TEXTUS: „Tekints az égre, és lásd meg! Nézd a fellegeket, milyen magasan vannak fölötted! Ha vétkezel, mit ártasz neki? Bármennyi a bűnöd, mit tehetsz ellene? Ha igaz vagy, mit adsz neki, vagy mit kap ő tőled? Csak a magadfajta embernek ártasz a bűnnel, és az ember fiának használ igazságod.” Jób 35, 5-8
Elíhú harmadik beszéde van előttünk a mai igeszakaszban. Elíhú Jób konkrét felvetésére próbál választ adni. Jób arra a következtetésre jut, hogy nem érdemes igaznak lennie, mert a bűnösöknek járó élethelyzetben találta magát. Elíhú erre válaszként pedig azt állítja, hogy Isten a magasságban van, így Neki sem a bűn, sem az ember igazsága nem oszt nem szoroz. Mivel Ő a felhők fölött van, mi emberek nem tudunk hatással lenni rá életvitelünkkel, legyen az bűnös vagy bűntelen.
Mindkét gondolkodás helytelen és gyakori, és nagyon emberi. Jób érzésében az a helytelen, hogy feleslegesnek tartja istenfélő magatartását. A szenvedés azt mondatja vele, hogy hiába volt Ő eddig feddhetetlen, semmi haszna abból. Szem elől téveszti Jób azt a nagy ajándékot, hogy az istenfélelmet nem haszonból kell művelni, hanem a kapcsolat miatt. Jób mondataiból az következtethető, hogy az istennel való kapcsolata nem volt teljesen őszinte, hisz az áldások elmaradásakor feleslegesnek érezte az istenfélelmét. Ó, pedig, mennyire nem felesleges az! Mennyi tragédiától, téves úttól, felesleges kitérőtől tud megóvni a hívő élet.
Erről szól a 73. zsoltár néhány verse is: „De én hiába tartottam tisztán a szívemet, hiába mostam kezemet ártatlanságomban, mert csapások értek mindennap, fenyítések minden reggel.” (13-14 versek)
Bennünket is megkísérthet ez a gondolat. Ne adjunk helyet ennek az érzésnek, higgyünk abban, hogy az istenfélelem olyan ajándék, amelyben közösségben lehetünk az Úrral és ez az ember számára a legnagyobb ajándék! Még akkor is, ha a világi életmód kívánatosabbnak tűnik is.
Elíhú válaszában szintén félre megy, hisz Istent távolinak festi le, akinek nem fáj sem a bűn és nincs elájulva a feddhetetlenségtől sem. Pedig Isten közel van, nem egy távoli idegen, hanem közeli Isten. Épp ez bizonyosodik és mutatkozik meg karácsonykor: Isten közel van. Immánuel: Velünk az Isten! Ámen.