TEXTUS: „Miután megmosta a lábukat, és felvette a felsőruháját, ismét asztalhoz telepedett, és ezt mondta nekik: Értitek, hogy mit tettem veletek? Ti Mesternek és Úrnak hívtok engem, és jól mondjátok, mert az vagyok. Ha tehát megmostam a ti lábatokat, én, az Úr és a Mester, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Mert példát adtam nektek, hogy amint én tettem veletek, ti is úgy tegyetek. Bizony, bizony, mondom nektek: a szolga nem nagyobb az uránál, és a küldött sem nagyobb annál, aki elküldte őt. Ha tudjátok ezeket, boldogok lesztek, ha meg is teszitek. Nem mindnyájatokról szólok: én tudom, kiket választottam ki, de be kell teljesednie az Írásnak: „Aki velem együtt eszik, az támadt ellenem.” Már most megmondom nektek, mielőtt megtörténik, hogy amikor meglesz, higgyétek, hogy én vagyok. Bizony, bizony, mondom nektek: aki befogadja azt, akit elküldök, engem fogad be; aki pedig engem befogad, azt fogadja be, aki engem elküldött.” János 13, 12-20
Kedves Testvérek!
Jézus Krisztus, a lábmosás történetében kiábrázolódik, mint helyettes áldozat. Megmutatkozik ebben a történetben, mint alázatos Isten, aki képes levetni istenségét, hogy felvegye az emberek bűnösségét. A mai igében Jézus Krisztus értelmezteti a jelenlévő tanítványokkal ennek a cselekedetnek a súlyát. Jézus ezzel tulajdonképpen a keresztyénség gyakorlati oldalára akar rávilágítani.
Aki megtapasztalja a megmosottságot, annak meg kell mosnia a tanítványtársainak, a testvéreinek a lábát. Fontos látnunk azt, hogy ez az esemény már a néptől elzárva, a belső tanítványi körben történik. Jézus Krisztus ezzel azt mutatja meg, hogy a tanítványság, a hívők közössége arról szól, hogy ott olyanok vannak együtt, akiket megmosott az Úr Jézus Krisztus. A gyülekezet valódi közössége azokból áll, akik átélték a megmosatást az Úr Jézus Krisztus által.
Ezek a megmosott tanítványok pedig meg kell mossák egymás lábát. Nem egymás fejét, nem egymás fogát, nem egymás hátát, hanem egymás lábát.
Évekkel ezelőtt egy gyülekezeti táborban volt lehetőségem átélni a lábmosást ilyen közösségben, amelyről itt olvasunk. Valóban van ebben a cselekedetben valami megmagyarázhatatlan szakralitás, valami mély érzelem és értelem, amely szavakkal nehezen kifejezhető. Ha megmossuk valakinek a lábát, akkor igazán közel kerülünk hozzá. Látjuk a lábain az élet terheit, útjának nehézségeit, bárkeményedéseit, lábának a formáját. Elénk kerül annak az embernek az útja.
Amikor valakit megmosó szeretettel közelítünk meg, akkor igazán közel tudunk hozzá kerülni. Nagyon sokszor a másiknak a fejét, a fogát akarjuk kimosni. Jól meg akarjuk mondogatni neki, hogy mit tett vagy mit készül tenni. Emlékezzünk, hogy Krisztus nem mosta meg Júdás fejét, holott tudta, mit akar tenni. Megmosta a lábait, azokat a lábakat is, amelyek elárulása ügyében is eljártak. Jézus megtette.
Testvérek, az a gyülekezeti, testvéri közösség, ha meg tudjuk ismerni egymás útjait, ha bensőséges szeretetközösségben tudunk lenni, ahol egymás lábait mossuk meg nem pedig egymás fejét. Lábmosására mindenkinek szüksége van, mert az élet útja összepiszkol mindannyiunkat. Legyen bennünk ez a krisztusi indulat ma is a testvéreink felé! Ámen.