TEXTUS: Jób 36, 1-25
Elíhú negyedik beszédének első része van előttünk a mai igében. Elíhú negyedik beszéde megelőzi Isten megszólalását. Érdemes itt megjegyzésként áttekinteni az egész könyv szerkezetét, így jobban megérthetjük a 36-37. fejezetek tartalmát és funkcióját. Jób könyve egy kerettörténetből és a benne foglalt lelki vívódásból áll össze. 3 fejezetben látjuk a kerettörténetet, 39-ben pedig a lelki vívódását Jóbnak és három barátjának, Elíhúnak a beszédeit, valamint a végén Isten is megszólal, amelyre Jób végül bűnbánattal válaszol. 39 fejezeten keresztül találkozunk az emberi gyötrődés, igazságtalanság-érzés minden fájdalmával. Nem egy könnyű olvasmány, de a szenvedő ember örök kérdései, vívódásai ezek, amelyre valamilyen válaszok születnek.
Jób panaszai és a barátainak tanácsai ellentétben vannak egymással, amelyben az olvasó feszültséget él meg és nem tudja, végül milyen válaszok születnek a szenvedés kérdését illetően. Olvasásával az egész történet egyre feszül és a sok kérdés és válasz rengetegében kezdünk elveszni. Már már a tetőfokára hágó feszültség elkezd Elíhú negyedik beszédében oldódni. Egyrészt azért, mert Elíhú utolsó beszédében egy odafordulóbb attitűdöt vesz fel Jóbbal szemben és nagy bizonyossággal beszél Istenről, mint hatalmas Uralkodóról, aki odafordul a nyomorult emberhez, aki hatalmassága ellenére a nyomorúsággal nem elvenni akar, hanem adni.
Elíhú azt fogalmazza meg a hatalmas Istenről, hogy a nyomorúság olyan eszköz a kezében, amellyel az igazakat felemelni akarja. Ez egy új gondolat, amely eddig nem nagyon volt jelen a könyvben: „A nyomorultat a nyomorúság által menti meg, és a sanyargatás által nyitja meg fülüket az Isten” (15. vers)
Bejön egy teljesen új perspektíva: Isten a szenvedéssel, a nyomorúsággal nem csupán büntet, nem csupán elnyom, nem csupán gyötör, hanem hallóvá tesz. Olyan állapotba hozza az embert, hogy tudjon vele beszélni.
Húzzuk a mai napon alá ezt a gondolatot, amelyet itt ez a fiatal bölcselkedő bizonyságtételként elmond a hatalmas Istentől: a nyomorúság olyan eszköz az Úr kezében, amellyel kitisztítja a lelki hallásunkat, amely talán kicsit megkopott, vagy az is lehet, hogy eddig teljesen süketek voltunk az Ő igéjének meghallására. Elíhú arról beszél, hogy épp a nyomorúság nyitja ki a fülünket!
Kedves Testvérem! Milyen állapotban van a lelki hallásod? Hallod-e, érted-e az Úr szavát? Beszél-e veled az Isten?
Sámuelről azt írja az ige, hogy hallotta az Isten szavát. Éli, a főpap már nem hallotta, de Sámuel hallotta és nem engedte azt, hogy az Isten igéjéből egy betű is a földre essen! Halld Őt, Ő is meghallat téged! Ámen.