TEXTUS: 2 Sámuel 21, 1-14
IMÁDSÁG: Szerető Istenünk, az Úr Jézus Krisztusban! Áldjuk nevedet, hogy tartod az életünket ezekben a nehéz időkben is. Magasztalunk nagyságodért, hatalmadért! Köszönjük, hogy hatalmas kezedbe tehetjük az életünket, köszönjük, hogy igédben személyes üzenetet készítettél számunkra a mai estén is. Kérünk Téged, engedd meg, hogy letelepedhessünk a Te lábaidnál és hadd hallgassuk szavadat. Hadd legyen mindannyiunk számára a Te beszéded igazság, a Te beszéded örök életnek beszéde! Nem a magunk erejében, hanem a Te kegyelmedben bízva kérünk, hallgass meg az Úr Jézus nevében. Ámen.
Kedves Testvérek!
Sámuel második könyvének a napokban olvasott szakasza egy különálló egységet képvisel a könyvön belül. Rész az egészben. Ezek a történetek, közlések nem kronológiai sorrendben követik a 20. fejezet történéseit, hanem felvillanások, epizódok Dávid király történetéből. Olyan fontos momentumok ezek a király életéből, intézkedéseiből, szavaiból, amelyek mindenképp figyelmet érdemelnek. Ennek a négy fejezetnek (21-24) a centrumát a 22. fejezet, Dávid éneke, imádsága képezi. Ezt veszi körül két felsorolásszerű beszámoló, (21. fejezet második része illetve a 23. fejezet) és ezeket pedig körülöleli a mai történet illetve a könyv végén található népszámlálási történet. Nagyon érdekes, hogy ennek a négy fejezetnek mind a kezdeti, mind pedig a befejező története az engesztelés, áldozat témakörét fejti ki.
Mi történik a mai történetben?
Dávid királyként, a nép vezetőjeként azt tapasztalja a lakossággal együtt, hogy három éve éhínség van. Minden bizonnyal ez az esőzés hiánya miatt alakult ki ez az állapot. Három éve tartott a nehéz időszak az ország életében. Dávid ezzel kapcsolatban nem az ország vezetőivel, magas beosztású politikusokkal, tanácsadókkal egyeztet elsősorban, hanem megkeresi ezzel a kérdéssel az Urat. Három évi katasztrofális helyzet után felmerül benne, hogy mi lehet az a spirituális értelemben vett akadály, amely elzárja az égi áldástól az országot. Tudja, hogy minden áldás forrása az Isten és azt is tudja, hogy Nála vannak az ilyen jellegű döntések, áldások is.
Nagyon beszédes ez a kép, hogy Dávid királyként fontosnak tartja megkeresni, megkérdezni az élő Istent azzal kapcsolatosan, hogy miért van éhínség, szárazság, hanyatlás az országban. Dávid kíváncsi az Úr véleményére. Máris eszünkbe juthat Dávid zsoltáros imádsága, amelyben önmagára illetően is felteszi a kérdést/kérést az Istennek, hogy vizsgálja meg Őt, nem jár-e téves úton, nincsenek-e az életében olyan dolgok, amelyek tévesek. Dávid tudja azt, hogy Isten az abszolút, ő pedig a relatív. Tudja, hogy neki, mint teremtett lénynek, embernek mindig az abszolúthoz kell igazodnia, mert önmagában nagyon könnyen eltéved. Dávid tudja, hogy személyes gondolatai, életét, országát, kormányzását mindig az Úrhoz kell igazítania.
Dávid meg is kapja a választ az Úrtól: Saulnak a bűne miatt történik ez a dolog. Saul bűne miatt, mivel el akarta pusztítani a gibeóniakat, akikkel még Józsué idejében lépett szövetségre a nép az Úr előtt. Nem lehetett elpusztítani őket a szövetség miatt. Saul ennek ellenére szembe megy ősei szövetségének kötelezettségével, amelyet az Úr színe előtt vállaltak. A gibeóniakról és a velük kötött szövetségről a Józsué 9-10 fejezetek számolnak be. Az viszont érdekes, hogy a Biblia egyéb helyeken Saulnak ezen vérengzéséről nem számol be.
Dávid tudatában van annak, hogy az Úr ellen elkövetett bűnnek következménye van. A bűn és következménye önmagától nem fog megoldódni. Tudja, hogy az Isten lelki törvénye szerint a bűn büntetése engeszteléssel oldható fel. Bizonyára hallott Ákán történetéről, aki miatt az egész nép szenvedte bűnének következményét. Ugyanez az állapot lépett fel ebben a helyzetben is. Saul vétke miatt az ország került nehézségbe, mert valami olyasmi történt, amely nem lett rendezve a múltban. Dávid nagyon jól tudta, hogy ezt a helyzetet rendezni kell az Úr előtt. Nagyon jól tudta, hogy az évek múlásával az átkozottság nem fog rendeződni. Nagyon jól tudta, hogy miről szól a törvény: szemet szemért, fogat fogért. Se nem több, se nem kevesebb. A nép a jogtalanul elkövetett vérengzést szenvedi.
