TEXTUS: „Másnap megértette a tenger túlsó partján maradt sokaság, hogy nem volt ott más hajó, csak egy, és hogy Jézus nem szállt be tanítványaival együtt abba a hajóba, hanem csupán a tanítványai mentek el. De Tibériásból jöttek más hajók annak a helynek a közelébe, ahol a kenyeret ették, miután hálát adott az Úr. Amikor tehát látta a sokaság, hogy sem Jézus, sem a tanítványai nincsenek ott, beszálltak a hajókba, és elmentek Kapernaumba, hogy megkeressék Jézust. Amikor megtalálták a tenger túlsó partján, megkérdezték tőle: Mester, mikor jöttél ide? Jézus ezt válaszolta nekik: Bizony, bizony, mondom nektek, nem azért kerestek engem, mert jeleket láttatok, hanem azért, mert ettetek a kenyerekből és jóllaktatok. Ne veszendő eledelért fáradozzatok, hanem az örök életre megmaradó eledelért, amelyet az Emberfia ad majd nektek, mert őt pecsétjével igazolta az Atya Isten.” János 6, 22-27
Tegnap láthattuk, hogy az ötezer ember megvendégelését követően Jézus a tanítványaival átkel a tengeren és Kapernaumba mennek. A sokaság tehát hiába keresi Jézust, hiába várnak rá, megértik, hogy tanítványaival együtt elment.
Nem legyintenek, nem mondanak le az újabb találkozásról, ezért a tömeg elkezd Jézus után mozdulni. Meg is keresik, meg is találják és megkérdezik Tőle, hogy mikor jött el, mert keresték. Jézus nem válaszol kérdésükre, hanem összességében a lényegre tér.
Az egész jelenségre válaszol, rámutat a sokaság motivációjára: Ti nem lelki eledelt kerestek, hanem testi eledelt. Nem a lelki dolgok érdekelnek benneteket, hanem a testi dolgok. Nem a maradandó dolog miatt jöttetek, hanem veszendő dolgot kerestek.
Lelki táplálék vagy testi eledel? Ezek az emberek szükséget szenvedtek és a könnyebb kenyérkérdést is láthatták Jézusban. Valahol természetes is, hogy keresik, akarják. Viszont Jézus meg akarta és meg akarja tanítani az embert, hogy nem csak a kenyér létezik.
Életünk olyan könnyen leredukálódik csupán anyagi, kenyérkérdéssé. Olyan könnyen behálóznak a veszendő dolgok utáni vágyak, hogy észre sem vesszük lelki szükségeinket. Sokszor a Jézus-keresésünk mögött is ilyen motiváció áll: adjon testi javakat, mert arra van szükségünk!
Miért keresed Jézust? Testi eledelt akarsz vagy lelki táplálékot? Jézus Krisztust pecsétjével igazolta az Atya, Ő a lelki élet forrása! Benne megtalálod a lelki táplálékot, keresd Őt ezzel a szándékkal! Ámen.