Két hete ilyenkor ért véget életem egyik legkülönlegesebb hétvégéje. Részt vettem az XCC-n, ami három angol szó rövidítése: Extreme Character Challenge (magyarul a jellem extrém próbája).
Ez a három napos kihívás olyan, mint egy vég nélküli nap: 72 óra a vadonban, csak férfiaknak. Minden felszerelést, amire a túléléshez szükségünk volt, magunknak kellett vinni a hátunkon.
Ez a hétvége nemcsak fizikailag, hanem mentálisan és érzelmileg is nagy megterhelést jelentett. Mindeközben megtapasztaltam a bajtársiasság erejét és felejthetetlen lelki pillanatokat éltem át.
Ahhoz, hogy értsétek mi történt velem az XCC-n néhány dolgot fontos elmondanom. Jó pár hónapja ellaposodott az Istennel való kapcsolatom. Nem szakítottam időt a napjaimból, a reggelekből arra, hogy Isten tudjon hozzám szólni a Szentíráson keresztül. Hébe-hóba elolvastam egy-egy igeszakaszt és ritka alkalom volt, ha imádkoztam akár csak 5 percet folyamatosan.
Mondhatjuk, hogy elhanyagoltam az Úr Jézussal való kapcsolatot, pedig Ő az, aki kimentett a bűn rabságából. Ő az, aki annyira szeretett, hogy meghalt helyettem és miattam azért, hogy nekem örök életet szerezzen. Mindezek mellett pedig annak ellenére, hogy Isten Jézust „Úrrá és Krisztussá tette” (Apostolok Cselekedetei 2: 36) én csak Krisztusként láttam.
Ha vétkeztem, mélységesen szégyelltem magam, megbántam, a bocsánatát kértem és Ő megbocsátott. Aztán újra elkövettem ugyanazt a bűnt és lejátszódott ismét az ördögi körforgás: vétkezés, bűnbánat, bocsánatkérés, megbocsátás.
Jézus nem az életem Ura volt, hanem lekicsinyítettem egy mennyei automatává, aki mindig megbocsátja a bűnömet, de én semmit sem vagyok hajlandó változtatni az életemen.
Egyik nap egy újabb emelkedőn indultunk el. Mentem felfelé, ahogy az előző napokon. Azokat a magaslatokat se volt könnyű megmászni, de ez túltett mindegyiken. Többször éreztem úgy, hogy nem fogok tudni felérni a tetejére. „Gyerünk, tovább!” – bátorítottam magam, de nem látszott a hegycsúcs, csak a végeláthatatlan emelkedő. „Hol van a vége?” „Van egyáltalán teteje ennek a hegynek?” Ilyen gondolataim voltak, de tudtam, hogy bármilyen nehéz muszáj feljutnom.
Útközben nemcsak magammal, hanem Istennel is beszéltem. Megköszöntem neki sok mindent: például azt, hogy tanít a küzdelemre, hogy segít a terheket cipelni és nem feladni a harcot; hogy segít a terhek által megerősödni; és hogy a nehézségek idején is ott van a közelemben; megköszöntem, hogy most is itt van velem.
És azért is hálát adtam, hogy meghalt értem a kereszten. Azért, hogy élhessek annyi kínt elszenvedett.
„Az XCC után sem fognak megszűnni a küzdelmek! Harcolnod kell önmagaddal minden nap és küzdened kell azért is, hogy időt szakíts Rám, a Velem való kapcsolatra! Harcolnod kell majd azért, hogy legyen minőségi időd a feleségedre és küzdened kell majd azért is, hogy amikor egy nehéz nap után úgy érzed, nem bírod tovább, akkor se add fel! Bízz bennem, én akkor is ott leszek veled.”
Nem hallottam hangot, de tudtam, hogy ezek nem az én gondolataim. Isten hangja volt.
Végre sikerült! Felértem a hegycsúcsra! Fantasztikus érzés volt! Igazi bajtársak és gyönyörű látvány fogadott ott fent! Egy kis pihenés után hálát adtam, hogy megcsináltam!
Megköszöntem Istennek, hogy adott erőt feljutni! És azt is megköszöntem, hogy hosszú idő után újra beszélt velem. Leírhatatlanul boldog voltam. Leírhatatlanul boldog voltam néhány pillanatig.
Aztán egy hangot hallottam. Nem a fülemmel, de nem is a saját gondolatom volt ez a hang. Isten szólt hozzám ismét:
„Örülök, hogy boldog vagy amiatt, hogy felértél a csúcsra. Örülök, hogy boldog vagy azért, mert újra hallottad a hangom. De tudod én az elmúlt időszakban is akaratam veled beszélni. Minden nap, minden reggel vártalak téged, hogy mondhassak neked valamit, de te nem voltál ott.”
Akkor, ott valami megváltozott bennem. Újra átadtam az életemet Jézusnak. Tudtam, hogyha hazamegyek, nem csinálhatok mindent úgy, mint azelőtt. Változtatnom kell.
Jézus azt mondta a tanítványainak: "Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel naponként a keresztjét, és kövessen engem! Mert aki meg akarja menteni az életét, elveszti, aki pedig elveszti az életét énértem, megmenti azt." (Lukács 9: 23-24)
Harcolnom kell magammal folyamatosan, de mióta itthon vagyok megint tudok imádkozni és olvasom a Bibliát rendszeresen. Mindkettő nagy öröm számomra újra. Határozottan úgy érzem, hogy már nem csak bűnbocsátó Krisztusom Jézus, hanem egyre inkább engedem, hogy az életem Ura legyen.
Törekszem arra, hogy lehetőleg minden nap minőségi időt töltsek a feleségemmel. Ezen kívül pedig jó néhány idő- és energia rabló alkalmazást letöröltem a telefonomról (pl. Facebook, YouTube).
Kedves Férfiak!
Hadd legyek most nagyon konkrét és egészen személyes!
Lehet, hogy már régóta benned van a gondolat, hogy ez nem mehet így tovább, valamit változtatnod kell az életeden, de még sose volt hozzá elég erőd. Az is lehet, hogy nincs ilyen érzésed, de lehet, hogy a környezeted már nehezen bír elviselni téged.
Lehet, hogy hosszú ideje halogatsz megtenni valami fontosat. Lehet, hogy valamilyen függőséggel keseríted meg a körülötted élőket és a saját életedet!
Lehet, hogy a gyerekeid nagyon szeretnék, hogy foglalkozz már végre velük is, de neked más fontosabb.
Lehet, hogy teljesen elhanyagolod a feleségedet, aki már nem is mond semmit, de nagyon vágyna arra, hogy időt tölts vele és ne csak a saját álmaidnak, terveidnek, vágyaidnak élj!
Túl rövid az élet ahhoz, hogy a kifogásokat keresd, vagy felmentsd magad annyival, hogy te ilyen vagy, téged így kell elfogadni. Nem tudom, hogy most milyen élethelyzetben vagy, de azt tudom, hogy Isten tud és akar változtatni rajtad.
Ez azt jelenti, hogy a változás csak rajtad múlik. Akarod? Meg akarsz változni?
Ha a válaszod igen, akkor tegyél is érte! Lépj ki a komfortzónádból, nézz szembe önmagaddal és a határaiddal! Indulj el a nehezebb úton! Hidd el, megéri!
Magassy Máté