TEXTUS: „Most azonban kinevetnek engem, akik fiatalabbak nálam, akiknek az apját annyira sem becsültem, hogy juhászkutyáim közé soroljam. Mire mentem volna kezük erejével? Hiszen életerejük odalett. Ínségtől és éhségtől legyengülve a kopár földet rágják a már régen elpusztult pusztaságon. Vadsóskát tépnek a bokrok mellett, és rekettyegyökér a kenyerük. Kiközösítik őket, és rájuk kiáltanak, mint a tolvajokra. Völgyek szakadékaiban kell lakniuk, a föld és a sziklák üregeiben. A bokrok között kiáltoznak, bogáncskórók alatt gyülekeznek. Esztelen senkiházik, akiket korbáccsal vertek ki az országból. És most ezek gúnyolódnak rajtam, és köszörülik rajtam a nyelvüket. Utálkozva húzódnak el tőlem, és nem átallnak arcomba köpni. Meglazította Isten íjamon a húrt, és megalázott engem, ezért bánnak velem zabolátlanul. Jobb felől csőcselék támad rám, lábamnak gáncsot vetnek, és pusztulásom útját egyengetik. Ösvényemet felszaggatják, romlásomon fáradoznak, és nincs, aki megfékezze őket. Mint valami széles résen, úgy törnek ellenem: romba dőlt falak közt zúdulnak rám. Rémület tört rám, és úgy űzte el méltóságomat, mint a szélvész; boldogságom eltűnt, mint a felleg.” Jób 30, 1-5
Ebben a részben Jób arról beszél, hogy mennyire elveszítette a méltóságát, a megbecsültségét az emberek előtt. Kigúnyolják, életére törnek, megvetéssel néznek rá, arra az emberre, akire addig sokan felnéztek, többen féltek tőle, adtak a szavára, most minden méltósága odavan. Megfordult a világ körülötte - ezt éli meg Jób.
Jób szembesül helyzetén keresztül, hogy környezetének szívében mi van igazán. Hisz a megbecsültség, a méltóság elsősorban a pozíciójának, a vagyonának, a szerepének szólt, viszont mikor mindene elveszett, csak a személye maradt, megváltozott a környezete. Igazából nem változott meg, hanem egyszerűen csak nyilvánvalóvá lettek az igazi érzelmek az emberekben, akik körülvették Jóbot.
Igen, sokszor akkor látjuk meg, mi van embertásunk szívében irántunk, amikor megváltozik a társadalmi státuszunk ilyen vagy olyan okból. Ez egy nagyon ismert jelenség. Tehát nem az emberek változtak meg, hanem Jób ezen állapotában már merték kifejezni igazi érzéseiket és indulatjukat Jób felé.
Másrészt pedig felfedezhetjük Jób szavaiban, a sorok között, hogy Jóbot is megtámadta a gőg, a büszkeség. Persze nem törthetünk pálcát egy szenvedő, gyászoló ember élete, gondolkodása felett, de be kell látnunk, hogy Jób büszke volt és ezen büszkeségéből táplálkozott haragja. A gőg, a büszkeség sokféle fals magatartásformának lehet a tápláló ereje, ebben a helyzetben Jób dühét, haragját táplálta. Ugyanolyan érzései voltak Jóbnak, mint a környezetének: harag, agresszió, düh. Ezen érzések pedig mindkét oldalon a gőgből táplálkoztak.
Kedves Testvérem! Senkit ne tévesszen meg a társadalmi státusza, a helyzete és az annak szóló látszat-méltóság. Ne ebben legyen a boldogságunk, ne ebben érezzük magunkat kiteljesedettnek. Legyen kiteljesedett az életünk Krisztusban, aki elmondja nekünk, hogy kik vagyunk: megváltott gyermekei. Fontos, hogy újra és újra halljuk Tőle, mert sokszor megfeledkezünk róla és azt gondoljuk, hogy a látszat-méltóság az identitásunk, pedig az oly törékeny, oly mulandó, oly átmeneti. Viszont a Krisztus hűsége minden körülmények között megmarad. Ámen.