TEXTUS: „Ekkor megkérdezték tőle: Mit tegyünk, hogy Istennek tetsző dolgokat cselekedjünk? Jézus ezt felelte nekik: Az az Istennek tetsző dolog, hogy higgyetek abban, akit ő küldött. Erre megkérdezték tőle: És te milyen jelt mutatsz, hogy miután láttuk, higgyünk neked? Mit cselekszel? Atyáink a mannát ették a pusztában, ahogyan meg van írva: „Mennyei kenyeret adott nekik enni.” Jézus pedig így válaszolt nekik: Bizony, bizony, mondom nektek, nem Mózes adta nektek a mennyei kenyeret, hanem az én Atyám adja nektek az igazi mennyei kenyeret. Mert az Isten kenyere a mennyből száll le, és életet ad a világnak. Erre ezt mondták neki: Uram, add nekünk mindig ezt a kenyeret!” János 6, 28-34
Ha figyelmesen olvassuk a párbeszédet Jézus és a sokaság között, akkor azt láthatjuk, hogy Jézus minél több dolgot mond el, a tömeg képviselői annál érthetetlenebbek. Jézus rávilágít, hogy rossz motiváció mellett keresték Őt. Arra buzdította őket, hogy ne veszendő eledelt keressenek, hanem maradandót. Erre azt kérdezik, hogy mit kell cselekedniük, hogy „jól viselkedjenek?” Ezzel azt akarták kicsikarni Jézusból, hogy mégiscsak legyen az állandó „kenyérautomatájuk”. Erre Jézus azt mondja, hogy nem a cselekedetek számítanak elsősorban, hanem a hit. Ismét egy lelki dolog, nem pedig testi…
A sokaság továbbmegy és ismét a manna-vadászatot folytatja. Természetesen ezt teszik azért, mert a zsidók körében volt egy olyan feltételezés, hogy a Messiás majd ismét megadja a mennyei kenyeret, a mannát, amely a mindennapi életet könnyebbé teheti. Ezért van itt szó Mózesről és a mannáról. Ezért követelik Jézustól ezt a jelt, hogy ha Ő a Messiás, akkor tessék elkezdeni potyogtatni a mennyei kenyeret.
Viszont Jézus újra igyekszik elmagyarázni nekik, hogy a mannát nem Mózes adta, hanem az Úr. Isten újra akarja adni a mennyei kenyeret, de elsősorban nem testi módon, hanem lelkiképpen. Sajnos ebből sem értenek sok mindent, mert a végén ismét csak oda lyukadnak ki, hogy Jézus állandóan adja ezt a mennyei kenyeret.
A sokaság csak a saját elképzelését, kívánságát látja. Nem akarják Jézust befogadni, csak az áldásait. Pedig az élet békessége, teljessége akkor jön el, ha Jézus, a mennyei kenyér lesz annak eledele.
Vajon Te érted-e, hogy Isten az élet kenyerét akarja neked adni? Ezt nem cselekedetek által teszi, hanem hit által, kegyelemből. Ámen.