LEKCIÓ: Máté 25, 1-13
TEXTUS: Máté 25, 13
IMÁDSÁG: Szerető Istenünk az Úr Jézus Krisztus által! Legyen áldott a Te teremtő hatalmad, amellyel életre hívtad ezt az egész világot, melybe bennünket is beleteremtettél, ezt pedig okkal tetted. Nem csavargó életre teremtettél bennünket, hanem egy vándor életre, amelynek a célja a veled való találkozás. Ezért vagyunk ma is itt, hogy Veled találkozhassunk. Advent negyedik vasárnapján ezt a célt, az életünk rendeltetését szeretnénk egyre jobban megérteni, hogy ne csavarogjunk tovább, hanem haladjunk a cél felé. Őszintén megvalljuk neked: sokszor kívánatosabb, ígéretesebb a csavargó élet. Szeretünk isteni vezetés nélkül bolyongani a világban, szeretjük megélni az általunk vélt szabadságot. Tölts meg bennünket Lelked által engedelmességgel, hogy haladjunk az égi város felé, amelyet elkészítettél számunkra! Jézus nevében kérünk, hallgass meg! Ámen.
Kedves Testvéreim!
Az elmúlt alkalommal megismerkedtünk a tíz szűz példázatának körülményeivel: miért más ez a történet, mint a többi és ez a mássága milyen üzenetet hordoz? A példázat az „akkor” szóval kezdődik, amely egyrészt bizonyosságot hordoz arra nézve, hogy a mi Urunk valóságosan vissza fog jönni, másrészt pedig bizonytalanságot üzen az időpontra nézve. Nem tudjuk mikor fog bekövetkezni ez a nap. Annyi bizonyos előttünk: hamar és váratlanul. Erről beszél számunkra a Biblia.
A mai istentiszteleten már egy kicsit elidőzünk a példázat képeinek, mozzanatainak üzenetében.
1. Nincs olaj. A történet elején tíz szűzről olvasunk. Együtt vannak, nem lehet külsőségek alapján különbséget tenni közöttük. A menyasszony nyoszolyólányai voltak ők, akik segítették a szerelmesek találkozásának megvalósulását. Azon az éjszakán ők képviselték a násznépet, hisz lámpásaikkal fogadták a vőlegényt, aki ezek után találkozhatott a menyasszonnyal. Majd a vőlegény otthonában folytatódott a mennyegző. Tíz leányról van itt szó, akik talán egyforma ruhában voltak, mindegyiknek volt lámpása, mindegyik el is aludt a vőlegény késlekedése folytán. A menyasszony vagy a násznép nem tudott közöttük különbséget tenni, mindegyikük ismerős volt és látszólag egyforma. Mégis, amikor megérkezik a vőlegény a tíz szűzből máris kétszer öt szűz lesz. A számuk megegyezik, csak a vőlegény ékezése megosztja őket, innentől beszél róluk, a Biblia okosokról és bolondokról. Egyetlen dolog alapján különbözteti meg őket a történet: az olaj megléte. Az olaj!
Világunk történelme még annál tart, hogy a tíz szűz együtt van. Egy kicsit közelebb hozva a dolgot, még ott tartunk, hogy együtt vagyunk. Többen, mint tízen, de együtt vagyunk. Jézus megjelenésével ez megváltozik, hisz lesznek közöttünk olyanok, akiknek van és lesz olaja, és lesznek olyanok, akiknek nincs és nem is lesz olaja. Akinek az életében Krisztus él, az majd azon a bizonyos napon ezt tovább éli majd egy kiteljesedett formában. Akinek az életében pedig nem él Krisztus, azon a bizonyos napon Jézus nélkül marad egy örökkévalóságra. Aki elmegy Jézus mellett földi életében, amellett elmegy majd a király is az igazság napján.
Ezek a bolond szüzek sem vették komolyan a vőlegény érkezését. A környezetnek, az embereknek meg akartak felelni, mert vittek magukkal lámpást, de nem vittek bele olajat. Megvolt a keret, de nem volt tartalom. Nem tudtak világítani. Mutatták, büszkélkedtek csillogó lámpásaikkal, csak éppen használhatatlanok voltak. Éppen a lényeg hiányzott, az olaj.
Képzeljünk el egy olyan festményt, amelynek nagyon díszes, csillogó a kerete. Mindenki megcsodálja szépségét. Kérdezgetik az árát, amely bizonyára nem volt kevés. A csodálatos keret magáért beszél, de csak egy fehéren maradt vásznat foglal magában. Szép a keret, de a festmény, a tartalom üres maradt. Szép volt a bolond szüzek lámpása, csak éppen a lényeget nem tudták vele végrehajtani, a világítást.
