TEXTUS: „Amikor pedig megtudta Jézus, hogy a farizeusok meghallották, hogy ő több tanítványt szerez és keresztel, mint János – bár maga Jézus nem keresztelt, hanem a tanítványai –, elhagyta Júdeát, és elment ismét Galileába. Samárián kellett pedig átmennie, és így jutott el Samária egyik városához, amelynek Sikár volt a neve. Ez közel volt ahhoz a birtokhoz, amelyet Jákób adott fiának, Józsefnek. Ott volt Jákób forrása. Jézus az úttól elfáradva leült a forrásnál; az idő délfelé járt. Egy samáriai asszony jött vizet meríteni. Jézus így szólt hozzá: Adj innom! Tanítványai ugyanis elmentek a városba, hogy ennivalót vegyenek. A samáriai asszony ezt mondta: Hogyan? Te zsidó létedre tőlem kérsz inni, mikor én samáriai vagyok? Mert a zsidók nem érintkeztek a samáriaiakkal. Jézus így válaszolt: Ha ismernéd az Isten ajándékát, és hogy ki az, aki így szól hozzád: Adj innom! – te kértél volna tőle, és ő adott volna neked élő vizet.” (János 4, 1-10)
A mai igében ismét egy olyan történet eseményeibe tekinthetünk bele, amelyet csak János evangélistánál olvashatunk. Jézus a farizeusok miatt elindul az akkori Palesztina déli részéből az északi része felé. Júdea és Galilea között volt Samária. Samárián keresztül kb. 3 napi járóföldet jelentett ez az út, kerülő úton, átszelve a Jordánt kétszer, a leírások szerint kétszer ennyi idő. Távolságban és időben az első megoldás kedvezőbb, viszont a második megoldást sok esetben választották a zsidók, mert nem nagyon közösködtek a samáriaiakkal. Ennek különféle okai vannak, de elsősorban nemzeti és vallási okokat lehetne itt említeni, amelyekről az ószövetség tudósít bennünket.
Arra utal János, hogy Jézusnak keresztül kellett mennie Samárián. Úgy érzékelem, hogy ebben nem csupán praktikussági kényszert érthetünk, hanem Jézusnak más oka is volt a Samárián keresztül való átmenetelnek. Nem csupán azért ment arra, mert rövidebb volt, azért ment arra, mert találkozója volt valakivel. Találkozni akart a samáriai asszonnyal! Hiszem, Ő már tudta, hogy valakivel találkozni fog a kútnál, ő már előre látta az asszony olthatatlan szomját az igazságra, az élő vízre.
Vajon mi vitte oda az asszonyt délidőben? A leggyakoribb magyarázat, hogy annyira meg volt bélyegezve a feslett élete miatt, hogy nem igazán szeretett volna találkozni senkivel, nem akart találkozni újra a megvető tekintetekkel. Ugyanakkor felmerül a kérdés, hogy miért nem a városban merített vizet délidőben, hisz minden bizonnyal a városban is volt víznyerő hely, hisz Sikártól Jákób kutja viszonylag messze volt. Az is előfordulhat, hogy ezt az asszonyt a bűntudat is vitte ehhez a kúthoz, hisz a holnapi részben láthatjuk, nagyon jól tudta, hogy kié ez a kút, visszatekint az elődökre, talán vallásos érzülete is volt a kúttal kapcsolatban, emiatt is járhatott ide.
Mindenesetre az egyértelmű lehet előttünk, hogy a találkozás egyik szereplője Jézus, aki akart találkozni ezzel az asszonnyal, hogy élő vizet adjon neki. A találkozás másik szereplője az asszony, akinek zilált élete volt és szüksége volt erre a találkozásra. Lehet nem akarta, de szüksége volt rá!
Ma is hasonlóképp történnek a találkozások: Jézus akarja, nekem, neked pedig szükséged van rá. Jézus olyan kegyelmes, annyira szamon tart, hogy képes átmenni Samárián, képes átmenni Jerikón, azért, hogy találkozzon a samáriai asszonnyal, találkozzon Zákeussal. Azért teszi ezt, hogy találkozzon szükségben lévő emberekkel, akik egyebekben nem tudnának Vele találkozni.
Sokszor nekünk is át kell mennünk bizonyos helyzeteken, hogy találkozhassunk Vele, mert akkor tud létrejönni a rég elmaradt találkozás. Kívánom a kedves olvasónak, hogy legyen valóságos találkozása Jézussal, mint ennek az asszonynak is volt, és a találkozás következtében megváltozott az élete. Ámen.