Apollós Efezusban

TEXTUS: „Eközben Efezusba érkezett egy Apollós nevű alexandriai származású zsidó férfi, aki ékesen szóló és az Írásokban jártas ember volt. Ő már tanítást kapott az Úr útjáról, és buzgó lélekkel hirdette, és helyesen tanította a Jézusról szóló igéket, de csak János keresztségét ismerte. Bátran kezdett beszélni a zsinagógában is. Amikor meghallgatta őt Akvila és Priszcilla, maguk mellé vették, és még alaposabban megmagyarázták neki az Isten útját. Amikor pedig át akart menni Akhájába, a testvérek biztatták, és írtak a tanítványoknak, hogy fogadják be őt. Amikor megérkezett, nagy segítségükre volt azoknak, akik a kegyelem által hívőkké lettek. Mert erélyesen cáfolta a zsidókat, és a nyilvánosság előtt bizonyította az Írások alapján, hogy Jézus a Krisztus.” Apcsel 18, 24-28

Kedves Testvéreim!

A következő napokban az efezusi történéseknek lehetünk tanúi a napi igékben. Ezen események sora azzal kezdődik, hogy Apollós megjelenik Efezusban. Művelt, ékesen szóló, nagyon jól ismeri az ószövetségi iratokat, mégis van valamilyen hiánya: csupán János keresztségét ismeri. János keresztségét, amely egy bűnbánati aktus. János keresztségében eldöntötte, hogy más, új életet akar élni, de még nem tapasztalta meg ezt az új életet Krisztusban. Akvila és Priszcilla maga mellé veszi és jelenlétükben Apollós megérti, átéli már nem csupán a János keresztségét, hanem a Szentlélek keresztségét. Azt, hogy nem neki kell akarnia új életet élnie, hanem Krisztus él benne. Apollós elfogadja a tőle képzetlenebbek lelki vezetését és kiforr a hite. Megpecsételődik a Szentlélek keresztsége által. Apollós eddig csak tanítást kapott az Úr útjáról, de most pedig elkezdett az Úr útján élni.

Gyökössy Endre írja/mondja személyes bizonyságtételében: egy este egy misszionáriussal beszélgetett, svájci ösztöndíjas diák volt. Hosszasan ecsetelte az akkor általa nagyon fontosnak tartott Barth Brunner vitát. A misszionárius kedvesen megsimogatta az arcát, majd így szólt: Kedves Gyökössy, nem ez a lényeg, hanem az, hogy úgy szerette Isten a Világot, hogy egyszülött Fiát adta, ha Gyökössy Endre hisz benne, akkor örök élete van. És elment. Ezt követően Gyökössy meghatódott, átjárta a megmagyarázhatatlan érzése az Isten szeretetének, majd sírva elkezdett nem csak tudni az Úr útjáról, hanem azon járni.

Mi a helyzet veled testvérem? Ismered az Úr útját vagy azon is jársz? Ismered az Úr Jézust vagy benned él a Krisztus? Ámen.

Publikálta

Dr. Kállai Imre