TEXTUS: „Megszólalt a súahi Bildád, és ezt mondta: Istené a hatalom és a rettegés, ő szerez békességet fenn a magasságban. Csapatait nem lehet megszámolni; kire ne ragyogna világossága? Isten előtt lehet-e igaz a halandó, lehet-e tiszta az, aki asszonytól született? Nézd a holdat: még az sem elég ragyogó, szemében még a csillagok sem fényesek. Hát még a halandó, ez a féreg, és az ember fia, ez a pondró?” Jób 25
A három barát három beszédét, összesen kilenc beszédet olvashatunk Jób könyvében. Később majd Elihu fog többször megszólalni. A mai igénk tehát Bildád utolsó, harmadik beszéde. Ez egy viszonylag rövid beszéd, amely arról szól, hogy az ember mennyire semmirekellő, mennyire értéktelen, mennyire alantas, mennyire lényegtelen. Bildád eljut arra a következtetésre, hogy tulajdonképpen az ember egy pondró, egy féreg.
Bildád azt akarja kifejezni ezzel, hogy Jób ne reménykedjen nagy megváltásban, nagy segítségben, nagy igazolásban, hisz Isten annyira hatalmas, annyira nagyságos, hogy nem foglalkozik még a csillagok fényével sem, nemhogy egy apró, piciny ember ügyét fogja felvenni. Dehogy, az Isten megfeledkezett rólunk, ne várjuk, hogy reánk tekintsen!
Isten nagyságából, hatalmasságából, teremtői mivoltából lefonhatnánk ezt a következtetést. Valóban, Őhozzá képest mi semmik vagyunk. Hogyan várhatnánk el, hogy foglalkozzon velünk? Valóban, nem-e túlzó Jób elvárása, hogy ügyét személyesen az Isten előtt tárgyalja meg?
Viszont, ha a kulisszák mögé tekintünk, akkor Bildád félreismeri az Istent, mert az Úr számon tartja gyermekét, szolgáját, Jóbot. A Sátán önelégülten beszél az Úr színe előtt, de az Úr megemlékezik név szerint Jóbról, szolgájáról. Számon tartja életét, gondolatait, hűségét. Istennek fontos a szolgája. Ó, milyen csodálatos Istenünk van!
Olyan Istenünk van, akinek minden ember számít, aki nem mond le senkiről, akinek minden emberi élet drága. Mi, emberek, mások vagyunk. Mi könnyen lemondunk másokról és sokszor önmagunkról is, de Isten nem ilyen. Az Úr számon tart, név szerint ismer. Ugyan kicsinyek vagyunk, de nagyon szeret, nagyon számítunk neki. Erről beszél Ézsaiás próféta: „Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy!” (Ézsaiás 43, 1) Nevünkön szólít, megvált, tulajdonai vagyunk, akik számon vagyunk tartva. Tudta és akarat nélkül még egy hajszál sem eshetik le a fejünkről!