Hosszú ideje már, hogy érlelem magamban ezt a bizonyságtételt és sokáig tanakodtam rajta, de valahogy mindig elhessegettem azt a gondolatot, hogy nekem beszélnem kell. Nem merek én sok ember előtt megszólalni, nekem ez nem megy, bele fogok sülni és hasonló gondolatok cikáztak a fejemben.
Egy ifjúsági konferencián hallottam egy nehéz, ám annál inkább megerősítő bizonyságtételt, amiben egy fiatal pár beszélt arról, hogy egy súlyos betegségben - amit a férjnél diagnosztizáltak, hogyan erősödtek meg a hitükben, milyen lelki harcaik voltak és vannak mind a mai napig. Akkor már tudtam, hogy nekem is beszélnem kell az én helyzetemről, de ahogy teltek múltak a napok, kezdett a félelem növekedni bennem és újra feljöttek a már jól ismert kérdések: “Biztos vagyok én ebben? Akarom én ezt egyáltalán?”
Egy nap azonban eszembe juttatta az ÚR ezt az igét: “Aki tehát vallást tesz rólam az emberek előtt, arról majd én is vallást teszek Mennyei Atyám előtt.” Úgy éreztem, hogy megerősödtem ebben az igében, de néhány nap múlva megint előjött bennem a meghátrálás gondolata. Az egyik reggeli csendességem után még elolvastam Spurgeon kis áhítatos könyvéből, hogy aznapra milyen ige van. Majdnem lefordultam a székről, úgy meglepődtem. Az ige a Máté 10, 32 volt: “Aki tehát vallást tesz rólam az emberek előtt, arról majd én is vallást teszek Mennyei Atyám előtt.” Mosolyogva mormogtam magam elé: “Jól van Uram, most már értem…
Így, mivel a Lélek szorongat, nem tehetem meg azt, hogy nem mondom el, hogy tartott meg az ÚR abban a próbában, amin keresztül mentem az elmúlt hónapokban.
1992-ben születtem, 29 éves vagyok. Idén április 30-án miután hazaértem aznap a munkából rosszul lettem. Éreztem, hogy ez nem vérnyomás vagy vércukor leesés, ez valami teljesen más volt. Forgott velem a világ, a jobb lábam és kezem teljesen legyengült, a beszédem lelassult, nem találtam a szavakat. Tudtam, hogy mit szeretnék mondani, csak nem tudtam azt megfogalmazni. “Anita…mentők…most!” Ennyit voltam képes mondani.
A forgó szédülés egyre erősödött, le kellett, hogy feküdjek, de egyedül nem ment az ágyamig való eljutás. Hála Istennek, hogy otthon volt aznap a nővérem. Lehet nem állnék most itt, ha akkor egyedül vagyok a lakásban. Miután a mentősök bevittek a sürgősségire, agyi CT-t, szívultrahangot, EKG-t csináltak, vérképet néztek, vérnyomást mértek…minden érték negatív volt.
Átkerültem a neurológiára. Magam is meglepődtem azon a békességen, ami ott a kórházban körülvett. Tudtam és hittem, hogy előbb Isten elé kerül minden, ami engem ér. Egy nagyon kedves hittestvérem küldte megerősítésként a 2 Királyok 20, 5-ből a következő igét: “Meghallgattam imádságodat, láttam, hogy könnyeztél, meggyógyítalak, három nap múlva már fölmehetsz az ÚR házába.”
Három nap múlva az orvos azt mondta - holott még nagyon látható volt a jobb kezemen és lábamon a gyengeség, hogyha negatív lesz még egy vérvételi eredményem, akkor hazamehetek. Nem értettem a helyzetet, hiszen attól függetlenül, hogy már nem szédültem, nem fájt a fejem, nem éreztem magam valami túl jól és a záró jelentésre is csak kérdőjelesen írták rá a diagnózist. Miután hazamentem, hat napig voltam otthon.
Vasárnap már indult volna az édesanyám és a nővérem a templomba, de megint jött a forgó szédülés. Kezdődött minden elölről. Mentők. Sürgősségi. Neurológia. Ugyanoda vittek, ahol először voltam, csak helyhiány miatt nem tudtak lefektetni, így még aznap miután a váróban lecsöpögött az infúzió és a rezidens orvos a gyors vizsgálatot követően megállapította, hogy nincs új tünetem, késő délután hazaküldött. Két héttel később kaptam időpontot egy agyi MR vizsgálatra, ami kimutatta, hogy a rosszullétek mögött egy kisagyi stroke állt. Nehéz időszak következett, hiszen nem csak a stroke okára próbáltak az orvosok különböző vizsgálatokkal rájönni, hanem minél hamarabb el kellett kezdeni a rehabilitációt.
