TEXTUS: „Bizony, bizony, mondom nektek: aki hisz énbennem, azokat a cselekedeteket, amelyeket én teszek, szintén megteszi, sőt ezeknél nagyobbakat is tesz. Mert én az Atyához megyek, és amit csak kértek majd az én nevemben, megteszem, hogy dicsőíttessék az Atya a Fiúban; ha valamit kértek tőlem az én nevemben, megteszem.” János 14, 12-14
Kedves Testvérek!
Jézus Krisztus folytatja búcsúbeszédét a tanítványoknak. Elmondja nekik azt a fontos ígéretet, mely szerint az Ő távozása nem fogja megakadályozni azt, hogy az Isten hatalma, igéje, igazsága, csodái tovább tudjanak terjedni. Jézus Krisztust el akarják távolítani cselekedetei, beszédei miatt. A zsidó vezetők azt gondolják, ha meghal, akkor halálával megoldódnak azok a kérdések, amelyeket élete és cselekedetei okoztak. Ez nem így történt, hisz a világunkban nem sok olyan hely van, ahol ne hallottak volna valamilyen módon Jézusról és tanításairól. Jézus Krisztus tanítása és cselekedetei tovább folytatódtak halála és feltámadása után épp a tanítványokon keresztül. Gondoljunk csak arra, hogy Péter prédikációjára mennyien tértek meg az első pünkösd alkalmával. Gondoljunk csak arra, hogy milyen csodák történtek az apostolok munkálkodása által. Igen, az Isten szava, igéje nem kötözhető meg, nem zárható be semmibe. Munkálkodik az Úr ma is.
Jézus arról is beszél, hogy ha valamit kérünk az Ő nevében, akkor megkapjuk. Mit jelent ez? Először is fontos tisztáznunk, hogy mit nem jelent. Nem jelenti azt Jézusnak ezen ígérete, hogy nevét varázsige vagy varázsszó gyanánt használjuk. Többen úgy gondolkodnak, hogy Jézus nevét ördögűzésre, saját akaratuk teljesítésére használhatják. Jézus itt nem arról beszél, hogy nevét saját akaratunk érvényesítésének eszközeként használjuk. Nem arról beszél, hogy varázsigét ad a szánkba, hanem lehetőséget kínál az Ő megszólítására, a Vele való kommunikációra az imádságban.
Arról van itt szó, hogy az Ő neve által az embernek újra van lehetősége Isten színe elé járulni közvetlenül mindenféle közbenjárás, állatleölés nélkül. Az Ő neve a záloga annak, hogy imádságunk eljut az Istenhez. Másrészt azt is fontos megértenünk, hogy Jézus nevében kérni azt jelenti, hogy ezt Ő is kérné. Jézus nevében kérni azt jelenti, hogy nem a saját akaratomat akarom érvényesíteni, hanem az Ő akaratába akarok belesimulni, belehelyezkedni. Azt jelenti, hogy önmagamat elveszítem, hogy megtalálhassam az Ő akaratát a saját és mások életére nézve. Erről beszél Jakab is: „Vagy, ha kéritek is, nem kapjátok meg, mert rosszul kéritek: csupán élvezeteitekre akarjátok azt eltékozolni.” Jakab 4, 3 Ámen.