ALAPIGE: „Simon Péter és egy másik tanítvány követte Jézust. Ez a tanítvány ismerőse volt a főpapnak, és bement Jézussal együtt a főpap palotájába; Péter pedig kívül állt az ajtónál. Kiment tehát a másik tanítvány, a főpap ismerőse, szólt az ajtót őrző lánynak, és bevitte Pétert. Az ajtót őrző szolgálólány így szólt Péterhez: Nem ennek az embernek a tanítványai közül való vagy te is? De ő így felelt: Nem vagyok. Ott álltak a szolgák és a templomőrök, akik tüzet raktak, mert hideg volt, és melegedtek. Péter is ott állt köztük, és melegedett… Simon Péter pedig ott állt, és melegedett. Ekkor így szóltak hozzá: Nem az ő tanítványai közül való vagy te is? Ő tagadta, és megint csak azt mondta: Nem vagyok. A főpap egyik szolgája, annak a rokona, akinek Péter levágta a fülét, így szólt: Nem láttalak én téged vele együtt a kertben? Péter ismét tagadta, és akkor nyomban megszólalt a kakas.” János 18, 15-18. 25-27
Kedves Testvérek!
Ez a virágvasárnap is zárt templomajtók történik, mint ahogyan a tavalyi is történt. Ennek ellenére tudnunk kell azt, hogy az Isten beszéde, az Isten igéje nincs bilincsbe verve és a mai igének is aktuális üzenete van mindannyiunk számára. János evangéliumából Péter tagadásának a történetét olvastam fel. Mindegyik evangélium sajátos módon mondja el ezt a történetet, de mind a négyen közlik ezt az esetet. Füle Lajos verse is nagyrészt a jánosi beszámoló alapján íródott.
Simon Péter
Valami fényt! - A főpap udvarában
ott lobogott a tűz és nevetett,
vidám szikrákat szórt az éjszakába.
Simon elindult felé, mint a kába.
Nem Péter, nem, most nem kőszikla volt ő,
nyárfalevél volt, szélvészben kerengő,
didergő lélek, szánalomra méltó
elárvult ember, telve félelemmel.
A tűz körül jókedvű papi szolgák
tréfával űzték az éjszaka gondját,
csak egy leány fürkészett szét az éjben.
Simonra ismert, valamikor régen
láthatta már a Názáretivel,
gondolta hát, hogy megkérdezi. "Nem,
nem ismerem!" - riadt Simon a szóra,
arcára bár tüzet rakott a vére,
de másik is olvasta rá, fejére,
hogy látta őt Jézussal, tudja biztos'.
Hallgatva és megvetve állt a KRISZTUS
bent Kajafás előtt. Kint fuldokolva
bánattól és méregtől mondta, mondta
Simon, s átokkal, esküvel tetézte:
Nem ismeri, sohsem ismerte, mégse
hittek neki... Nagy láng csapott az égnek,
s kakasszó harsant messze, mint ítélet.
Péter egy másik tanítvánnyal követi Jézust, akit korábban elfogtak. Nem tudjuk, hogy ki lehetett az a másik névtelen tanítvány, de azt látjuk, hogy van ismeretségük bemenni a főpap udvarába. Péter, annak ellenére, hogy a többiek félelmükben elmenekültek, bátor volt ahhoz, hogy kövesse Jézust. Tagadásának történetében azt is meg kell látnunk, hogy ő elsősorban nem azért indult el, hogy megtagadja Jézust. Nem, Ő azért indult el, mert nagyon szerette az Urat. Nem akarta szem elől téveszteni, nem tudott tőle elszakadni, de sajnos ennek a bátor cselekedetnek az lett a következménye, hogy Péter szörnyű tagadásba süllyedt.
Fájdalmas állomás ez a tagadás, fájdalmas olvasni, látni, hogy egy hűséges tanítvány, egy a tizenkettő közül szemrebbenés nélkül tagadja meg mesterét. Fájdalmas dolog az, amikor egy hívő ember úgy viselkedik, mint aki nem az. Tulajdonképpen ennek a péteri viselkedésnek ez a gyökere és ez a mi életünkkel is a közös nevezője: a hívő ember a külső körülmények hatására úgy viselkedik, úgy nyilatkozik, mint aki nem az. Szomorú dolog ez. Csupán Péter kell kárhoztatnunk ezért? Nem gondolom. Mindannyian Péterek vagyunk. Ezért is vannak a templomaink tornyain kakasok, hogy hangtalanul is figyelmeztessenek arra a kakasra, amely megszólalt ezen a sötét éjszakán.
Mégis, mire figyelmeztetnek? Péternek Jézus már előre megmondta, hogy mi fog történni: a kakas megszólalása előtt háromszor tagadsz meg engem. Péter megértette Jézus szavát, csak nem vette elég komolyan. Nem vette komolyan Jézust, mert azt gondolta, hogy neki olyan erős a hite, hogy minden körülmények között meg tud állni. Pedig nem így van. Péternek volt hite, de gyenge volt. Nem kellett volna Péternek hősködnie, hogy Ő azért is utána megy Jézusnak. Meg kellett látnia a főpap udvarában, hogy mennyire eluralkodik a szívén a félelem. Komolyan kellett volna vennie Jézus szavát, aki előre figyelmeztette. Mivel nem tette, ezért a kakas szólalt meg, miközben a tagadás után az idegen tűz mellett melegedett. Ez a melegedés nagy bukásba került. Jól esett ott lenni a tűz mellett, de tagadás lett a vége.
„Ímé, a legnagyobb hit és a legkeményebb bukás így vannak egymás mellett közvetlenül egy ugyanazon szívben. Csak egy előre nem látható körülmény van közöttük. Ímé, a legnagyobb erő és a leghitványabb gyengeség ennyire közel vannak egymáshoz, ennyire határosak.” – fogalmaz Joó Sándor.
Kedves Testvéreim! Vegyük komolyan a kísértéseket. Vegyük komolyan Krisztus intő szavát. Ne menjünk idegen tüzek közelébe melegedni, gondolva, hogy a mi hitünk mindenre elég. Ne feszítsük túl a saját határainkat, mert a nagy hit nagy bukással végződhet!
Igen, itt is a nagy hit nagy bukással végződött, de Péter nem veszett el. Nem dobta el az életét, mint Júdás, mert megtartotta Krisztus szelíd tekintete, amellyel Lukács evangéliuma szerint találkozott.
Krisztus tart meg bennünket, nem pedig mi magunkat. Péter követni akarta Krisztust a szenvedésében, de rájött, hogy Krisztus követte őt a tagadásában. És kegyelmes volt hozzá. Ilyen kegyelmes hozzád is, megtart, rád tekint, mert szeret. Találkoztál-e már a bűnbocsátó tekintetével? Ámen.
