TEXTUS: „Amikor Jeruzsálemben volt a páska ünnepén, sokan hittek az ő nevében, mert látták a jeleket, amelyeket tett. Jézus azonban nem bízta magát rájuk, mert ismerte mindnyájukat, és nem volt szüksége arra, hogy bárki tanúskodjék az emberről, mert ő maga is tudta, hogy mi lakik az emberben.” János 2, 23-25
Hasonló üzenetet, verseket a másik három evangéliumban nem olvasunk. Érdekes igerész, amely arról beszél, hogy ugyan hittek Jézusban, de Ő ennek ellenére nem lépett fel Messiásként, hanem csendesen tovább haladt. Tudta, milyen az ember, milyen az emberi lélek: könnyen rajong és könnyen jajong és kiált „feszítsd meg”-et. Jézus nem populáris, nem híres akart lenni, hanem engedelmes az Isten akaratának. Még nem jött el az ideje.
Jézus ismerte az emberi szívet, tudta milyen gyarló, tudta mennyire könnyen megváltozik, mennyire könnyen befeketedik. Jézus ismeri a Te szívedet, meg az én szívemet is. Ismeri a gyengeségeinket, erősségeinket, nehéz és sötét pillanatainkat. Nagyon jól ismer bennünket.
János, evangéliumában, keveset használja a csoda szót Jézus természetfeletti cselekedeteire. Jézus jeleket tett. Csodák voltak, de ezek a csodák nem a természetfelettiségük miatt voltak elsősorban fontosak János számára, hanem a jelzés miatt. Jelek voltak, amelyek jelezték, hogy Jézus a Messiás, másrészt jelezték, hogy az Isten Fia, a szeretet. A szeretete fejeződik ki Istennek a jelekben, jelzések, amelyek Istenre mutatnak. Istennek a hatalmát, aki szeretete által kész és képes beleavatkozni az elveszett ember, emberiség életébe.