Van valami ennivalótok?

TEXTUS: „Ezután ismét megjelent Jézus a tanítványoknak a Tibériás-tengernél. Így jelent meg: együtt voltak Simon Péter és Tamás, akit Ikernek hívtak, Nátánaél a galileai Kánából meg Zebedeus fiai és a tanítványok közül még kettő. Simon Péter így szólt hozzájuk: Elmegyek halászni. Ők erre ezt mondták: Mi is elmegyünk veled. Elindultak, és beszálltak a hajóba, de azon az éjszakán semmit sem fogtak. Amikor már reggel lett, megállt Jézus a parton, a tanítványok azonban nem tudták, hogy Jézus az. Jézus megkérdezte tőlük: Fiaim, nincs valami ennivalótok? Így válaszoltak neki: Nincs. Ő pedig ezt mondta nekik: Vessétek ki a hálót a hajó jobb oldalán, és találtok. Kivetették tehát, de kivonni már nem tudták a rengeteg hal miatt. Ekkor odaszólt Péterhez az a tanítvány, akit Jézus szeretett: Az Úr az! Amikor Simon Péter meghallotta, hogy az Úr az, magára vette felsőruháját, mert mezítelen volt, és belevetette magát a tengerbe. A többi tanítvány pedig a hajóval jött, mert nem voltak messze a parttól, csak mintegy kétszáz könyöknyire, és kivonták a hálót a halakkal. Amint kiszálltak a partra, parazsat láttak ott, rajta halat és még kenyeret is. Jézus így szólt hozzájuk: Hozzatok a most fogott halakból! Simon Péter beszállt, és kivonta a partra a hálót, amely tele volt nagy halakkal, szám szerint százötvenhárommal; és bár ilyen sok volt, nem szakadt el a háló. Jézus ezt mondta nekik: Jöjjetek, egyetek! A tanítványok közül azonban senki sem merte őt megkérdezni: Ki vagy te? Tudták ugyanis, hogy az Úr ő. Jézus tehát odament, vette a kenyeret, és odaadta nekik, ugyanúgy a halat is. Ez már a harmadik alkalom volt, hogy Jézus megjelent a tanítványoknak, miután feltámadt a halottak közül.” János 21, 1-14

Kedves Testvérek!

A felolvasott történet többek között bemutatja a tanítványok tehetetlenségét, teljes csődjét. Talán engedetlenségükre is rámutat, de elsősorban csődjük, élettel való megküzdésüknek a teljes tragédiája kerül bemutatásra. Láthatjuk, hogy Péter visszamegy a halhalászathoz, holott korábban Jézus már emberhalászattal bízta meg (Lukács 5, 1kk). Annak ellenére a halászattal foglalkozik, hogy tud Jézus feltámadásáról.

Minden bizonnyal Péter lelkében kuszaság van, valami nincs rendben vele. Jézus megjelenésének egyik közelebbi célja talán maga Péter. Tagadásának terhe bizonyára nyomasztó súlyként van jelen a lelkében. Talán ezért is gondolja, hogy ő már csődöt mondott tanítványként, megtagadta Jézust, ő már alkalmatlan lesz arra, hogy embereket halásszon, ezért inkább visszamegy korábbi mesterségéhez.

Sajnos azt kell látnunk, hogy Péter nem tudja csinálni sem a korábbi, sem az újonnan kapott küldetését, feladatát. A bűnnek, a tagadásnak ilyen romboló tud lenni az ereje, kiüti az embert mindenféle lehetséges szerepéből, egy bolyongás, kóborlás lesz az élet. Jézus tudja, látja, hogy Péter egy bizonytalan terepen van, amelyen élete halálra van ítélve. (ilyen lehet egy hivatását hagyott lelkész, vagy szolgálatát elhagyó hívő ember)

Péter halhalászata teljes csőd, egész éjszaka halásznak, de semmi. Egyszer csak egy ismeretlen alak jelenik meg a parton, aki feltesz egy kedves kérdést: Fiaim, nincs valami ennivalótok?

Ezt a kérdést sokféle módon értelmezhették a tanítványok. Péter gondolhatta, hogy egy lehetséges vásárló szeretne a frissen fogott halakból részesedni. Az is felmerülhetett benne, hogy egy kéregető vagy koldus. Válasza kissé dühös, de őszinte: Nincsen. Hiába minden mesterségem, hiába minden erőfeszítésem, hiába minden emberi próbálkozás, nem megy a dolog.

Jézus megáll a te életed küszködésének a partján is és megkérdezi: Fiam, lányom, van valami ennivalód? Tudsz tenni valamit a kenyér mellé? Olyan, mintha azt kérdezné: Érdemes az életed harca? Látod az eredményét a kínlódásodnak, a munkádnak? Elégedett vagy az eredménnyel? Erre vágytál? Ez kell neked? Úgy alakult az életed, ahogyan elképzelted?

Jézus reggel jelenik meg, akkor, amikor minden emberi próbálkozás, ügyesség, akarat csődöt mond. Amikor valaki kimondja Jézusnak, hogy NINCS, az az igazi VAN! Az Isten országában ilyen fordítottan működnek a dolgok. A nincs a van, a van a nincs.

„Csődbe kell jutni minden szökevénynek! Aki magasabb rendű életre van elhívva, az ne éljen alacsonyabb színvonalon!” (Dr. Joó Sándor)

„Ekkor odaszólt Péterhez az a tanítvány, akit Jézus szeretett: Az Úr az!” - Mintha János tudná, hogy Péternek Jézusra van szüksége. Péternek arra van szüksége, hogy rendezze belső lelki konfliktusát az Úrral, hogy a bizonytalan, szökevények, lelki vívódók birodalmából kihozza Őt.

Életed partján megáll ma is a feltámadott Krisztus, és szelíd szóval kérdezi: Gyermekem, van valami ennivalód? Ámen.

Publikálta

Dr. Kállai Imre