Képzeljünk el egy családot, ahol minden megvan. Vannak szülők, vannak gyerekek. Nagyon szép családi házban élnek egy nagyváros szívében. Csodálatos zöld övezet veszi őket körül, a szülők jól fizető munkahellyel rendelkeznek, a gyerekek erős iskolába járnak. Jövőjük biztosított kétségek nélkül. Mégis hiányzik a családból a szeretet, a megértés. Nem tudnak egymás nehézségeiről, nem szoktak beszélgetni. Úgy mennek el egymás mellett nap, mint nap, mint az idegenek. Ez csak egy elképzelt család, de sokszor valósággá válik. Minden megvan, ami keret, csak éppen a tartalom hiányzik. Az a tartalom, amely családdá formálná ezeket az embereket.
Képzeljünk el egy gyülekezetet. Csodálatosan fel van újítva a templom. Az orgona teljesen új építésű, nagyon sok pénzbe került. A kántor egy orgonaművész, tudós lelkipásztorok prédikálnak a szószéken. Rengeteg a történelmi ereklye van a templomban, a parókia szinte új. Anyagi gondjaik egyáltalán nincsenek. Vasárnapi istentiszteleten mindenki a helyén van. A kántor az orgonánál, a lelkész a szószéken, csak éppen az evangélium hiányzik. Egyik alkalmon sem hangzik isten igéje, hanem irodalmi remekművekből olvasnak fel, világi énekeket énekelnek. Megvan minden, csak gyülekezeti életet gerjesztő isteni szó nincs. Adott a keret, csak épp a tartalom hiányzik.
Nagyon szörnyű az ilyen keretté merevedett állapot. Minden megvan, még sincs semmi. Tragédia, amikor nincs olaj.
2. Késő. Szörnyű az az érzés, amikor valamiről lekésik az ember. Egyik vak ismerősömmel sokat jártunk együtt istentiszteletre. Az indulás időpontját mindig a magam tempójához igazítottam, de a séta közben rájöttem arra, hogy el fogunk késni. Mondtam is társamnak, hogy valószínűleg el fogunk késni, de ne izguljon, maximum a főénekre odaérünk. Kissé lehangoltan válaszolta: „Akkor lekéssük a kegyelmet és a békességet.” Nagyon igaza volt, valóban lekéstük az istentisztelet nyitó momentumát, amikor a lelkipásztor Pál apostol szavaival köszönti a gyülekezetet: Kegyelem néktek és békesség… Ennél már csak az a szörnyűbb, ha valóban lemaradunk a kegyelemről és az abból következendő békességről, mert nem fogadtuk el az üdvösséget az Úr Jézus Krisztusban. Nagyon sokan lekésnek a kegyelemről és a békességről, nem csupán azért, mert örökké elkésnek és elmaradnak az istentiszteletről, hanem azért, mert visszautasítják Krisztus kegyelmét.
Így késett le a bolond gazdag is a kegyelemről. Tudjuk Lukács evangéliumából, hogy a bolond gazdag halála után a pokolba, Lázár pedig a mennyországba kerül. A gazdag már szánta, bánta életét és aggódott szeretteiért, de sajnos elkésett ezekkel az érzésekkel. Életében nem foglalkozott a kegyelemmel és családtagjai üdvösségével. Halála után pedig már hiába tette ezt.
Mindenkinek, aki hallja az evangéliumot, meg van az életében a kegyelem ideje. Füle Lajos verse szintén ezt tolmácsolja:
MEGTÉRÉSRE VALÓ IDŐ
Megtérésre való időt
Isten kinek-kinek megád.
Ninivének negyven napot,
Sodomának egy éjszakát.
De nem lehet megtérni már,
Ha egyszer az idő lejár.
Megtérésre hív az ige,
Hallása nem elég,
Istennek van rá ideje,
De neked van-e még?!
Neked van időd foglalkozni a lámpással és a bele való olajjal?! Mennyi ideje volt ezeknek a nyoszolyólányoknak? Az esküvő hét napig tartott. Sőt, még az utolsó napon is csak éjfélkor jött a vőlegény. Vajon miért nem foglalkoztak a lámpással? Vajon miért nem tették azt, amit tenniük kellett volna? Erre a kérdésre talán még maguk sem tudnának válaszolni. Ebben látom a pokol szörnyűségét, az elkésett ember egy egész örökkévalóságon kesereg azon, miért szalasztotta el a kellemes időt és miért nem ragadta meg a kegyelem lehetőségét. Pál apostol erélyesen felhívja a figyelmünket az efezusi levélben: „Áron is megvegyétek az alkalmatosságot, mert a napok gonoszak.” Az idő valóban nagyon gyorsan elszáll, ezért mihamarabb kell lámpásainkat megtölteni.
3. Bezárt ajtók. Van, mikor bezáratik az ajtó. Van, amikor nem lehet megtérni már, mert az idő lejár. Két példa jutott ezzel kapcsolatban eszembe, az egyik egy bibliai példa, a másikat pedig egy megtörtént eset.