A gibeóniak elmondják, hogy hét élet ad engesztelést a korábbi vérengzésért. Hét élet Saul háza népéből, akiket fel kell akasztani. Iszonyatos képek tárulnak elénk ebben a beszámolóban. Gibeában felakasztják Saul fiait, unokáit apjuk vétkéért az Úr előtt. Az ő meggyalázott tetemük prédikált Gibeában, hogy a bűnnek következménye van, a bűnnek Isten előtt csak engesztelés által van rendezési lehetősége. Ricpá, gyermekei feletti fájdalmában ott van a tetemek mellett, hogy azokat ne bánthassák a madarak, a vadállatok. Az egész történet ezen a ponton érkezik meg a legsötétebb, a legkegyetlenebb pillanatához. A fájdalmas anya sír, gyászol gyermekei, rokonai tetemei mellett és kérdésekkel van tele, hogyan történhetett meg mindez? Miért kell még mindig bűnhődni a Saul vétkeiért? Meg egyáltalán, ki lehet-e engesztelni az Istent ezekkel az életekkel, amelyek átkozottakká lettek, hisz meg van írva: Átkozott minden, aki a fán függ.
És ebben a sötét pillanatban megérkezik az eső. Az őszi esők elkezdték áztatni az átkozott tetemeket, elkezdték áztatni a bűn miatt átkozott népet és annak földjét. Isten kiengesztelődött, visszatért az ég áldása, az éhínség megszűnt. A bűn miatt átkozott nép ezen fiatalemberek átkozott élete miatt visszanyerte az áldást.
Dávid kegyelmesen viselkedik és méltóképpen eltemeti Sault, Jónatánt és ezen kivégzett férfiakat. A büntetésben ott van a kegyelem, a méltányosság is. A történet végén a szentíró is megállapítja, hogy az Úr könyörülete beköszöntött az ország életébe.
Miben lehet számunkra aktuális ez a történet?
- Ha életünkben stagnálást, visszafejlődést, az áldások hiányát érzékeljük, akkor érdemes Dávid királyhoz hasonló módon keresni Istent, hogy rámutasson jelenlegi vagy múltbéli engedetlenségünkre! Ha az éhínség, sorvadás, gyötrelem mindennapjait éljük, akkor keressük egyre inkább az Urat, várva, kérve az Ő akaratának, Lelke munkájának megnyilvánulását. Dávid kereste az Urat, akarta tudni véleményét életét és országát illetően. Legyen imádsága a mi imádságunk is: „Vizsgálj meg, Istenem, ismerd meg szívemet! Próbálj meg, és ismerd meg gondolataimat! Nézd meg, nem járok-e téves úton, és vezess az örökkévalóság útján!" (139. zsoltár)
- Isten úgy alkotta meg a világot, hogy a bűnnek következménye van. Mivel Ő a Teremtő, a Mindenható, a Szent és a Tökéletes, ezért lénye, tisztasága nem tűri, nem tudja elviselni a bűnt. Ennek ellenére különös vágya van arra, hogy a bűnös embert magához ölelje. Dávid ezt nagyon jól tudta. Ismerte az Isten világba teremtett törvényét és tudta, hogy a bűn nem fog megoldódni önmagától. Istennek engesztelésre van szüksége ahhoz, hogy haragja eltávozzon egy ember, egy közösség életéből.
- Dávid országában az éhínség tombolása hét ember életébe tellett. Isten megnyugodott haragjában az áldozatok miatt. Újra lett eső, újra lett áldás.
Az újszövetség népeként tudjuk, hogy ugyanezen engesztelés Jézusban valósult meg. Szinte ijesztő a hasonlóság a gibeai akasztás és a Golgotán függő Fiú között. Mindkét helyen megtört szívű édesanya gyászolja átkozott gyermekét, gyermekeit és az ég felé néz merengve: elég lesz ez az áldozat, hogy eltávozzon az Úr haragja? És jön az eső, elég a Krisztus keresztje, elég a kegyelem. Elég, elég… Ámen.
IMÁDSÁG (139. ZSOLTÁR): Uram, te megvizsgálsz és ismersz engem. Tudod, ha leülök vagy ha felállok, messziről is észreveszed szándékomat. Szemmel tartod járásomat és pihenésemet, gondod van minden utamra. Még nyelvemen sincs a szó, te már pontosan tudod, Uram. Minden oldalról körülfogtál, kezedet rajtam tartod. Csodálatos nekem ez a tudás, igen magas, nem tudom felfogni. Hova menjek lelked elől? Orcád elől hova fussak? Ha a mennybe szállnék, ott vagy, ha a holtak hazájában feküdnék le, te ott is jelen vagy. Ha a hajnal szárnyaira kelnék, és a tenger túlsó végén laknék, kezed ott is elérne, jobbod megragadna engem. Ha azt gondolnám, hogy elnyel a sötétség, és éjszakává lesz körülöttem a világosság: a sötétség nem lenne elég sötét neked, az éjszaka világos lenne, mint a nappal, a sötétség pedig olyan, mint a világosság. Te alkottad veséimet, te formáltál anyám méhében. Magasztallak téged, mert félelmetes vagy és csodálatos; csodálatosak alkotásaid, és lelkem jól tudja ezt. Csontjaim nem voltak rejtve előtted, amikor titkon formálódtam, mintha a föld mélyén képződtem volna. Alaktalan testemet már látták szemeid; könyvedben minden meg volt írva, a napok is, amelyeket nekem szántál, bár még egy sem volt meg belőlük. Mily drágák nekem szándékaid, Istenem, mily hatalmas azoknak száma! Számolgatom, de több a homokszemeknél, és a végén is csak nálad vagyok.(…)Vizsgálj meg, Istenem, ismerd meg szívemet! Próbálj meg, és ismerd meg gondolataimat! Nézd meg, nem járok-e téves úton, és vezess az örökkévalóság útján! Ámen.
