TEXTUS: „Én vagyok az igazi szőlőtő, és az én Atyám a szőlősgazda. Azt a szőlővesszőt, amely nem terem gyümölcsöt énbennem, lemetszi, és amely gyümölcsöt terem, azt megtisztítja, hogy még több gyümölcsöt teremjen. Ti már tiszták vagytok az ige által, amelyet szóltam nektek. Maradjatok énbennem, és én tibennetek. Ahogyan a szőlővessző nem teremhet gyümölcsöt magától, ha nem marad a szőlőtőn, úgy ti sem, ha nem maradtok énbennem. Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: aki énbennem marad, és én őbenne, az terem sok gyümölcsöt, mert nélkülem semmit sem tudtok cselekedni. Ha valaki nem marad énbennem, kivetik, mint a lemetszett vesszőt, és megszárad; ezeket összegyűjtik, tűzre vetik és elégetik. Ha megmaradtok énbennem, és beszédeim megmaradnak tibennetek, akkor bármit akartok, kérjétek, és megadatik nektek. Az lesz az én Atyám dicsősége, hogy sok gyümölcsöt teremtek, és akkor a tanítványaim lesztek.” János 15, 1-8
Kedves Testvérek!
Ezen az ünnepi napon János evangéliumából az igazi szőlőtő példázatát olvassuk. Jézus Krisztus továbbra is a belső körhöz, a tanítványaihoz beszél. A zsidó ember számára nem ismeretlen példázatot hoz elő Jézus, de mégis teljesen más köntösbe öltözteti azt. Miért mondom ezt?
Az Ószövetségben, a prófétai iratokban visszatérő motívum az elvadult szőlőtő példázata. Mindegyik nagypróféta (Ézsaiás, Jeremiás, Ezékiel) foglalkozik a kérdéssel. Jeremiás például így fogalmaz: „Mint nemes vesszőt ültettelek el, mint fajtájának megfelelő sarjat. Hogyan változtál idegen szőlőtő vad hajtásává? Még ha lúgban mosakszol is, és a szappant pazarlod magadra: bűnöd akkor is szenny marad előttem – így szól az én Uram, az Úr.” (Jeremiás 2, 21-22) Sajnos az ószövetségi példák, mind negatív példák. Isten kénytelen volt kiszolgáltatni szőlőjét idegen erőknek (lásd Ézsaiás 5), mivel szőlője elvadult. Minél szebb lett, minél többet termett, azt nem a gazda örömére tette, hanem idegeneknek akart megfelelni. Isten választott népe, a választott szőlő, amelyet a gazda oly nagy gondossággal ültetett, elvadult, elhajlott, elburjánzott, a gazda már nem tudta örömét lelni benne. Az ószövetségben a szőlőtő példázata a zsidó nép lelki életének hanyatlását, Isten iránt kialakult elutasítását mutatja be.
A mai igében ezzel szemben Jézus Krisztus arról beszél, hogy az elvadult szőlőt a gazda kicserélte, mert az vadnak, engedetlennek bizonyult. A gazda igazi szőlőtője, szőlője most már az Úr Jézus, a drága Fiú, akit az Atya azért küldött, hogy általa meneküljenek meg az emberek. Jézus Krisztus ezzel egyértelművé teszi János evangéliumában, hogy nem a nemzeti hovatartozás, nem a vallási hovatartozás, hanem a Krisztusba való beoltottság a lelki élet ismertetőjegye.
Jézusban megszűntek a nemzeti, vallási, társadalmi ellentétek. Az Ő országában nem az számít, hogy ki milyen nemzetiségű, ki milyen vallású. Mivel Krisztus minden efféle vadszőlőt lerombolt, mivel Ő az igazi szőlőtő, nekünk Hozzá kell kapcsolódnunk, hogy élő hitünk legyen. Benne és általa lehet nekünk üdvösségünk, semmi és senki másban. Benne és általa élhetjük át az igazi, belső szabadságot, amelyet külső bilincsek sem tudnak megkötözni. Ámen.