Lekció: Ézsaiás 49, 14-26
Textus: Lukács 15, 1-7
„A vámszedők és a bűnösök mindnyájan Jézushoz igyekeztek, hogy hallgassák őt. A farizeusok és az írástudók pedig így zúgolódtak: Ez bűnösöket fogad magához, és együtt eszik velük. Ő ezt a példázatot mondta nekik: Ha valakinek közületek száz juha van, és elveszít közülük egyet, vajon nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet a pusztában, és nem megy-e addig az elveszett után, amíg meg nem találja? És ha megtalálta, felveszi a vállára örömében, hazamegy, összehívja barátait és szomszédait, majd így szól hozzájuk: Örüljetek velem, mert megtaláltam az elveszett juhomat. Mondom nektek, hogy ugyanígy egyetlen megtérő bűnös miatt nagyobb öröm lesz a mennyben, mint kilencvenkilenc igaz miatt, akiknek nincs szüksége megtérésre.”
Kedves Testvéreim!
Yo-Yo Ma, a világhírű, kínai származású csellista egy csodálatos New-Yorki koncertje után hazaindult. Másnap reggel fáradtsága miatt elaludt, késve felkelt és gyorsan összekapta magát sietségében, hisz indulnia kellett a következő programjára. Hívott egy taxit, annak csomagtartójába betette az 1773-ban, Bécsben készült, 2,5 millió dollár értékű csellóját és már száguldott is a taxival Manhattanba a következő koncertjére. Amikor kiszállt a taxiból, gyorsan sietett a koncertterembe, amikor belépett, akkor vette észre, hogy a csellója a taxi csomagtartójában maradt. Mikor kiszaladt, már csak a jármű messzi képét látta. Egy kegyetlen nap következett az életében, hisz lázasan kereste a taxist, az elveszett hangszerét, elég reménytelenül, hisz egy ekkora városban rengeteg, több ezer taxis van és a cselló elég jó zsákmány lehetett bárkinek. A lázas keresés, meghiúsult koncert után az esti órákban rátalált egy garázsban a taxira, amellyel reggel utazott, a csomagtartójában ott volt a cselló. Leírthatatlan volt az öröme, amikor megtalálta elveszett hangszerét.
Bizonyára mindannyian éreztünk már hasonlót, még ha nem is ilyen szintű veszteséget éltünk át, de mégis nem ismeretlen ez a tapasztalás: valami, ami fontos, elveszítettem. Szörnyű dolog szembenézni a veszteséggel.
Ezen túl, talán már azt is tapasztalhattuk, hogy mi lettünk az elveszettek. Talán gyerekként elkóboroltunk a szüleinktől, akik sokáig kerestek és hosszú idő után találtak ránk. Elvesztünk a tanulásban. Halasztgattuk, kerülgettük és egyszer csak a fejünkre nőtt és kicsúszott a kezünk közül. Talán naponta érezzük, hogy el vagyunk veszve a munkánkban, egyre csak sűrűsödik, erőnk egyre csak fogy és jobban és jobban úrrá lesz rajtunk az elveszettség érzése.
A zsidó nép is elveszettnek érezte magát a fogságban. Minden, ami addig biztonságot, viszonyítási pontot jelentett az életükben, a nemzet életében, megszűnt létezni. Azt élték át, hogy Isten megfeledkezett róluk, hogy már nem törődik velük, hogy minden azért van, mert Isten, az élő Úr hátat fordított nekik. Ézsaiás mai igéje viszont ezt olyan gyönyörűen megcáfolja. A nép ugyan azt gondolja, hogy állapotának eredete az, hogy Isten megfeledkezett róluk, de Isten ezt egyértelműen másként gondolja. Gyönyörű ez az ige:
„Megfeledkezik-e csecsemőjéről az anya, nem könyörül-e méhe gyermekén? De ha ő meg is feledkeznék, én akkor sem feledkezem meg rólad! Íme, a tenyerembe véstelek be, szüntelenül előttem vannak falaid” Ézsaiás 49, 15
Ézsaiás itt Isten szívének szándékaiba, érzéseibe enged betekintést. Olyannyira szereti, olyannyira kedves számára népe, mint édesanyának piciny gyermeke. Azt a különleges kötődést, kapcsolatot hozza példának az Úr saját viszonyulásának bemutatására, amely édesanya és csecsemője között van. Mérhetetlen gondoskodási vágy, mérhetetlen kiszolgáltatottság és különleges, szinte már misztikus emberi kapcsolódás. Ez az Isten viszonyulása a népéhez. Fáj a szíve az elveszettek után.
Lukács evangéliumának a 15. fejezete is az elveszettekről szól. Csodálatos rész ez a Bibliában, benne van az elveszett juh, az elveszett drahma és az elveszett tékozló fiú. Szokták ezt a fejezetet evangélium az evangéliumban résznek hívni, mert Jézus Krisztus olyan csodálatosan megfogalmazza az elveszettséget, a megtalálás örömét, a hazavezető út lehetőségét és az Atya mérhetetlen irgalmát.
