TEXTUS: „Bárcsak olyan volnék, mint amilyen hajdan, mint mikor még Isten vigyázott rám! Amikor mécsese világított fejem fölött, sötétben is az ő világosságánál járhattam; mint amilyen ifjúkorom idején voltam, amikor Istennel közösségben élhettem sátramban; amikor még velem volt a Mindenható, és körülöttem voltak gyermekeim; amikor lépteim tejszínben fürödtek, és mellettem a kősziklából is patakokban ömlött az olaj.” Jób 29, 2-6
„A vaknak szeme voltam, és lába a sántának. Atyja voltam a szegényeknek, és az ismeretlen ügyét is jól megvizsgáltam. Összetörtem az álnok állkapcsát, és fogai közül kihúztam a zsákmányt.” Jób 29, 15-17
A mai igéből két dolgot tudhatunk meg: egyrészt, hogy Jób gondolkodása nem volt teljes mértékben helyes, másrészt pedig megismerhetjük, hogy milyen volt ez a Jób a hétköznapokban.
Vasárnap említettem, hogy Luther Márton reformátor beszél a „dicsőség” és a „kereszt” teológiájáról. Jób itt bemutatja tökéletesen, hogy mi a dicsőség teológiája: amikor Isten szeret, akkor jól megy a sorom, ha eltávozott tőlem, akkor már csak a romlás és a hanyatlás lehet az osztályrészem.
Jób tévesen gondolkodott. Természetesen Ő még csak homályosan láthatta a keresztet, élete eseményeit, az elégtételt, a szenvedés ajándékait, de jó példa az ő élete nekünk, hogy ne essünk bele abba a hibába, amelybe Ő is beleesett.
Ne gondold azt testvérem, hogy csak akkor van veled az Isten, amikor jól viselkedsz, amikor minden sikerült. Ne gondold azt, hogy Isten csak a sikeresek pártján áll. Nem! Isten a gyengék oldalán is ott van, sőt Pál apostol arról beszél, hogy akkor erős Ő igazán, amikor valóban gyengének, erőtlennek érzi magát. (2 Korinthus 12, 10)
Testvér, lehet Te is úgy gondolkodsz, mint Jób: régen áldott voltam, régen szép volt az életem, régen értékes volt a szolgálatom, de most, most egy roncs vagyok, visszafejlődtem. Erre mondja Ézsaiás: „Ne a régi dolgokat emlegessétek, ne a múlton tűnődjetek! Mert én újat cselekszem, most kezd kibontakozni – talán nem tudjátok? Már készítem az utat a pusztában, a sivatagban folyókat fakasztok.” (43, 18-19)
Azt is látnunk kell, hogy az útkészítés nem négysávos autópálya, hanem pusztán vezet, meg a sivatagban. Jób számára is új utat készített az Úr a veszteség pusztaságán és a betegség sivatagján keresztül! Számodra is most készíti az utat, vedd észre, hogy most kezd kibontakozni!
Másodszor pedig szépen elénk tárul az, hogy Jób egy irgalmas ember volt. Odafordult a szegényekhez, a gyengék gyámola volt. Isten használta, Isten munkálkodott benne. Ezen munkálkodása pedig a szenvedés napjaiban is történik, bár Jób ezt nehezen éli meg, de Isten megdicsőíti magát életén keresztül és példája a keresztyénségünk útkeresésének egyik irányjelzője. Ámen.