TEXTUS: „Jézus azt mondta nekik: Én vagyok az élet kenyere: aki énhozzám jön, nem éhezik meg, és aki énbennem hisz, nem szomjazik meg soha. De megmondtam nektek: láttatok ugyan engem, és mégsem hisztek. Akit nekem ad az Atya, az mind énhozzám jön, és aki énhozzám jön, azt én nem küldöm el; mert nem azért szálltam le a mennyből, hogy a magam akaratát tegyem, hanem hogy annak az akaratát, aki elküldött engem. Annak pedig, aki elküldött engem, az az akarata, hogy abból, amit nekem adott, semmit se veszítsek el, hanem feltámasszam az utolsó napon. Mert az én Atyámnak az az akarata, hogy annak, aki látja a Fiút, és hisz benne, örök élete legyen; én pedig feltámasztom azt az utolsó napon.” János 6, 35-40
Jézus a mai igében egyértelműen kinyilvánítja, hogy Ő az élet kenyere. Hiába próbálta elmagyarázni, rávezetni a sokaságot erre az igazságra, sajnos azok nem jöttek rá, sőt azt olvassuk később, hogy Jézus ezen önmeghatározásán nagyon is felháborodnak sokan.
Jézus János evangéliumában nagyon sokszor használja az „Én vagyok…” kifejezést és valamilyen hasonlattal élve jelenti ki magát istennek. Ezen önkijelentését a mai igében egy érdekes gondolatmenet követi, amelyben furcsa feszültségek vannak elrejtve, amelyben benne van a kiválasztás titka is.
Két dolog segít ezen ige megértésében. Egyrészt a kontextus, amelyben elhangzik ez a szakasz, hisz van egy kenyérre éhező sokaság, amelynek nagy része érthetetlen és teljesen süket a lelki dolgokra, sőt ellenállást vált ki belőle a Jézus lelki dolgokról szóló beszéde. Viszont vannak a sokaságban, akik értik az igét, és követik Jézust, részesednek a mennyei kenyérben. Ilyenkor állunk kitárt kézzel és érthetetlenül az Isten munkája előtt: hisz van, akit megérint, van, akit hidegen hagy. Nagy titok ez.
A másik dolog, amely segít megérteni ezt a szakaszt, ha külön választjuk az Atya és Jézus viszonyát az ember és Jézus viszonyától. Mi az Atya és a Fiú közötti folyamatokat teljes mértékben nem érthetjük meg, amely a lelkünk üdvössége felől ránk tartozik: ha valaki Jézushoz megy lelki éhséggel, akkor Ő annak ad lelki eledelt, nem küldi el. Nem csupán lelki eledelt ad neki, hanem fel is támasztja az utolsó napon. Tehát, aki Jézust hittel keresi, lelki éhséggel fordul hozzá, azt az Úr nem küldi el, sőt megelégíti lelki táplálékkal és örök üdvösséget ad neki.
Viszont ebben a folyamatban az a csoda és titok, hogy az egész mögött a szerető Atya áll! Ő munkálja a lelki éhséget, az Ő akarata a megtérésünk, az üdvösségünk. Hát nem csodálatos?
Te a sokaság melyik részéhez tartozol? Megkeményedsz vagy Jézushoz jössz lelki eledelért? Ámen.