Jézus Krisztus leül a bűnösök közé, vámszedők, paráznák társaságát élvezi Krisztus, nem pedig a vallási vezetők fennkölt miliőjét. A nyomorultakhoz megy oda, nem pedig a jókhoz. És ekkor zúgolódnak a vallásos értelmiségiek, hogyan tehet ilyet, miért feledkezik meg rólunk, miért nem ránk figyel a mester? Miért nem velünk foglalkozik? Kedvesebbek neki ezek az elveszettek, mint az igazak?
Erre reflektálva mondja el Jézus ezt a három példázatot, amelyet olvasunk kizárólag Lukács evangéliumában az elveszett juhról, az elveszett drahmáról, és az elveszett fiúról. Az első történetben a veszteség egy százalék, a másodikban már tíz százalék, a harmadikban pedig már egyenesen az állomány fele, ötven százalék.
A juh minden bizonnyal figyelmetlen volt, az ösztöneit követte, ezért elmaradt a többiektől és lett elveszett. A drahma csak engedelmeskedett a természet erejének, a gravitáció lehúzó erejének és önmaga tehetetlenségénél fogva lett elveszetté. A tékozló fiú szánt szándékkal lázadt fel és tette magát elveszetté.
Mégis, milyen érdekes. Isten atyai kegyelme minden veszteséget ugyanolyan komolysággal kezel, legyen az bármekkora mennyiség. Isten Atyai szeretete minden veszteséget helyre akar hozni, történjen az elkóborlásból, leesésből vagy szándékos lázadásból.
Ahogy a bevezetőben említettem, sokféle dologban el lehet veszni: munkában, tanulásban, társaságban, családban. Mégis, leginkább azt az elveszettséget szeretném aláhúzni, amelyről Jézus is beszél ebben a fejezetben, Lukács evangéliumában. Mit jelent lelkileg, spirituális értelemben elveszni?
Az ember Isten nélkül elveszett ebben a világban: elveszett testileg, lelkileg. Elveszettek vagyunk mindannyian: talán nem figyeltünk eléggé és csak a hasunk, ösztöneink vezettek; talán a környezet lehúzó hatása vezetett félre vagy esetleg szándékosan lázadtunk Isten ellen. Talán mindegy is, az eredmény ugyanaz: magány, félelem, sötétség, bizonytalanság, halál, függőségek, önmagunk körül forgás.
Lássuk meg kedves testvérek, hogy elveszettek vagyunk. Lehet, azért, mert az ösztöneinkre hallgatunk, mint a juh. Meglát egy fűcsomót, jól akar lakni és máris lemaradt a nyájról és a lába a pusztaságba, szakadékba, halálba viszi.
Ó, de sokunkat így csábítanak el saját vágyaink. Egy kis élvezet, egy kis azonnali öröm, hadd legyen az, amit meglátok, azonnal az enyém. A pásztor szava nem számít, majd utolérem őket, nem is baj, ha lemaradok, ne lássák, mivel vagyok elfoglalva. És az önmaga vágyai által megtévesztett bárány máris pusztaságban van, ahol a pásztor nincs jelen.
Ó, de sokszor előfordul, hogy a környezet lehúzó ereje telepszik ránk, mint a drahmára a gravitáció és máris messze kerülünk az atyai háztól.
Az is megeshet, hogy egyszerűen, tudatosan, gonosz módon szembe megyünk az Isten akaratával, rendeléseivel, mert nem vagyunk elégedettek vele, kereteivel, igéjével, rendeléseivel és fellázadunk, mint a tékozló fiú. Mindegy hogyan, de ezekben a történetekben egyértelműen látszik: Jézus Krisztus nem feledkezik meg az elveszettekről, nem feledkezik meg rólad sem. Szeretne megtalálni, szeretne hazavinni, szeretne visszahozni, hazavár. Átélted-e már a Krisztus megtaláló, megmentő szeretetét?
Mik az elveszettségnek a tünetei? Hogyan tudhatom, hogy lelki, spirituális értelemben el vagyok veszve?
- Távol vagyok az Úrtól. Nem hallom a hangját, nem látom az alakját az életemben. Távol vagyok az Úrtól és az Isten népétől, amikor már nem vagyok sem nyáj, sem pedig a Mester közelében.
Testvérem! Ha nem szól hozzád az ige, mert fel sem lapozod, amikor már nem szól hozzád a hirdetett ige, mert nem vagy ott az alkalmakon, amikor nem hiányzik az élő testvéri közösség, mert bolyongsz a nyájak között és végül a pusztában vesztegelsz, akkor el vagy veszve! Ha nem hiányzik a mennyei levegő, akkor halott vagy! Ott éhezel a pusztában, mint az az eltévedt bárány, akiről a példázat szól.