Átéltem azt, hogy milyen nehézséggel jár szinte mindent a másik kezemmel csinálni. Bal kézzel megmosnia fogam, megfésülködni, lefürdeni, megkenni egy szelet kenyeret, vagy felvágni valamit. Nagyon sokáig a “miért”-ekkel foglalkoztam: “Uram, miért én? Miért ilyen fiatalon? Miért pont stroke?” Levettem a tekintetemet az ÚRról, a fókuszt pedig teljesen magamra irányítottam. Úgy éreztem ekkor nehezedett rám nagyon ez az állapot, de aztán egy lelki beszélgetés alkalmával megerősödtem abba, hogy nem a “miért”-ekkel kell foglalkozni. “URam, mi célból engedted meg nekem ezt a stroke-ot?” Mielőtt történt ez az egész, rendeltem egy pár könyvet és kaptam ajándékba egy igés kártyát, amin az 50. zsoltár 15. verse volt: “Hívj segítségül engem a nyomorúság idején, én megszabadítalak és te dicsőítesz engem.”
Akkor még nem értettem ezt az igét és nem is tudtam, hogy mi az a nyomorúság, amiben részem lesz, de most már tudom, hogy az ÚR előre felkészített erre a nehéz időszakra. Hálát adtam és adok az ÚRnak, hogy két kezem, két lábam van, tudok beszélni, tudok írni - még ha lassabban is -, és azt, hogy nem bénultam le.
Belegondoltunk már abba, hogy kegyelem minden egyes lélegzetvételünk? Tudunk hálát adni ezekért a dolgokért, vagy teljesen magától értetődőnek vesszük? Nem szeretném untatni a testvéreket azzal, hogy milyen és mennyi vizsgálaton vagyok túl, mert nem ez a fontos. Valósággá vált számomra a Zsoltárok könyve 91. fejezetének 4. verse: “Tollaival fedez be téged, és szárnyai alatt lesz oltalmad, pajzs és páncél az Ő hűsége.”
Az orvosok a mai napig nem tudják, hogy mi lehet a kiváltó oka a stroke-nak, de talán nem is ez a lényeg. Az ÚR megtanított és még most is folyamatosan tanít, hogy legyek türelmesebb - legyen szó egy vizsgálatra való várakozásra, és bármi történik velem, vagy akármilyen problémám adódik, először mindig Hozzá forduljak bizalommal.
“Csak Krisztusban kaptam reményt, új örömöt, új életcélt. Ő rá mindig számíthatok, bármilyen nagy próbát kapok. Szerelme lángja égig ér, békéje mélyebb tengernél. Hű Pártfogóm, Ő Mindenem, nagy szeretettel véd engem.”
Bizonyságtételemet egy énekkel szeretném befejezni, ami reménység szerint megerősíti a testvéreket abban, hogy Jézus ÚR mindenek felett. Még egy kisagyi stroke felett is és ha úgy érezzük, hogy Ő elhagyott minket és teljesen egyedül vagyunk, jusson eszünkbe ez az ige: “Szemeimet a hegyekre emelem, honnan jön segítségem? Segítségem az ÚRtól van, aki az eget és a földet teremtette.”
Balázs Bettina
Van egy szív, ki értünk élt, Vállalta a büntetést,
Szennyünk, bűnünk vette át, Feltámadva tört halált.Hűsége kétségtelen, Velünk jár Ő szüntelen.
Van kiút, van szabadság, Jézus győzött, megtalált!Refrén:
Ő erősebb, mint a sírbolt, Mindig így lesz, mindig így volt,
Ő mentett meg, Ő tett újjá, Győztes Jézus, Úr Király!Drága volt az elveszett, Ez az ár volt a kereszt.
Ő remény és védelem. Életünk már végtelen.Bridge:
Hát itt vagyunk hogy Téged áldjunk, Csak Téged lássunk Mindennél feljebb.
Hát itt vagyunk, hogy Téged áldjunk, Csak Téged lássunk Mindennél feljebb.Refrén:
Ő erősebb, mint a sírbolt, Mindig így lesz, mindig így volt,
Ő mentett meg, Ő tett újjá, Győztes Jézus, Úr Király!
Ő erősebb - Ben Fielding, Reuben Morgan (Stronger)