TEXTUS: „Attól a naptól fogva egyetértettek abban, hogy megölik őt. Jézus tehát nem járt többé nyilvánosan a zsidók között, hanem elment onnan a pusztához közeli vidékre, egy Efraim nevű városba, és ott maradt tanítványaival. Közeledett a zsidók páskaünnepe, és vidékről sokan felmentek Jeruzsálembe az ünnep előtt, hogy megtisztuljanak. Keresték Jézust, és a templomban megállva így tanakodtak egymás között: Mit gondoltok, lehet, hogy el sem jön az ünnepre? A főpapok és a farizeusok pedig már kiadták a parancsot, hogy ha valaki megtudja, hol van, jelentse be, hogy elfoghassák.” János 11, 53-57
Kedves Testvérek!
Időben cselekedni az egyik legnehezebb dolog az életben. Se túl korán…, se túl későn… A Prédikátor könyvének harmadik fejezetében is erre kapunk útmutatást, mely szerint mindennek megvan az ideje. Jézus Krisztus földi munkálkodásának eseményeiben is ezt látjuk, hogy a mi Urunk mindig időben cselekszik. Időben érkezik Lázárékhoz is, mert mindig az Atya akaratát tartotta szem előtt.
Jézust nem az befolyásolta a mai ige szerinti „bujkálásában”, hogy mentse az életét. Nem a félelem miatt lépett le a színről, hanem azért, mert mindent az Atya akarata szerint cselekedett és tudta, hogy nem jött még el az Ő órája. Nem a zsidóktól való félelem miatt rejtőzködik, hisz Ő már kész volt letenni az életét, hogy majd újra felvegye azt. (lásd János 10, 17)
Azt is láthatjuk, hogy a megtisztulási célból Jeruzsálembe érkezett zsidók keresik Jézust, találkozni akarnak vele. Jézus ennek ellenére is periférián marad. Tehát azt kell megértenünk, hogy nem a félelmek miatt rejtőzködik, és nem is lép újra színre, holott azt várnák el Tőle. Jézus Krisztus teljesen független a környezetéből eredő elvárásokat illetően, hiszen teljes mértékben az Atya akaratának akar megfelelni. Tökéletes időzítése ebből fakad, a tökéletes kapcsolatából az Atyával.
Aki Krisztusban van, követnie kell Őt az Atya akaratának feltétlen keresésében. A hívő embernek elsősorban az Úr akaratát kell keresnie, Vele kell élete döntéseit, kérdéseit egyeztetnie, ebből következhet a tökéletes időzítés, ebből következhet a szabadság a külső elvárásoknak való megfelelési kényszer nyomása alól. Kövessük Jézust az Atya akaratának maradéktalan teljesítésében! Ámen.