- Ha nem látod, hogy mennyire értékes vagy az Istennek, ha nem látod, hogy mi a terve az életeddel, ha nem látod, hogy mennyire precízen, pontosan megalkotott téged, hogy az Övé légy, ha nem látod, hogy mennyire fontos vagy neki, akkor el vagy veszve. Ó, de sokan el vannak veszve ebben a világban, és azt gondolják, hogy az életük csak véletlen műve és nem számítanak senkinek. Ezért az üresség és önutálatérzés miatt fordulnak sokan maguk ellen, dobják el az életüket, bántják saját testüket, mert az a meggyőződésük: értéktelen vagyok, elfeledkezett rólam az Úr és az emberek is, nem kellek senkinek.
Igen, mi emberek hajlamosak vagyunk megfeledkezni egymásról. Olykor még az anya is megfeledkezik gyermekéről. El sem tudjuk képzelni, hogy hányan és hányan nőnek fel Magyarországon is család, szülő nélkül. Hánykolódnak nevelőszülőről nevelőszülőre, lakásotthonból lakásotthonba. Hánykolódnak a gyermekek apa és anya között, mert azok egykor szerették egymást, most pedig gyűlölik és használják a gyermeket fegyverként egymás ellen. Igen, olykor még az anya, az apa is megfeledkezik gyermekéről, de Isten soha! Jézus meg akar találni! Jézus hazavár, ő szeret, ő alkotott, Ő adta az életedet, meg akar találni, haza akar hozni. Mennyi sok lélek fekszik elgurult állapotba, sötét sarkok félelmében, talán te is egy ilyen lélek vagy… Jézus meg akar találni!
- El vagy veszve, ha nem fáj mások elveszettsége! Testvérek, a hívő emberek annyira el vannak foglalva magukkal, a maguk kényelmével, a maguk táplálkozásával, de nem fáj nekik a kóborló lelkek sokasága, nem fáj nekik, hogy hány és hány tékozló fiú, hány és hány elgurult lélek-drahma, hány és hány elkóborolt bárány-lélek várja azt, hogy megtalálják. Hány és hány lélek van itt a homokkerti gyülekezetben is, akik Krisztusra várnak! Lehet nem tudják, lehet nem értik, hát persze, hogy nem! De azok, akik már megtaláltattak, lehetetlenség, hogy ne induljanak az elveszettek keresésébe a Krisztus követségében!
Ha nem fáj neked mások elveszettsége, ha inkább magaddal vagy elfoglalva és könnyen lemondasz az elveszettekről, akkor Te is ugyanolyan elveszett vagy, mint azok a farizeusok, akik Krisztust megszólták.
- Elveszett vagy, ha ott vagy a disznó vájúja mellett, ha ott dagonyázol a bűnben, ha nem veszed észre, hogy moslék, sár és disznók vesznek körül. A tékozló fiú, aki annyira nagyra becsülte magát, hogy előre elkérve a vagyont saját életet akart, lesüllyed a legmélyebbre. Ó, de sokan mélyre süllyednek és nem állnak fel. Mert az ember önmagától csak mélyre tud süllyedni az alkoholban, a haragban, a paráznaságban, a gőgben, a korrupcióban. Elveszett vagy, ha nem zavar, hogy disznók vájújából akarsz enni!
Drága testvérem! Minden elveszettnek van hazavezető út, egyetlen út: a megtérés útja Krisztusban. Krisztus a hazavezető út. Elveszett vagy! Gyere haza!
Ernest Hemingway A világ fővárosa című novellájában egy spanyol édesapa és tizenéves fia történetét írja le. Az apa és fia közti kapcsolat megromlott és emiatt végleg eltávolodtak egymástól. Amikor a rendkívül népszerű Paco névre keresztelt fiú fellázadt, az apa elzavarta otthonról. Később haragja lecsillapodott, megbánta, hogy elűzte fiát, szerette volna, ha újra otthon van, hosszú időn át kitartóan igyekezett felkutatni őt. A reményvesztett apa az utolsó lehetőséget megragadva, hirdetést adott fel egy madridi napilapban, azt remélve, hogy fia talán elolvassa és válaszol rá. A hirdetésben ez állt:
„Kedves Paco! Mindent megbocsátok! Gyere haza! Találkozzunk délben a szerkesztőség előtt! Szeretettel, Édesapád!"
Hemingway elbeszélése szerint, másnap délben hatszáz Paco nevű férfi gyűlt össze a szerkesztőség előtt. Mindannyian arra vágytak, hogy édesapjuk megbocsásson nekik és hazamehessenek.
Kedves Testvérek! Ma a szerető Mennyei Édesatyánk adott fel hirdetést: Jézusban mindent megbocsátok, gyere haza! Ott leszel a szerkesztőség előtt? Ámen.