A bibliai példa a tíz csapással kapcsolatos. Isten a Fáraó keménységén keresztül megmutatta hatalmát és dicsőségét. Az Úr kijelentette népének hatalmát a természetfeletti történéseken keresztül. A tíz csapásnak az volt a célja, hogy Isten dicsősége nyilvánvalóvá legyen mindenki előtt. Ugyanakkor az oka a Fáraó kemény szíve volt. Cél és ok. Mind a kettő nagyon fontos és elengedhetetlen összetevője ennek a nagy jelentőségű eseménynek. A tíz csapás közül hat csapás alkalmával a fáraó megkeményítette saját szívét, nem törődött Mózes és Áron szavaival, gőgösen állt ellene az isteni felszólításnak. Ez a gőgössége oda vezetett, hogy már nem a maga szívét keményítette meg, hanem Isten volt az, aki elvetette őt. Megkeményítette a fáraó önmagát, ezért bezárult számára az ajtó.
Az egyik idős lelkipásztortól hallottam egy tanítónőről, aki szintén találkozott a nyitott ajtóval még kommunizmus idején. Minden ige neki szólt, amikor a templomban hallotta a prédikációt. Minden énekben önmagára ismert és érezte, hogy nyitva van előtte az ajtó, csak be kell mennie, el kell fogadnia Isten kegyelmét. Félt megtenni ezt a lépést, mert az állásával játszott. Félelme olyannyira elhatalmasodott rajta, hogy az istentiszteletekről is elmaradozott. Megkeményítette magát félelme miatt. Később annyira rosszul érezte magát emiatt, hogy nem törődött már az állásával és elkezdte keresni ismét az Urat, de már csak zárt ajtókat talált. Hiába hallgatta az igehirdetéseket, nem szólt hozzá. Hiába énekelte az énekeket, azok már nem melegítették fel a szívét, hiába lapozta fel egyre többet a Bibliát, csak üres szavakkal találkozott. Nyitva volt az ajtó, de ő nem lépett be egy későbbi lehetőség reményében, de később már bezárult az ajtó.
4. Uram, Uram… A szüzek, miután rádöbbentek a zárt ajtók elválasztó tényére, elkezdtek kiabálni: Uram, Uram… Nyiss ajtót, szeretnénk bemenni! Sokféleképpen el lehet képzelni ezeknek a kérő szavaknak a hangsúlyát. Ezeket a szavakat el lehet mondani szelíden, szinte már könyörögve. Ugyanakkor követelőzve, kötelezve a vőlegényt. A Biblia útbaigazít bennünket, hisz Jézus máshol is használja ezt a képet. „Nem minden, aki ezt mondja nékem: Uram, Uram! Megy be a mennyeknek országába; hanem aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát. Sokan mondják majd nékem ama napon: Uram, Uram! Nem a te nevedben prófétáltunk-e, nem a te nevedben űztünk-e ördögöket, és nem cselekedtünk-e sok hatalmas dolgot a te nevedben? És akkor vallást teszek majd nékik: Sohasem ismertelek titeket, távozzatok tőlem, ti gonosztevők.” (Máté 7, 21-23)
Jézus elmondása alapján inkább követelő hangnemben képzeli az Úr ezeket a szavakat, vagy még pontosabban tudja, hogy ezek a szavak így hangzanak majd el az ítélet napján, hiszen Ő a vőlegény. Úgy állnak oda ezek az emberek: Uram, Uram! Mi megérdemeljük! Hiszen annyi mindent tettünk érted! Elmentünk olajat venni éjszakának idején! Ördögöket űztünk! Gyógyítottunk, szolgáltunk. Engedj be bennünket, mert megérdemeljük! Nem kell az ítélet napjának eljönnie ahhoz, hogy az ember hasonló indulattal követelőzzön Isten ajtaja előtt.
Különbség van az „Uram!” és az „Uram, Uram!” között. „Uram, Uram!”-ozni nagyon könnyű. Általában az ilyen megszólítás mögött csupán egyoldalú követelés áll. Egyoldalú követelés Isten felé úgy, hogy Ő aztán ne merjen tőlem kérni semmit. Ne várjon tőlem semmit, neki az a dolga, hogy az én kívánságaimat teljesítse. Másrészt tudatlanság, vakság az Isten nagyságára, hatalmára nézve. Ezért nagy a különbség az „Uram” és az „Uram, Uram” között!
Te hogyan szólítod meg az Istent? Hogyan várod Őt 2020 adventjében? Mit vársz Tőle?
IMÁDSÁG: Drága Krisztusunk! Köszönjük igédet, amellyel készítesz bennünket az ünnepre. Nagyon fontos vigyáznunk magunkra, hisz bűnös emberek vagyunk és a kísértő nagyon résen van. Köszönjük ezt a példázatot, amelyet mindannyian hallhattunk. Köszönjük, hogy tanítasz bennünket visszajöveteled bizonyosságáról és felszólítasz minket a készülődésre. Ezekben a napokban különösen készülünk, de Urunk, kérjük Lelked erejét, hogy feladataink közepette készíts bennünket legfőképp a Veled való találkozásra. Szentlelked átformáló erejét kérjük, hogy szüless meg a szívünkben, Jézus! Ámen.
