TEXTUS: „Jézus tehát hat nappal a páska ünnepe előtt elment Betániába, ahol Lázár élt, akit feltámasztott a halottak közül. Vacsorát készítettek ott neki, és Márta szolgált fel, Lázár pedig egyike volt azoknak, akik Jézussal együtt ültek az asztalnál. Mária ekkor elővett egy font drága valódi nárdusolajat, megkente Jézus lábát, és hajával törölte meg; a ház pedig megtelt az olaj illatával. Tanítványai közül az egyik, Júdás Iskáriótes, aki el akarta őt árulni, így szólt: Miért nem adták el inkább ezt a kenetet háromszáz dénárért, és miért nem juttatták az árát a szegényeknek? De nem azért mondta ezt, mintha a szegényekre lett volna gondja, hanem azért, mert tolvaj volt, és a nála levő erszényből elszedegette, amit beletettek. Jézus erre így szólt: Hagyd őt, hiszen a temetésem napjára szánta; mert a szegények mindig veletek lesznek, de én nem leszek mindig veletek. Nagyon sokan megtudták a zsidók közül, hogy ő ott van, és odamentek; nemcsak Jézus miatt, hanem azért is, hogy lássák Lázárt, akit feltámasztott a halottak közül. A főpapok pedig elhatározták, hogy Lázárt is megölik, mert a zsidók közül sokan miatta mentek oda, és hittek Jézusban.” János 12, 1-11
Kedves Testvéreim!
János evangéliumának 12. fejezete újra Betániába vezet bennünket, Lázár, Márta és Mária hajlékába. Közeledik a páska ünnepe, már a húsvét előtti napokban vagyunk benne az evangélium időszámítása szerint. Jézus Krisztus tiszteletére történik egy vacsora. Hálavacsorának is tekinthetjük, hisz Mária, Márta és Lázár megtapasztalták azt, hogy Jézus elűzte a halált az otthonukból. Lázár halott volt, de feltámadt az Úr Jézus Krisztus hatalma által. Márta most nem akart irányítani, vezetni, magyarázni, megmondani a logikus dolgokat, hanem szolgált az Úrnak és mindazoknak, akik megjelentek ezen a vacsorán. Szolgált, mert végtelen hála volt a szívében. Sürgött-forgott, de ezt hálából tette. Ott van Mária, akinek szintén nagyon hálás a szíve. Emberi mérce szerint meggondolatlan, pazarló módon hálás. Júdás meg is jegyzi, hogy micsoda pazarlással állunk szemben, hiszen mennyi szegényt lehetett volna megelégíteni ezzel a 300 dénárral, amelyből Mária megvásárolta ezt a drága kenetet. Ki tudja, mire vette ezt Mária? Lehet Lázárnak, lehet magának, de minden bizonnyal sokáig kuporgatta a kis pénzét erre a kencére. Túlcsorduló hálája kedves áldozat volt az Úr Jézusnak. Ott van a harmadik testvér is, a feltámasztott Lázár, aki egyszerűen csak jelen van a vacsorán, de jelenléte hatalmas bizonyosság. Lázár volt az élő bizonyítéka az Úr Jézus Krisztus hatalmának. Lázár volt a letagadhatatlan tény arra nézve, hogy Jézus nem egy próféta, nem egy jó mester csupán, hanem a Messiás, az Isten Szentje. Meg sem szólalt, de miatta hittek az emberek (11. vers). Miatta közeledtek Jézushoz, mert egyértelmű volt az életében Jézus Krisztus hatalma.
Két fontos kérdés van ma előttünk. Először is, van-e bennünk a betániai családhoz hasonló hálaérzés az Úr Jézus Krisztus iránt? Különösen Mária hálaáldozata kiemelendő, amelyben láthatjuk kiáradó háláját ennek az asszonynak. Jó illat volt ez az Úr Jézusnak. Másrészt pedig látszik-e az életünkben az Úr Jézus Krisztus hatalma? Mert, ha látszik Jézus munkálkodása az életünkben, akkor meg sem kell szólalnunk és az emberek látva az életünket Jézushoz fognak menni! Amikor látják az életedet Jézushoz mennek vagy esetleg eltávolodnak Tőle? Fontos kérdés ez is ma. Ámen.