TEXTUS: „Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja a juhokért. Aki béres és nem pásztor, akinek a juhok nem tulajdonai, az látva, hogy jön a farkas, elhagyja a juhokat, és elfut, a farkas pedig elragadja és szétkergeti őket. A béres azért fut el, mert csak béres, és nem törődik a juhokkal. Én vagyok a jó pásztor, én ismerem az enyéimet, és az enyéim ismernek engem, ahogyan az Atya ismer engem, én is úgy ismerem az Atyát, és én életemet adom a juhokért.” János 10, 11-15
Kedves Testvéreim!
Jézus Krisztus a mai igében úgy jelenik meg előttünk, mint a jó pásztor, mint igaz pásztor. Szavaiban kontraszt is megjelenik, az igaz pásztor a nem igaz pásztorral szemben.
Egy pásztornak abban az időben hihetetlen veszélyekkel kellett szembenéznie. Egyrészt a vadállatokkal kellett olykor megküzdeni, másrészt pedig a tolvajokkal. A feljegyzések szerint olyan is előfordult, hogy egy-egy pásztort épp a nyája között gyilkoltak meg brutálisan a tolvajok, a rablók, hogy elvegyék a juhokat.
Az igaz pásztornak nem volt drága a saját élete sem, csak hogy megvédje a rábízott juhokat, a rábízott nyájat. Dávid király is hasonlóan beszél ezekről az élményeiről: „Dávid azonban így felelt Saulnak: Pásztor volt a te szolgád apja juhai mellett, és ha jött egy oroszlán vagy medve, és elragadott egyet a nyájból, utánamentem, leterítettem, és kiragadtam a szájából. Ha pedig ellenem támadt, megragadtam a szakállánál fogva, leterítettem és megöltem. Leterítette a te szolgád az oroszlánt is, a medvét is: úgy jár majd ez a körülmetéletlen filiszteus is, mint azok, mivel csúfolta az élő Isten seregét.” 1 Sámuel 17, 34-36
Viszont voltak olyan pásztorok is, akik nem voltak igazi pásztorok. Ők a nyáj őrzésében csak pénzkereseti lehetőséget láttak, ők csak béresek voltak. A legkisebb kockázatot sem vállalták, mert nem az övék volt a nyáj. Nem foglalkoztak a harccal, a veszéllyel, hanem elfutottak és hagyták elveszni a nyájat. Ezzel szemben a jó pásztor, az igaz pásztor ismerte a juhokat sokszor születésüktől fogva, akár név szerint is.
Jézus Krisztus ilyen pásztorunk, aki életét adta érted és értem. Ő szembeszállt a mindenkori rablóval, tolvajjal, aki az életemre, életünkre tört és tör. Ő szembeszállt a bűnnel és annak hatalmával és legyőzte azt. Nem kímélte saját magát, a nyáj közepette halt meg, hogy megmentse azokat.
Komolyan megítél bennünket, pásztorokat ez az ige. Engem is nagyon szíven ütnek Jézus szavai: igaz pásztor, és nem igaz pásztor. Az egyházunknak, Krisztus egyházának igaz pásztorokra van szüksége, olyanokra, akik nem pénzért legeltetnek, hanem elhívásból. Nem úgy szolgálnak, mint akik béresek, hanem úgy szolgálnak, mint akik sajátjuknak érzik a nyájat, tudják azt, hogy Atyjuk nyájában szolgálnak és végzik a legnemesebb feladatot.
William Barclay írja, hogy két ellensége van az egyházunknak. A belső ellenség, a nem igaz vezetés. A béresek, akik nem elhívásból pásztorolnak, hanem pénzért. Nem a nyájat legeltetik, hanem saját magukat. A külső ellenség pedig a szekularizáció, az okkultizmus, a keresztyénüldözés és még sorolhatnánk. A gonosz mindkét fronton támad.
Adja meg az Úr Jézus, hogy legyen új életünk Őbenne! Könyörögjünk, hogy újítsa meg pásztoraink életét, hogy Jézus nyomdokaiban lépkedve pásztorok legyünk, ne pedig béresek. Adjon az Úr igaz, hozzá hasonló pásztorokat, aki szembe szállnak a nyájra leselkedő veszélyekkel. Ámen.