkrétan. Személyes csendességben és közösségi alkalmakon.
- Imádság által, amikor is imádság közben az embernek gondolataiban elkezd szólni az Úr.
- Körülményeken, személyeken keresztül. Egy-egy életesemény, öröm vagy szomorúság, egy-egy történés, testvéri szó. (Bálám szamara, Nátán próféta)
- Megújult lelkiismereten keresztül.
Mindezeket a Lélek által kell megtapasztalnunk. Isten egyértelművé teszi, ha szól. Egyértelmű, mert békességünk van benne. Belső békesség, leírhatatlan megnyugvás, bizonyosság, hogy rendben vagyok Istennel.
Isten szól hozzánk, vezetni akar bennünket. Bízzuk rá magunkat, ne mérlegeljünk, ne gondolkodjunk, hanem induljunk el azon az úton, amelyen vezetni akar bennünket! Ámen.
UTÓIMA: Szerető Istenünk! Köszönjük, hogy szólsz hozzánk, köszönjük, hogy szavad által vezetni akarsz bennünket. Annyira szükségünk van arra, hogy vezetésedet megértsük és rábízzuk magunkat. Nagyon sokszor nem halljuk süket füleinkkel szavadat, mert kemény a szívünk. Annyi sokszor nem mozdulnak a lábaink, amikor küldesz bennünket. Kérünk Téged, ajándékozz meg bennünket élő hittel, hogy érthessük akaratodat és rábízhassuk magunkat rendeléseidre. Könyörgünk gyülekezetünkért, adj minél többünknek halló fület a Te igédnek meghallására, megértésére és megcselekvésére! Ámen.
