Kit/mit viszel Jézushoz?

TEXTUS: „Amikor Jézus észrevette, hogy nagy sokaság közeledik hozzá, így szólt Fülöpnek: Honnan vegyünk kenyeret, hogy ezek ehessenek? Ezt pedig azért kérdezte tőle, hogy próbára tegye, mert ő már tudta, mit fog tenni. Fülöp így válaszolt neki: Kétszáz dénár árú kenyér sem elég nekik, hogy mindenki kapjon valami keveset. Egyik tanítványa, András, Simon Péter testvére így szólt hozzá: Van itt egy gyermek, akinél van öt árpakenyér és két hal, de mi ez ennyi embernek?” János 6, 5-9

Az ötezer ember megvendégelésének története mindegyik evangéliumban megtalálható. A mai ige is ebből a történetből szól hozzánk, de a gazdag üzenetkínálatból csak egyet szeretnék kiemelni.

Fülöp hitetlenkedve és akaratnélküli módon válaszol Jézus kérdésére, mely szerint mi lesz a tömeg éhségével? András szintén hitetlenkedve, de odavisz Jézushoz egy gyermeket, aki kész felajánlani a közösség részére öt kenyeret és két halat. András visz egy gyermeket, egy gyermek pedig visz öt kenyeret és két halat. András odavisz valakit Jézushoz és csoda történik. Egy gyermek visz öt kenyeret és két halat, az megsokasodik. Azt lehet ebben a történetben látni, hogy a Jézus lábaihoz odatett személy, áldozat csodálatos módon átalakul. Egy gyermek lesz a csoda forrása, egy kicsiny mennyiségű élelem lesz ezrek eledele.

Egy német tanítómester minden tanítási nap előtt a gyerekek előtt levette a kalapját és meghajolt. Minden nap, amikor tanított, újra és újra megtette ezt. Egyszer valaki megkérdezte: Miért teszed ezt? Hisz ezek csak gyerekek, nem igénylik még az ilyesfajta üdvözlést. Azt válaszolta: Nem tudhatod és nem tudhatom, hogy ezek a fiúk, egyszer kik lesznek! És igaza lett a történet szerint, mert az egyik fiúcska Luther Márton volt, aki a reformációt elindította, jobban mondva, aki eszközzé lett az Isten kezében.

Nem tudhatjuk, hogy Isten milyen nagy dolgot tud valakinek elvégezni az életében, viszont Andráshoz hasonlóan, oda kell vinnünk Jézushoz gyermekeinket, ismerőseinket, családtagjainkat, hogy Ő cselekedjen bennük! A gyermekhez hasonlóan pedig oda kell tennünk azt a keveset, amink van Jézus lábaihoz, mert akkor sokak megelégednek általa majd, mert Krisztus megsokasítja azt a semmit, amivel mi rendelkezünk.

Mit vagy kit viszel Jézushoz a mai napon? El sem tudod képzelni, hogy hatalmával, ereje által mire képes a mi Urunk! Ámen.

Publikálta

Dr. Kállai Imre