ALAPIGE: Jób 13, 1-12
Kedves Testvéreim!
Tapasztalat szemben a hittel. Jób könyvének nagy része a szenvedő ember vívódását tárja elénk. Ezzel együtt olvashatjuk azt is, hogyan reagál a környezete a szenvedő ember szenvedésére, leginkább milyen válaszokat adnak Jób barátai a szenvedés kérdésére.
Jób egy olyan szenvedő, aki nem érti, miért került ilyen helyzetbe? Nem érzi, nem érti azt a helyzetet, amibe belecsöppent, jogtalannak érzi a büntetést. Barátai annyit tudnak neki mondani, hogy bűne miatt történtek vele ezen szörnyű események. Jób nem érti, miért van ebben a helyzetben, barátainak megállapítását nem tudja elfogadni.
Ebben a fejezetben ki is nyilvánítja, hogy barátai tudása nem válasz a szenvedésére. Elifáz, Bildád és Cófár beszéde nem mond semmi újat, hanem valami olyasmit akarnak ráerőltetni, amelyet Jób saját maga is jól tud. Jób inkább Istennel szeretne beszélni esetével kapcsolatban, mert nagy kérdések vannak benne.
Nemrég beszélgettem egy koronavírusos beteggel a kórházban, aki már viszonylag idős korú volt és nagyon nehezen élte meg a kórházi körülményeket, nehézségeket, a magányt. Beszélgetésünk végén megfáradtan párnára hajtotta a fejét és ennyit mondott: Még az Isten sem néz ránk!
Jób szenvedésében is ez a legnehezebb: úgy érzi, úgy tapasztalja, hogy Isten nem foglalkozik vele, ahogyan ez a meggyötört beteg vélekedik, aki megfáradt, belefáradt a szenvedésbe, a magányba, a nehézségbe.
Mégis, a szenvedő Jóbot mi viszi tovább ebben az egész folyamatban? Jób hisz az Istenben, annak ellenére, hogy mást tapasztal, mint amiben, akiben hisz. A tapasztalt isten nem ugyanaz, mint az az Isten, akiben Jób hitt és hisz.
Jób úgy tapasztalja, hogy Isten el akarja pusztítani, életére tör, céltáblává tette őt, de ennek ellenére hisz abban az Istenben, akit Ő megismert, aki nem akarja a bűnös ember halálát, hanem azt, hogy megtérjen és éljen. Valóban így is van, hisz ezeket a szörnyűségeket nem az Úr teszi szolgájával, hanem csupán megengedi azt. Minden szenvedést, rosszat, betegséget, veszteséget a Sátán idéz elő Jób életében, természetesen az Isten tudtával és engedélyével. Jób érzékeli, hogy Isten célba vette, de hiszi, hogy ez nem lehet az élő Isten, akit ő megismert, akinek áldozott, akivel kapcsolatban volt. Barátai hiába beszélnek neki, nem tudja ezt a nagy feszültsége feloldani sem másokkal, sem önmagában, ezért kívánkozik az Úr elé, hogy egyenesen Vele tisztázza ezt az egész kérdést: magát az Urat akarja meglátni, hogy megérthesse, mi történik tulajdonképpen?
Kedves Testvérem! Sokszor esünk bele mindannyian Jób helyzetébe: mindaz, amit tapasztalunk a mindennapokban nem egyezik a hitünkkel, nem egyezik azzal az Istennel, akiben hiszünk: járvány, tragédiák, merényletek, fájdalmak, csalódások. Hogyan történhetnek ezek a dolgok? Hogyan állhat ezek mögött a dolgok mögött Isten? Mi nem ilyennek ismerjük Őt a kijelentésben!
Megtanulhatjuk Jóbtól, aki nagyon helyesen magával az Úrral akarta ezt a feszültséget megbeszélni. Ha ezen kérdések gyötörnek, feszítenek, akkor nyugodtan odamehetünk az Istenhez és akár kiálthatunk is Hozzá, hogy megérthessük, mik történnek velünk és körülöttünk!
Rossz lelkigondozók. Jób barátai nem váltak be, mint lelkigondozók, mint vigasztalók. Elmarasztalja itt őket Jób és később maga az Úr is. Nem voltak ők rossz emberek, hisz odamentek Jóbhoz, összebeszéltek, hogy meglátogatják, hogy vigasztalják barátukat. Vele sírtak, egy hétig ott ültek mellette a földön. Nagy dolog ez, ma már kevesen tennék ezt meg. Részesedtek a Jób szenvedésében. Ugyanakkor később azt látjuk, hogy mégis megbuknak, mint lelkigondozók.
A lelkigondozó egyik kulcsfontosságú erénye, hogy képes a hallgatásra. Nagyon érdekes, hogy a hallgatni magyar szóban a „hall” ige is benne van. Ez beszédes, hisz a lelkigondozó hallgatásában nem csupán az van benne, hogy nem szólal meg, hanem az is benne van, hogy odafigyel a másikra, kíváncsi a másik érzéseire, fájdalmára, vívódására, kérdéseire. Jób barátai ezt a kettőt nem tudták egyszerre alkalmazni: vagy csendben voltak, de nem figyeltek; vagy figyeltek, de nem tudtak csendben maradni.
Saját teológiai meggyőződésüket akarták ráerőltetni Jób helyzetére és nem foglalkoztak semmivel, csak az igazuk érvényesítésén fáradoztak. Nem figyeltek Jóbra és nem figyeltek Istenre. Ezért is vádolja Jób őket azzal, hogy személyválogatók, másrészt pedig nem tisztelik Istent.
Személyválogatók, mert a bűnösnek látszó Jóbot máris leírják, alábbvalónak tekintik, megtérésre intik, lesajnálják. Másrészt nem tisztelik Istent igazán, hiszen csak a saját elgondolásuk szerinti istenben hittek, világlátásukba nem fért bele egy szuverén Isten, csak egy olyan, akit ők elképzeltek, akit ők megismertek.
Kedves Testvérem! Láthattuk, hogy a tapasztalatunk nem mindig fedi a valóságot. Jób gonoszként élte meg az istent szenvedésében, de igazából nem ez volt a valóság. Jóbot a Sátán kérte ki és gyötörte, de az Úr megdicsőítette magát és helyreállította szolgája életét. Jób tapasztalásával szemben hitt az Istenben, aki Ő korábban megismert. A felhők összegyülekezése nem azt jelenti, hogy többé már nem süt a nap, csak a felhők alatt álló és azoktól szenvedő érzékeli így, de attól még az nincs így! A hit keresztülsegít a sötét időszakokon és meg tud tartani az Úrral való kapcsolatban!
Sötét, nehéz időszakban vagyunk most mindannyian. Talán úgy érezzük magunkat, mint az a beteg a kórházi ágyon vagy mint Jób: még az Isten sem foglalkozik velünk! Viszont attól, hogy így érezzük, még nincs így. Isten igen is foglalkozik velünk, gondja van ránk és szabadulást hoz az életünkbe annak idején! Tartsunk ki, higgyünk az Istenben, aki kijelentette magát Krisztusban! Higgyünk az Istenben, aki megmutatta végtelen szeretetét az Úr Jézusban az embereknek! Ámen.
